2010. november 7., vasárnap

Forma-1 magyar kommentátorai

Még nincs vége a Brazil Nagydíjnak, de az idegrendszerem már súlyosan károsodott a kommentátorok mai produkciójától. Hosszú évek, mondhatni évtizedek óta nézem a Forma 1-et. Kezdetben az osztrák tv-én Heinz Prüller kommentálásával, ami mindig nagyon korrekt volt. Aztán a magyar tv is közvetítette a futamokat, ahol Dávid Sándor ugyanilyen korrekten kommentálta a versenyeket, nagyon sok információt adott. Ahogy a könyveiben is olvastam a közvetítést látja a néző, a kommentátor feladata a háttérinformációk közlése.
Aztán megjelent a Palik, aki a Dávid mellett még elviselhető volt, sőt viccesnek tartottuk a "Hova tűnt Damon Hill!" című ordibálásait. Aztán sajnos a Dávid Sándor elmaradt és megjelentek mindenféle nagyon alsóbb géposztályban versenyzők kommentátorként.
Ezek az emberek igen komoly szakértőknek adják ki magukat, mindenféléről nagyon okosságokat mondanak. És ami nagyon gusztustalan, hogy folyamatosan drukkolnak valakinek.
Nem értem, hogy ezeket a futamokat miért nem sportriporterek közvetítik? Például egy kézilabda mérkőzést soha nem egy negyedosztályú versenyző kommentál, hanem egy sportriporter: Gulyás László vagy Hajdu B. István.
A Szepessy György sem volt soha futballista vagy a Vitray Tamás úszóbajnok, mégis fantasztikusan közvetítettek és imádtuk a közvetítéseiket.
A mai napon önmagukat alulmúlva közvetítenek. A delphi jósda kutyafüle ahhoz képest, amit ezek művelnek. Már mindent tudnak arról, hogy melyik csapatfőnök mit gondol és annak az ellenkezőjét is, noch da zu mi lesz majd Abu Dhabi-ban, sőt azt is mondják, hogy kinek mit kellene csinálnia.
Hát ha annyira értenek hozzá, akkor miért nem ők ülnek ezekben a Forma 1-es autókban vagy uram bocsá miért nem ők a csapatfőnökök? Remélem, hogy a Vettelke nyer!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése