2020. július 19., vasárnap

A Belvedere és a Burg képekben

Igen, már megint Bécs. Ez a mániám.
A császárváros két leggyönyörűbb épületegyüttese a Belvedere és a Burg.
Belvedere = francia szó, amely kilátótornyot jelent.
De ez Ausztriában a bécsi Belvedere kastélyt jelenti, amely Prinz Eugen, magyarul Savoyai Jenő herceg kastélya volt, amelynek halála után a Habsburg udvarra szállt, majd az Osztrák-Magyar Monarchia 1921-es felbomlásával az osztrák állam tulajdona lett. Amikor 1955-ben az országot elhagyták az orosz csapatok a Belvedere kastély központi épületébe beköltözött az Osztrák Állami Képtár, oldalépületeiben pedig időszaki kiállításokat rendeznek, szép barokk kertje pedig sok turistának és helybelinek nyújt kikapcsolódást, téli időszakban karácsonyi vásárt is rendeznek itt.
A Ringstrasse vagy röviden Ring egyik szakasza a Burgring, ahol található a Burg épületegyüttese, melyhez hozzátartozik még a Naturhistorisches Museum és a Kunsthistorisches Museum épületei is, a kettő közt Mária Terézia szobrával.
A Burg, teljes nevén Hofburg egy komoly épületegyüttes, a Neue Burg egyik épületszárnya ad helyt az Osztrák Nemzeti Könyvtárnak, amely 2012-ben vette fel Habsburg Ottó nevét születésének 100. évfordulóján. A Hofburg ad helyt ezen kívül a Habsburg Múzeum mellett a Sissi emlékszobának, a Lipót szárnyban működik a Spanyol Lovasiskola és a Császári Konflisüzemeltető Társaság, amely 1970 óta kft. formában működik, a svájci szárny (Schweizertor és Schweizerhof) pedig a Kancelláriahivatal (Miniszterelnöki hivatal) és a szövetségi elnök hivatalának ad otthont a két épület egymással szemben. Az osztrákok annyira ügyelnek a két épület, a Burg és a Belvedere állapotának megóvására, hogy Bécs tartomány kormányában külön kormánybiztos felügyeli a Burg és a Belvedere ügyét.
A Burg nem sokat változott az évszázadok során, és az 1300-as évek közepétől változatlan szépséget sugároz. Csendben és méltóságteljesen a főbejárata azt az érzést kelti a látogatóban, hogy vigyázzatok, mert én vagyok az imperátor!
A Belvedere kicsit több változáson ment át, mert amikor épült, akkor Savoyai kastélya volt, aztán amikor az egykori Südbahnhof vasútállomás üzemelt Schloss Belvedere néven busz és villamosmegálló létesült a kastély oldalánál, majd a Hauptbahnhof Wien felépítése után ez a megálló közlekedési csomóponttá bővülve Quartier Belvedere néven új arcot kapott. Az új megálló annyival több a réginél, hogy itt már a HÉV (S-Bahn) is megáll, amely a fővároson belül még a metrónál (U-Bahn) is gyorsabb eljutást tesz lehetővé.

Képek:
Belvedere:
Belvedere kastély képekben és a főbejárat
Belvedere kastély medencéje
Belvedere kastély oldalszárnya
Belvedere kastély főépülete

Belvedere kastély szökőkútja borúsan és világosan
Belvedere kertje

Neues Belvedere kastély a sétánnyal
Neues Belvedere kastély oldalszárnya
Schwarzenbergplatz: Belvedere negyed eleje
Burg vagy Hofburg:
Alte Hofburg
Burggarten
Burggarten Lepkeház
Burgtheater ma és 1900-ban
Burgtheater oldala
Hofburg lovasszoborral
Hofburg a napórával
Hofburg a nosztalgiatűzoltóval
Hofburg díszkúttal
Hofburg és a Nemzeti Könyvtár
Hofburg este
Hofburg főbejárata
Hofburg udvara
Hofburg-Neue Burg a Heldenplatzon
Hofburg-Schweizertor
régi Burgtheater a Michaelerplatzon
Schweizerhof Szálloda
Spanyol Lovasiskola képekben
Spanyol Lovasiskola oldalépülete konflisokkal
Statsoper és a Burgtheater

2020. július 12., vasárnap

Csokitörténelem nagyjai

Aki édesszájú és finomat akar enni javaslom, hogy egyen Lindt csokoládét vagy Ritter Sportot, de nem akkor amikor a karanténidőszakban kicsit kigömbölyödtek az emberek, de a nyárban amúgy sem javaslom, mert csak elolvad, ha nem tesszük be hűvös helyre, de azért lehet tartalékolni, mert akkor az őszi-téli időszakban lehet ezeket majszolgatni.

Íme itt olvashatóak:


Lindt


Ritter Sport


Belga csokoládé

2020. július 11., szombat

Volt egyszer egy MALÉV, aztán végleg elszállt...

Az Orbán kormány rossz gazdaságpolitikai döntéseinek egy nagy múltú, 1946-ban alapíttatott légitársasággal lett kevesebb a világ. Ennek neve volt a MALÉV.
A története itt olvasható:

MALÉV

2020. július 9., csütörtök

Bécs Belváros kincsei

Ez a császárvárosról egy olyan képgalériát jelent, amelytől Bécs Béccsé vált és a mai napig egyszerre császárváros és modern.

Képek:
belvárosi képek

Széchenyi István emléktáblája és szülőháza
Stephansplatz
Reinprechtsdorfer strasse
Porcia- és Trauttmanssdorf-palota
konflis
Királyi palota különterme
Kinsky-palota (Osztrák Állami Képtár)

Hofmannsthalgasse általános iskola és műszaki szakközépiskola



Johann Strauss emlékmű
I. vh. emlékmű

holocaust emlékmű

Grillparzer strasse


Haus des Meeres
Harrach-palota
három folyó istene
Haashaus Stephansplatz

Gumpendorferstr.

Beethoven-ház


Graben
Zsidó Kulturális Központ
Zeus és Hera szobor
Zelinkagasse
Wlaschek-palota
Volksgarten
Városháza
Trattnerhof-palota
Theresianum (volt Mária Terézia Katonai Akadémia - mai Felső-tisztiképző Katonai Egyetem)
Theodor Billroth szobra
Szent Mihály-templom
Steigenberger-palota (Hotel Steigenberger)
Roseauer gasse
Büchereien Wien sötétben
Belvárostérkép

Angyal Patika

Anker-óra és története

Államkincstár
Altes Rathaus
1875-ös emlékmű
Akadémiai Színház
 
Batthyány-Schönborn palota
Bartolli-Partenfeld palota

Auerbrücke
aranyglóbusz
Állami Levéltár régi épülete
60000 zsidó áldozat emlékműve

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...