2011. január 31., hétfő

A székesfőváros villamosközlekedése

1873-ban Buda, Óbuda és Pest városok egyesítésével jön létre az új főváros Budapest néven.
A villamosközlekedés Legát Tibor: Számos villamos című monográfiájából derül fény arra, hogy 1866. június 30-án indult meg Pesten a villamosközlekedés, amely járat az 1-es számot kapta, üzemeltetője és tulajdonosa a Pesti Villamos Vasúti Vaspálya Részvénytársulás, a PVVV Rt. volt, a kocsik színe fűzöld volt, amely arra utal, hogy ez a járat, az 1-es vonal a maival megegyező útvonalon, a Külső körúton (mai Hungária körúton) vicinálisként, vagyis rövid szerelvényű HÉV-ként közlekedett 1900-ig, akkortól kezdve jár villamosként és ez évben kapta a számát, az 1-est.
Az 1873-as városegyesítést követően egy városépítési hullám tört ki, amely 1875-1910 közti időszakra tehető, Báró Podmaniczky Frigyes és Reitter Ferenc jelentős lépéseket tesz a főváros modernizálásáért, az 1890-1910 közti időszak legjelentősebb alakjai Schickendanz Albert a Városliget építője, valamint Dél-Pest fejlesztéséért sokat dolgozó Kós Károly építész és Wekerle Sándor miniszterelnök.
Miközben folyik a külső kerületek (Dél-Pest, Újpest, Kőbánya) építése eközben az 1880-as évek elejétől kezdve a Duna-csatornák kiszárításával elkezdik a Kiskörút és Nagykörút építését, majd pedig ezzel párhuzamosan tervezik Bel-Buda körútrendszerét is, a mai Krisztina körút (névadója Mária Krisztina Buda helytartója) és a mai Margit körút (névadója Cziráki Margit).
A budapesti villamos története 1887. november 28-án kezdődött, melyet az Indóház bővítésével és átalakításával megbízott Eiffel Mérnökiroda Kft. végzett és az 1876-ban megépült Eiffel-csarnok kikényszerítette egy új közlekedési hálózat kialakítását és a vasútállomás előtt létrejött a mai Nyugati tér, 1951-1991 közt Marx tér elődjének számító Berlini tér és a West End-nek nevezett kerület, amelyet 1901-től Mária Terézia tiszteletére a Terézváros nevet kapja, de az emlékét a kerületnek az 1995-1997 közt épült WestEnd Bevásárlóközpont őrzi.
Az 1846-ban épült Indóház utódjának számító Eiffel-csarnoknak nem volt neve. Gustav Eiffel mester megkérdezte Reittert, a kerület akkori polgármesterét, hogy kié a pályaudvar? Mondta, hogy az Osztrák-Magyar Császári-és Királyi Közép-Nyugoti Részvénytársaságé. Mire Eiffel válasza: nálunk Párizsban mindig a tulajdonos vasúttársaság a névadója a pályaudvarnak, legyen Nyugoti pályaudvar, amely 1902-ben vette fel a Nyugati pályaudvar nevet.
A megnövekedett vasúti forgalomnak köszönhető, hogy 1887. november 28-án üzembe helyezik a körúti villamost, a 6-ost, amely alsó áramszedős Siemens-Halske kocsikkal közlekedik Nyugati pályaudvar és a Király utca közt, majd a fokozatos vonalhosszabbításoknak köszönhető a Margit-híd megépülése után (Hídavatás című vers erről szól) átvezetik a villamost Budára a Széll Kálmán térre, a Kalefra, a mai Moszkva térre. 10 évvel később, 1897. november 4-én betétjáratként 6/a jelzéssel egy új vonal nyílik, 1900-tól 4-es járatszámmal. 1937-ben megépül a Horthy Miklós-híd, amely 1951-től a Petőfi-híd nevet viseli és ezzel teljesen kibővül a körúti villamosközlekedés. A Budafoki útnál 1938-ban építik meg a villamoscsomópontot, ezáltal a 4-es villamos déli végállomása a Lágymányosi lakótelep-Fehérvári út, a 6-os járaté pedig a Móricz Zsigmond körtér (Gomba) lesz. Északi végállomása a két járatnak közös: a Moszkva tér.
Eközben folyik a Kiskörút villamosítása is, bár a 47-es és 49-es villamosok utasforgalma jóval kisebb, mint a Körúti társaiké, a 4-es és 6-os járaté, de a városképnek meghatározó részét képezik ezek a szerelvények is.
A 49-es járat 1910. elején áll forgalomba a Nyugati pályaudvar-Kelenföldi pályaudvar közt, de amikor a 2-es metró 1973-ban eléri a Deák teret, akkor a 49-es új végállomása a Deák tér-Károly körút lesz.
A 47-es villamos 1921. március 7-én indult első útjára Budafok, Fő tér-Nyugati pályaudvar közt, 1930-1950 közt Budafok, Savoyai Jenő tér, 1950-től 1990-ig Budafok, Varga Jenő tér, majd 1990-től Budafok, Városház tér.
1973-tól a 47-es villamos új végállomása is a Deák tér-Károly körút lesz.
A főváros villamoshálózatában jelentős szerepet kapnak a külvárosi járatok is, mert egyrészt az 1965-ös Nagy-Budapest megalakulásával a vidéki munkástömegek felköltözésével és a munkásszállók sorozatos építésével a külső kerületekben drasztikusan megugrik a lakosságszám, de viszont nagyon sok külvárosi járat megszűnik és ezek forgalmát a villamosok veszik át.
Ekkor kapnak szerepet a kispesti 42-es, 50-es és 52-es járatok, a zuglói 3-as és 69-es, a kőbányai 24-es, 28-as és 37-es, az újpesti 12-es és 14-es, az óbudai 17-es, a hegyvidéki 18-as, 59-es és 61-es, a duna-parti 2-es a pesti, és a budai duna-parti 19-es, a ferencvárosi 21-es, a kamaraerdei 41-es, a rákospalotai 62-es és a 60-as fogaskerekű járat.
Jelentős járatmegszüntetések történtek a budapesti villamostörténet 120 éve alatt, de egy részüket felváltotta a busz-és troliközlekedés, egy részüket vissza akarják állítani, de a legtöbb járatra végleg kimondták a halálos ítéletet és végleg megszűnt a közlekedés nagyon-nagyon sok útvonalon. Összehasonlításul olyan példákat kell felsorolni, hogy Prága, Varsó és Bécs ugyanolyan lakosságszámú főváros, mint Budapest és a magyar főváros rendelkezik a legkevesebb villamosvonallal. Budapesten 36 villamosjárat rója az utcákat, Varsóban 44, Prágában 60, amíg a lehető legsűrűbb hálózattal az osztrák főváros, Bécs rendelkezik 71 villamosvonallal.
Van még mit tanulnunk a lengyel, cseh és az osztrák fővárostól!

Bp., 3-as hannoveri vilinger az Állomás utca megállónál
Budapest, 2-es vilinger a Dunakorzón csilingel
Budapest, Szt. Gellért tér a 19-es Ganz vilingerrel
Bp., 14-es vilinger a Megyeri úti végállomáson
Budapest, 47-es vilinger a Leányka utcánál
Budapest, 49-es Ganz vilinger a Szabadság hídon
Budapest, 24-es Hungaroplan vilinger a Haller utcánál (Lada licenc: 1988-1993 közt közlekedett)
Bp., 56-os villamos az Apor Vilmos téren
Bp., 61-es villamos a Déli pályaudvarnál
Budapest, Hűvösvölgy villamosokkal
Képek a budapesti villamosról:
Budapest, 4-es Combino vilinger a Király utcánál
Bp., 6-os Tatra csuklós vilinger a Nyugati pályaudvarnál









Budapest földalattija, vagy a Földalatti Budapestje?

Nehéz ezt a kérdést megválaszolni! Miért? Mert mindkettő igaz, hiszen ami ma, a III. évezredben már történelem és a Budapesti Közlekedési Múzeum közlekedéstudósai keresik rá a választ, arra a századforduló éveiben (1890-1900) a Fővárosi Közmunkatanács tagjai egyszerűen tudták a választ.
Budapest földalattija: 1873. szeptember elején Kammermayer Károly pesti polgármester vezetésével Pest, Buda és Óbuda városok Budapest néven egyesülnek, 1874-ben Budafok és Nagytétény egyesülésével Budatétény néven ez a község is csatlakozik Budapesthez. Ekkor a fővárosnak 10 kerülete van, de az 1880-as évek elejétől Reitter Ferenc és Báró Podmaniczky Frigyes vezetésével egy nagyarányú városfejlesztési tervet készítenek, amelyet Ferenc József magyar király is szentesít. 1890-ben Schickedanz Albert építészprofesszor, a budapesti Műszaki Egyetem tanára tervei szerint az akkor teljesen üres zöldfelületen elkezdik építeni a Városligetet: Műjégpálya, Városligeti-tó, Vajdahunyadvár, Anonymus-szobor, Jáki-kápolna. Kiépül a múzeumi negyed: Mezőgazdasági, Közlekedési-és Szépművészeti Múzeum, valamint a Műcsarnok.
Az építkezések 1898-ban fejeződnek be, de eközben rájönnek, hogy a Belváros irányából az újonnan felépült Ligetbe (a Fővárosi Állatkert megnyitása után az első igazgató, Xantus János adja a területnek a Városliget nevet) nem lehet eljutni, pedig ekkor már áll a Gundel Étterem és a Széchenyi-fürdő, valamint a Vidámpark hullámvasútja is.
A közlekedési gondok enyhítésére az 1875-ben teljes körútként átadott Kiskörút utolsó harmadát 1891-ben levágják, ezzel létrehozva a Landstrasset (a mai Bajcsy-Zsilinszky utat) és a Sugárutat (a mai Andrássy utat). Egy villamoskocsi magasságú munkagödröt ásnak az Andrássy út teljes hossza alatt 1893-ban, a 2,3 km hosszú út alatt teljes hosszában elkészül a földalatti villamosvasút, melynek ünnepélyes átadására 1896-ban kerül sor a Milleniumi Emlékévben Ferenc József magyar király személyes jelenlétében. A megnyitástól egészen 1921-ig, a Monarchia felbomlásáig a Habsburg-ház a tulajdonosa a cégnek, az elnök-vezérigazgatói teendőket a császár kancellárja gyakorolja és a cég neve pedig Ferenc József Császári-és Királyi Milleniumi Földalatti Vasút Részvénytársulat, majd pedig 1921-1968 közt a Milleniumi Földalatti Vasút nevet veszi fel.
Az 1896-os megnyitáskor a Gizella tértől (mai Deák tér) az Állatkertig közlekedtek a Siemens-Halske cég által szállított kocsik. 1970-ben a vonalat déli irányban a Duna felé meghosszabbítják a Deák tértől a Vörösmarty térig és így már a Gerbeaud Cukrászdáig tudunk a földalattival közlekedni.
Következő évben, 1971-ben áttérnek a bal helyett a jobbos közlekedésre.
1968. szeptember 1-jén a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) megalakulásával a Milleniumi Földalatti Vasút (MFAV) egyszerűen földalatti-üzletággá minősül és 1990-ig, a BKV részvénytársasággá való alakulásával már jelentős szerephez jut az addig hányatott és elhanyagolt sorsú földalatti. 1993-ban alakul meg a BKV Rt.-ből teljesen kiválva és alvállalkozóvá alakul a földalatti BKV MFAV Közlekedési Kft. néven, amely formában működik jelenleg is.
1973-ban a Siemens-Halske cég faburkolatú kocsijait lecserélik és az akkor megnyitott Földalatti Vasúti Múzeumba kerülnek, mert a Ganz-MÁVAG angol licenc alapján új kocsikat állít forgalomb és ez évnek a hozadéka az is, hogy a Mexikói úton kiépült forgalmi csomóponthoz (troli-és villamosvégállomás, buszok végállomása) csatlakozik a földalatti is, megszüntetve az Állatkert megállót és ezzel az egész vonalszakaszon kéregvasúttá téve ezt a járatot. 
Az 1970-es években elkezdett metróépítkezések eredményeként a földalatti az M 1-es jelzést kapja.
1976-ig három szakaszban megépül a piros vagy kelet-nyugati, az M 2-es metró a Déli pályaudvar-Örs vezér tere közt, a 3-as metró, az észak-déli vagy kék vonal sorsa jóval hányatottabb volt.
Mivel 1896-ban még csak 14, de 1957-ben is csak 16 kerülete volt a fővárosnak nem jelentett égető problémát a közlekedés gondjainak megoldása. 1965-re már 22 kerületet számolnak, de mivel 1994-ben Csepel és Soroksár elszakad egymástól 23 kerület jön létre Nagy-Budapest területén.
1979-ben a kék metró a Nagyvárad tér és Deák tér közt, 1981-től a Határ út és Arany János utca közt, 1983-tól már a KÖKI MÁV-állomás és az Árpád-híd közt jár, 1988-ban az orosz metrókocsik részleges cseréjére kerül sor a Ganz-Hunslet típusú francia kocsikkal, de azt máról holnapra hirtelen gazdaságtalannak minősíti a BKV (szerintem a túl olcsó üzemeltetés miatt) és 1991-ben végleg kivonja őket a forgalomból, visszaállítják az orosz kocsikat, amik amúgy már alig használhatóak, nagyon elavult állapotban voltak már akkor 1991 elején, műszaki állaguk azóta is jelentősen romlott.
1992-ben a kék metró vonalát az eredeti terv szerint Káposztásmegyer, Hajógyári-szigetig (a mai Megyeri hídig) hosszabbították volna meg, illetve déli irányban a Ferihegy 1-ig.
Elfogyott a pénz és ezért a déli vonalhosszabbításból semmi sem lett, viszont a Budapest Nyugati pályaudvarról elindították a reptéri expresszt 1995-ben.
Az északi vonalhosszabbítás pedig úgy valósult meg, hogy az addig az Angyalföld, kocsiszín megállóig közlekedő 14-es villamost kivitték a Káposztásmegyer, Megyeri útig és a metró új végállomása pedig 5 buszmegállóra lévő Újpest Városközpont lett 1991-ben.
A 4-es metróból egyenlőre csak az ígéret van, a francia Alstom céggel pedig sorozatosan botrányok törtek ki.
Földalatti Budapestje: ez nemcsak a földalatti vasút építészeti stílusát jelenti, hanem mindazt amit az M 2-es és M 3-as metró építészete hozott, mert amikor a KÉV-Metró Vállalat, 1991-től pedig a KÉV-Metró Kft. épített jelentősen rányomták a jegyüket a III. évezred magyar fővárosára, de néha ez pozitív, mert a leromlott külvárosi övezetek (Kispest, Újpest) helyén igazi és modern új városközpontok épültek, amelyek a rohanó és felgyorsult világunkhoz alkalmazkodtak.

Ajánló a földalattihoz 

Budapest, Örs vezér tere Alstom metróval
Budapest, Örs vezér tere metróállomás mai arca
Budapest, Stadionok metróállomás: Népstadion mai arca
Budapest, KÖKI MÁV-állomás metróval
Képek a budapesti metróból:
Wünsch Róbert, a kisföldalatti (MFAV) építője
 Ahol a metró a felszínre jön: Budapest Pillangó utca
Budapest, Örs vezér tere metróállomás régen
Budapest, Népstadion: a visszabontott metróállomás


A szecesszió kora

Bécs, Troststrasse Jugengdstilhaus

Bécs, Osztrák Posta-takarékpénztár
Szecesszió vagy jugendstil, illetve art nouveau. Döntően német nyelvterületen terjedt el ez az építészeti stílus, de lehető legelterjedtebb az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban volt.
Az építészeti stílushoz szorosan kapcsolódott ennek díszítőművészete, az úgynevezett színezett ólomüvegek készítése: a Tiffany-stílus. Ez a művészeti korszak igen-igen rövid, de nagyon meghatározó volt Európában.
A legkiemelkedőbb példája Ausztria és Magyarország volt, de néhány európai országban is születtek jelentős műalkotások.
Bútorművészete a biedermeier irányzat volt.
Ausztriában a legjelentősebb épületek Bécsben születtek: Troststrassen megtekinthető Jugendstilhaus, a Naschmarkt közelében a Sezessionhaus. Folytatni lehet a sort a metróállomásokkal: Margaretengürtel, Stadtpark, Schönbrunn, Heilgenstadt, Gumpendorferstrasse.
A legfényűzőbb és legcsodálatosabb alkotás ezek közül mégis az osztrák főváros jelképévé vált Otto von Wagner tervei alapján épült aranyozott szegélyű Karlsplatz metróállomás pavilonja. Ezen felül még nagyon sok kitűnő mester alkotott Ausztriában, akik közül a két legjelentősebb alkotót említem meg: az egyik a Pilgrammgasse névadója, Franz Anton Pilgramm építészprofesszor és a bécsi műszaki egyetem tanára. A másik a pécsi származású, bécsi születésű és Gmundenben kerámiagyárat alapító Zsolnay Zsigmond.
Itt máris új fejezetet nyitunk, elérkeztünk a magyar szecesszió bemutatásához.
Az osztrák szecesszióban is sok középület épült, például egyik leggyönyörűbb alkotása Bécsen kívül a Gmunden Fő téren álló Városháza épülete a harangjátékkal, vagy a bécsi Anker-óra, de a magyar szecesszió technikai újítást hozott.
A pécsi Zsolnay-família kikísérletezte a pirogránit technikát, vagyis az ipari kerámiát és ezzel az eljárással megjelent a fajansz.
A pirogránit piros színéről kapta a nevét. Jó tulajdonságai: hőálló, nem színvesztő, nehezen fakul. Rossz tulajdonságai: nem lehet, csak egy meghatározott alapanyagból, egy különleges gránitfajtából gyártani és ennek megfelelően nagyon-nagyon drága a gyártása.
Ilyen pirogránit épület temérdek van Magyarországon: Budapesti Iparművészeti Múzeum, Magyar Királyi Állami Földtani Kutatóintézet, Fővárosi Állat-és Növénykert főbejárata, valamint ugyanitt a Gandhi-ház (elefántok és zsiráfok háza), Budapest Belvárosában a Magyar Szecesszió Háza, Nemzeti Nagyszálló a Nagykörúton és még a Belvárosban az Első Magyar Általános Posta-takarékpénztár Rt. székháza (ma az Erste Bank Vezérigazgatósága), ezen kívül vidéken a legtöbb Pécs városában: Zsolnay Kulturális Negyed, Múzeumi Negyed, Zsolnay-kút, Nádor Nagyszálló, Első Mecseki Általános Takarékpénztár Egylet Rt. (ma Alexandra Könyvpalota).
A magyar vidéki szecesszió jelentősebb alkotásai közt meg lehet találni olyan épületeket, mint Kecskeméten a Cifrapalota és a Városháza, vagy például Szegeden a Reök-palota. Temesváron is sok ilyen stílusú épület látható, valamint a Zágráb Városháza épülete ugyanúgy Zsolnay-pirogránitból épült, mint a bécsi Stepansdom teteje.
A magyar szecesszió két legjelentősebb mestere Pártos Gyula és Lechner Ödön voltak.
A cseh festészet egyetlen szecessziós mestere Alphonse Mucha volt, aki "A nő dícsérete" című képsorozatával írta be magát a művészettörténet nagyjai közé.
Ez az irányzat volt az előszele a funkcionális-modern építészeti stílusoknak, hiszen ekkor épült rengeteg középület, vásárcsarnok, iskolák és bérpalota stílusú lakóházak.
Mind építészeti, mind technikai újításokat is hozott ez a korszak.

Pécs, Zsolnay-kút
Pécs, Mecsek Cukrászda
Szeged, Reök-palota
Képek a szecesszió világából:
Budapest, Magyar Szecesszió Háza
Budapest, Merkantil Bank Vezérigazgatósága (régen Első Magyar Posta-takarékpénztár)
Budapest, Iparművészeti Múzeum tornya
Budapest, Iparművészeti Múzeum csarnoka
Budapest, Magyar Állami Földtani-és Geológiai Kutatóintézet

 Pécs, Nádor Szálló és a Mecsek Cukrászda



2011. január 20., csütörtök

A császár villamosai

Már megint Ausztria és Bécs.
A történet arról szól, hogy Bécset 1862-ben egyesítik a környékbeli kisebb-nagyobb falvakkal és városokkal, vagyis megszületik a mai modern osztrák főváros.
Ezt követi 1863-ban a városszerkezet kialakítása: Kai, vagyis a rakpart, a Ring a budapesti Kiskörútnak, a Gürtel pedig a budapesti Nagykörútnak felel meg.
1864-ben jelenik meg Bécs utcáin a lóvasút, de mivel az állatok összepiszkítják a síneket, ezért 1865 szeptemberében már alsó-áramszedős Siemens-Halske gyártmányú villamosok közlekednek a Ringen. A villamosközlekedés az 1870-es évek közepén 2 társaság kezében van: az első villamos száma a 0-ás lesz, amely 1970-től az O jelzést kapja meg. Ez volt Bécs első villamosa 1865-ben. A számozott villamosok a városon belül járnak, üzemeltetőjük a Ferenc József Császári Villamosvasúti Részvénytársulás, a betűzött  villamosok (J, D, N) egy másik társaság a Császári Kancellária Villamosüzemeltetési Kft. kezében vannak, és a város határon kívülre közlekednek. Majd a legutolsó társaság a Wiener-Badener Lokalbahn Aktien Gesselschaft  (WLB) 1903-as megalakulása, vagyis a Bécs-Badeni Helyi Érdekű Vasút Részvénytársaság alapítása volt.
1921-től, a Monarchia felbomlása óta  WLB teljesen önálló és független társaságként üzemel, míg a két nagy múltú villamostársaság az 1930-as évek elején alakult Wiener Linien Aktien Gesselschaft (WL) szervezetébe csatlakozott be, vagyis a Bécs Fővárosi Közlekedési Részvénytársaság tulajdonába került a villamoshálózat teljes szakasza, de azért még meg van a császárvárosi hangulata a bécsi villamosközlekedésnek, ezért lehet róla azt írni, hogy ezek a CSÁSZÁR VILLAMOSAI VOLTAK, ÉS MÉG LESZNEK IS HOSSZÚ ÉVSZÁZADOKON ÁT!
Képek a bécsi villamosokról és a hévről:
Bécsi villamostörténet: bal szélen a Combino ULF, utána az Elin, jobb szélen Elin, tőle balra egyet a Ganz-Jendrassik
0-ás Elin csuklós villamos: 1865-ben így kezdődött a bécsi strassebahn, azaz a villamos története
Hangulatkép az U-tram vonaláról: a földalatti villamos Bécs meghatározó jelképe lett 1955-től, ennek legnagyobb csomópontja az Eichenstrasse

Grinzing villamosa: a 38-as járat
A Bécs-Badeni HÉV Ganz villamosa 1906-ból: a WLB kezdete
Bécs-badeni HÉV a Kainél Elin-csuklós kocsival

Wiener Lokalbahn Combinoja

WLB Vezérigazgatósága

2010. december 20., hétfő

Karácsony mindenhol

Mindenki máshogy ünnepli a karácsonyt. Íme néhány ezek közül, de csak képekben.




Bécs, Altwiener Christkindlmarkt
Budapest
Keleti pályaudvar karácsonya
Győr, Városháza advent este
Mosonmagyaróvár, karácsonyi jászol
Pozsony, a főváros karácsonyfája
Szombathely, adventi vásár a Fő téren

Csorna, adventi jászol
A karácsonyi képek közül a kedvencem: 
Soproni werklis Mikulás
Ezekkel a képekkel kívánok minden kedves olvasómnak Kellemes karácsonyi ünnepeket és blogírásban gazdag új évet minden kedves blogtársamnak is! Az új évi jókívánságokkal vigyázni, nehogy megártson, mint a soproni werklis Mikulásnak a krampampuli, mert akkor meg van annak veszélye, hogy nagyon hamisa kezd születésnapi dalokat énekelni karácsony ünnepén!
Új esztendőben jelentkezek újra szerzőtársammal, edével együtt.






2010. december 17., péntek

50 éves a TEE (1957-2007), 45 éves az IC (1965-2010)

Megpróbálom rövidre fogni.
A történet valahol 1920 körül kezdődött, amikor az EUROLINES cég részvénytársasági formában hajózási vállalatként alakult meg Dánia és Hollandia közös tulajdonában, fele-fele arányban. A tulajdonosok rájöttek, hogy mivel a tengerhajózásnál megtelt a piac megalapították a cégen belül önálló üzletágként a közúti fuvarozási vállalatot osztrák kisebbségi tulajdonnal Blaggus AG. néven 1960 körül, majd pedig nyugat-német közreműködéssel az EUROLINES Bahnreisen AG. névvel egy vasúttársaságot, amely az 1957-ben menetrendszerinti forgalomban elindított Trans Europe Express (TEE) üzemeltetője lett. Az EUROLINES Bahnreisen AG. cég 1965-ben alakult Frankfurt am Mainban.
A Trans Europe Express vasúthálózatot Franciaország, Svédország, Norvégia, Finnország és a Németországi Szövetségi Köztársaság (NSZK) közösen alapították annak érdekében, hogy a Bajkál-Amúr Vasútvonal és a Trasz-Szibériai Expressz ellensúlyozásaként kiépüljön egy transzkontinentális vasúthálózat Európában, mert az ázsiai földrészen ekkor már 50-60 éve kiépült egy egységes, nagyon sűrű vonalhálózattal rendelkező vasúti hálózat.
A TEE egy nagyon drága luxusvonatként közlekedő szuper-expresszként közlekedett, de a szerelvények üzemeltetése ráfizetéses, gazdaságtalan volt az alapító tagországok számára, ezért az ekkor újonnan alakult EUROLINES Bahnreisen AG. cég felkarolta a TEE ügyét és 8 év veszteség után elkezdett a 9. évben minimális nyereséget termelni.
Az EUROLINES Részvénytársaság feldarabolódott 1980-ban, a legrégebbi EUROLINES cég, a hajózási vállalat Nordlines-Scandlines néven 100 %-ban csak tisztán hajózási céggé alakult és tulajdonosai a dán és holland alapítók maradtak. Először Ausztriában változott meg a közúti fuvarozási vállalat, magyarul autóbusz vállalat neve Blaggus-ról EUROLINES-ra 1985-ben, majd pedig a Magyarországon is 1987 óta jelen lévő Blaggus Volánbusz neve is megváltozott 2000-ben a Népliget autóbusz-állomás átadásával EUROLINES Magyarország Zrt.-re, 1986-ban pedig az EUROLINES Bahnreisen vasút-közlekedési cég neve változott meg InterCity International Bahn-ra, 1988-ban pedig InterCity Intenational Railway-re változott.
Az utolsó TEE szerelvény 1985. szeptember elején gördült ki Frankfurt főpályaudvaráról Párizs Gare d’Est-re. Ezeknek a szerelvényeknek egy része a török vasutak hálózatát gazdagítják, illetve másik részük az AmTrak-hoz kerültek, a maradék egyharmaduk a szerelvényeknek pedig a Deutsche Bundesbahn-hoz (DB) kerültek, az 1990-es német egység után pedig a régi TEE szerelvények jelenleg belföldi InterCity-vonatként közlekednek.
Az InterCity születésnapjára nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az Alstom és a Siemens gyárak jóvoltából, az osztrák-német-francia-svéd-dán-holland-norvég-és finn vállalkozóknak köszönhetően létrejött 1965. szeptember 1-jén egy sikertörténet, mely töretlenül szárnyal a világsiker felé, 1986-ig a neve TEE, vagyis Trans Europe Express, 1986-tól pedig InterCity (IC), InterCityExpress (ICE), EuroCity (EC) és EuroNight (EN) néven vált közismertté.
Mára ez a hálózat a világ vasúthálózatának több, mint felét ( 56-58 %) uralja, mert a modernizációs törekvések az InterCity-tagvállalatok vezérigazgatóinak és ügyvezető igazgatóinak jóvoltából nem álltak meg, hanem egyre jobban fejlődik és rohamosan, dinamikusan tör utat magának a légi közlekedéssel szemben. Egykori buszvállalata, az EUROLINES pedig luxusautóbuszaival a világ minden pontjára elrepíti utasait, a Nordlines-Scandlines óceánjáróival kétszer is utaztam: Dover-Calais, illetve Németországból Dániába. Ezek a menetrend szerinti hajójáratok is ugyanolyan patikatisztaságúak, mint a vasúti kocsijaik és autóbuszaik.
További boldog születésnapot kívánok az InterCity-nek és a Trans Europe Express-nek!
Ajánlom sok szeretettel olvasóim figyelmébe a következő erről szóló könyvet:
Pécsi Direkt Kft. – Alexandra Kiadó: 1000 mozdony
Kiadás éve: 2006.
A Trans Europe Express-ről szóló ajánlás a könyv 130-131. oldalán, illetve 296-297. oldalon olvasható.
Az alábbi linkek kiegészítik a leírtakat:

2010. december 1., szerda

Budapest, Budapest, de csodás, csak nem éppen latyakban

Múlt hét csütörtökön már telefonáltam K. G. barátomnak, mert a Műszaki Múzeumba néhány kiszuperált optikai eszközt vittem fel, ami még anyai nagyszüleim öröksége volt és ezek az eszközök nálam csak porosodtak, de a tudomány-és technikatörténet szempontjából még hasznos kincsek lehetnek.
Jött az InterCity-szerda, a mai nap, amikor minden IC-, EC-, EuroNight (EN) és RailJet (RJ) vonaton a pót-és helyjegy árát nem kell megfizetni, ezért ma mentem a budapesti körutamra.
Még az IC-vonatok közlekedéséhez annyit kiegészítésnek, hogy az egész InterCity-vasúthálózat története valahol 1965 táján kezdődött a Köln-Puttgarden, illetve Frankfurt am Main és Párizs közt elindított TEE (Trans Europe Express = transzeurópai nemzetközi gyorsvonat), amit a dán-holland közös alapítású InterCity International AG. cég indított el még az Eurolines Nemzetközi Hajózási Részvénytársaság melléküzemágaként, de először 1987-ben az Eurolines cégről levált az InterCity International, amely cég a székhelyét Brüsszelből Frankfurtba helyezte át és 1988 őszén a legelső InterCity vasúti járat az 4-es számot kapva Verdi néven Milano-Dortmund közt indult el, majd a második járat 1989-ben indult a Budapest Keleti pályaudvartól Dortmundig közlekedő Liszt Ferenc EuroCity 66-os járatszámmal és ugyanebben az évben a Budapest Keleti pályaudvartól 40-es járatszámmal közlekedő EuroCity vonat Bécs Westbahnhofig járt. Ezekből a vonatokból RailJet járat lett, a Liszt Ferenc RailJet EuroCity vonat végállomását Dortmundból München főpályaudvarára helyezték át.
Magyarországon a legelső InterCity vonat az 1991-es InterCity Vasút Magyarország Kft. megalakulásával 1992 tavaszán Budapest Keleti pályaudvar és Miskolc Tiszai pályaudvar közt indult el. A Dunántúl InterCity-sítése 1995 tavaszán kezdődött a Budapest Keleti pályaudvar-Győr-Sopron-Bécsújhely vonalon, illetve leágazással a Győr-Csorna-Szombathely vonalon, 2007 után meghosszabbítva Körmend-Szentgotthárd útirányon át Graz főpályaudvarig. Ezt az általam feltett ajánlók bizonyítják, az IC-vonatok Sopron felé Kapuváron is megállnak, illetve Budapest-Győr közt Tatabányán, Győr-Hegyeshalom közt Mosonmagyaróváron is megállnak.
Amikor a győri főpályaudvarra kiértem, akkor a Bécs Westbahnhofról érkező RailJet Lehár 8.25-ös érkezése 5 perccel később, 8.30-kor történt, de mire a Budapest Kelenföldre érkeztem a menetrend szerinti 9.32-kor, 9.43-ra ért be.
9.50-kor indult egy 103-as busz, amire gyorsan felszálltam és egy óvoda középső csoportos gyereksereggel utaztam két óvónéni kíséretében az Újbuda Center Bevásárlóközpontig, mert ott mikulásos ünnepségre mentek. Innen már csak 2 megállóra voltam a Dombóvári úttól, ahol leszálltam a 103-as buszról. Bementem a Kaposvár utcán, a múzeum főbejárata zárva. Hívtam a Műszaki Múzeum központi számát és mondta a portás, hogy várnak és kinyitja. Még mindig semmi. Újra hívtam, mire ő megszólal: "uram! Ne a Prielle Kornélia felől, a főbejáraton tessék bejönni, hanem a Kaposvár felől". Mire mondtam, hogy rendben és a hátsó bejáratnál már várt a portás a K. G. barátom által letett ajándékozási szerződéssel, amit értelemszerűen kitöltöttem és aláírtam. Ekkor volt 10 óra 10 perc.
Szerzőtársam, ede még a RailJeten hívott, hogy Győrben esik a hó. Kinéztem Biatorbágynál az ablakon és mondtam, hogy az nem baj, mert milyen kár, hogy a fényképező nincsen nálam, mert néhány szép, havas téli képet csinálok szeretett szülővárosomról, Nagy-Budapestről.
A következőt vettem észre: visszaszálltam a Dombóvári úton a 103-as buszra és tiszta latyak volt az egész Lágymányos.
Útvonaltervező szerint a Műszaki Múzeumból a Közlekedési Múzeumba a lehető legegyszerűbb, legkevesebb átszállással, legkevesebb gyaloglással és lehető leggyorsabban az a változat tűnik, mely szerint a 103-as buszra felszállva a Dombóvári útnál 2 megállót utazva a Mester utcánál (ahol a Lurdy Ház van) átszállok az 1-es gyors villamosra 11 megállót utazva rajta az Ajtósi Dürer sorig és ott az Erzsébet királyné útjai aluljárón át kb. 20 m-re van a Közlekedési Múzeum főbejárata. Ezt nemcsak a Topolisz útvonalkereső, de én is így gondoltam.
Dombóvári útnál felszálltam a 103-as buszra, amely egy Volvo Alfa Localo 7700 típusú alacsony padlós volt, melynek digitális utastájékoztatója van. Látom, hogy a Dombóvári út után megáll a Lágymányosi-hídnál, ahol az 1-es gyors villamos végállomása van. Nagyszerű, mondtam és leszálltam, hiszen ott egyszerűbb átmenni. Tévedtem, mert egy alul-és felüljáró-labirintus rendszer van kialakítva ahhoz, hogy a buszmegállóból a szemben lévő kb. 10 m-re lévő villamos végállomáshoz átmenjél. És hozzáteszem még ehhez azt is, hogy folyamatos csúcsforgalom van, mert a Lágymányosi-híd 4 sávja 6 sávvá szélesedik a híd lejáratánál, amiből 2 kanyarodó sáv, a két szélső. Az első a Boráros tér felé, a másik oldal legszélső sávja, a hatodik sáv pedig Soroksár-Dunavarsány-Nagykőrös felé, illetve még ezen a sávon megy a Dunaújváros-Pécs forgalom is. Tehát 10 percnyi toporgás és várás után láttam és rájöttem, hogy lehetetlen a labirintus rendszer megkerülése nélkül átmenni a villamos végállomáshoz, ezért újra felszálltam a 103-as buszra és megint egy megállót mentem és leszálltam a Mester utcánál és átszálltam végre valahára az 1-es gyors villamosra. Ez azért gyors villamos (ilyen még a 2-es, 3-as, 28-as, 37-es, 62-es villamosok), mert vannak kiemelt vagy csomóponti megállók, ahol mindig megáll a járat, de van olyan állomás, ami csak feltételezett megálló, vagyis csak akkor áll meg, ha jeleznek és van fel-és leszálló utas, mert ha nem, akkor továbbmegy. Ilyen a budapesti buszok közül a 103-as, a 33-as és a 86-os busz.
Az 1-es gyors villamossal az Ajtósi Dürer sorig utaztam, a Mester utcától számított 11. megállónál szálltam le. Ez a villamos érinti a főváros legtöbb kerületét: IX. kerület, X. kerület, VII. kerület, XIV. kerület, XIII. kerület, IV. kerület és III. kerület. A 10 perces késésem miatt a Közlekedési Múzeum főbejáratát 11 óra 16 perckor pillantottam meg. Az 1-es gyors villamos Tátra kocsikkal közlekedik.
Mindig nagyon-nagyon boldogságos érzés, szinte egy őszinte szerelem érzése fog el, amikor a jó öreg "Közlekedésit", ahogy a pestiek hívják megpillantom. Városliget széle, Városligeti körút 11-13, ahol egy főváros született 1890 körül. Innen csak karnyújtásnyira van a pestiesen PECSA (Petőfi Csarnok), amelyet 1986-ban adtak át és 1993 óta a Repüléstörténeti-és Űrkutatási Múzeum állandó kiállításának ad otthont, amely szintén a Közlekedési Múzeum része.
Most vissza a Közlekedésihez. Szép komótosan nézelődtem, 11.30-kor indították a vasútrészlegen a földszinti terepasztalt, azt megnéztem, utána játszottam a bedobós terepasztallal, amely úgy működik, hogy 2 szerelvény meg 5 percig egy 100 Ft-os érme bedobásával. Bedobtam, működött és gyönyörködtem. Felmentem a hídrészlegre az új épület 1. emeletére, mert olvastam a Pesti Estben, hogy Széchenyi István remekművei vannak ott kiállítva. Megnéztem, tényleg néhány érdekesség volt összeszedve Széchenyi és Sina munkásságából (Sina György báró görög származású bécsi bankár, a Lánchíd Részvénytársaság alapító vezérigazgatója és Széchenyi István gróf gyámapja volt.), melynek címe: a Hídember gépei volt. Ez a kiállítás márciusig tekinthető meg itt, ebben az épületszárnyban. Ekkor már 12.10 volt és szólt a mobilom. K. G. barátom volt a Műszaki Múzeumból. Megkapta a karácsonyi lapot, amit vittem az OMM-be, valamint a régi optikai eszközöket, amelyeket vittem. Egy részük használható és kiállítható, amelyek pedig nem, azokat pedig ő hazaviszi, mert a barátnője elektromérnök kutató és mindketten gyűjtik a régi műszaki berendezéseket. Megkávéztam a múzeum büféjében és elmentem WC-re is. Majd átmentem az autós részlegre, ahol újdonság volt, hogy 100 Ft-os érme bedobásával működésbe lehet hozni egy nagyító szerű gépet, ahol 10 autós képet lehet nézni 3 D felbontásban képenként 2 percig, ami automatikusan vált. Kicsit kényelmetlen, mert csak nagyon minimálisan lehet a magasságát állítani a gépnek és ahogy a teremőrtől hallottam 6-15 éves kor közti gyerekek magasságára tervezték ezt és az én 35 éves magasságomnak kicsit kényelmetlen volt, de azért élveztem és ki is próbáltam, mert nagyon hősiesen végignéztem a képeket.
Közben vettem ajándékokat is, majd 12 óra 47 perckor voltam kint a Hermina úton a trolimegállóban. Dupla trolimegálló volt, mert a 72-es és 74-es trolinak közös megállója van. A 74-es troli is jó lett volna, mert az a Károly körútig megy, Károly körút-Dob utca a végállomása, de az az orrom előtt ment el. Így a 72-es trolival mentem le az Arany János utcáig, ahol a 72-es és 73-as trolinak van a közös végállomása. Innen kb. 50 m gyaloglással értem el a Magyar Kereskedelmi-és Vendéglátóipari Múzeumot, ahol a Dobos C. József élete és munkássága című kiállítást és a Divat a századfordulón című kiállítást néztem meg, utána pedig tortakínálás volt, mivel idén 125 éves a dobostorta, Dobos C. József találmánya. Kifelé jövet összefutottam a múzeum főmúzeológusával, S. asszonnyal, akit a Műszaki Múzeumban ismertem meg a kávé története című kiállításon idén februárban.
Mivel az épülő 4-es metró miatt az egész Baross tér, beleértve a Keleti pályaudvar közvetlen környezetét jobban le van zárva, mint a Pompei ásatási területe, ezért nagy örömmel nyugtáztam, hogy ha közös végállomása van a 72-es és 73-as trolinak, akkor csak az alsó végállomásban lehet eltérés. Nyertem, a 73-as troli másik végállomása a Baross tér, Keleti pályaudvar. Az Arany Jánostól a Keletiig az utat 12 perc alatt teszi meg a 73-as troli, az eredeti útvonaltervező által javasolt legrövidebb a kisföldalattival a Bajcsy Zs. úttól 1 megálló a Deák térig és onnan átszállni a 2-es (piros) metróra és a Keletinél leszállni kombinációval pedig 19 perc lett volna. 7 perc nagyon-nagyon sok időnek tűnt, főként ebben a latyakos szar időben.
A Városliget és a Közlekedési Múzeum környéke gyönyörű, havas téli táj képét mutatta, de a Belváros, a Bazilika környéke és a Keleti pályaudvar és Baross tér egy nagyon ragacsos, szar, nyúlós-foszlós trágyalé volt, ami eléggé illuzió romboló látványt nyújtott.
14 óra 43 perckor voltam a Keleti pályaudvar pénztáránál, majd pedig megvettem a pótjegyet a 15 óra 10 perckor induló RJ-re Győrig, ez a járat Münchenig meg, most amikor befejezem az írást, akkor ez a vonat, amivel Győrig utaztam már valahol Salzburg előtt jár nem sokkal. A RailJet Liszt Ferenc (15.10-es müncheni RJ) 16 óra 32 percre volt kiírva menetrend szerint Győrbe, de csak 16.43-kor gördült be a győri főpályaudvarra, ahol szintén a koszos, nyúlós, ragacsos nagyvárosi havas latyak látványa fogadott.
Egy nagyon mozgalmas nap volt, de nagyon jól éreztem magamat.

Ajánlók:
IC-vonat
EC-vonat
EN-vonat
RailJet
Újbuda Center
Lágymányos
Lurdy Ház
Lágymányosi-híd
1-es villamos
30 éves a budapesti Tátra villamos
Ajtósi Dürer sor
Ajtósi (Albrecht) Dürer
IX. kerület
X. kerület
VII. kerület
VI. kerület
XIV. kerület
XIII. kerület
III. kerület
Közlekedési Múzeum
Városliget
Sina György
Vidámpark
Nagycirkusz
Állatkert
Széchenyi-fürdő
PECSA
72-es troli
74-es troli
Károly körút
Arany János utca
Bazilika
Magyar Kereskedelmi-és Vendéglátóipari Múzeum
Dobos C. József
Dobostorta
73-as troli
Bajcsy-Zsilinszky út
Földalatti vasút
Deák tér
Baross tér
Győr Főpályaudvar
Tatabánya

2010. november 30., kedd

Az acélugrás / Per Wahlöö

Most olvastam.
Szerző: Wahlöö, Per
Kiadás helye: Budapest
Kiadó neve: Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve: 1973.


Azért olvastam, mert a mostanában nagyon divatos skandináv krimik egyik előzménye ez a könyv. A szerzőnek több krimije is van, mint például Az ellopott tűzoltóautó.
De ez más.

Ez egy olyan könyv, mintha Orwell és Cook egy pillanatra összefogtak volna egy könyvet írni.
Mindenkinek ajánlom.

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...