2016. február 19., péntek

Éjjel az omnibusz tetején...: Budapesti omnibusztól az autóbusz-közlekedésig

Ahogy a közismert dalszöveg szól ezzel szeretném bevezetni a fővárosi autóbusz-közlekedés rövid történetét.



Budapest az omnibuszközlekedés megindulásával gyors fejlődésnek indult, majd az omnibuszközlekedést váltotta fel az autóbusz-közlekedés. Budapest közösségi közlekedésében a legnagyobb szerep az autóbuszoknak jut. Ma (2008) a BKV és alvállalkozói üzemeltetésében több mint 200 különböző járat közlekedik. Egyes járatokat a BKV alvállalkozásba ad.
Budapest autóbusz-hálózata helyi és helyközi viszonylatokból áll. Ezen belül megkülönböztethető alap-, betét-, expressz- és zónázó járat. A helyközi viszonylatokat főleg az Eurolines Volánbusz Zrt. üzemelteti. Ezek számozása 300-tól 899-ig terjedhet.

Alapjáratok

Az alapjáratok az útvonalukat érintő legtöbb megállóban megállnak. Viszonylatjelzésük betűt nem tartalmaz (pl. 7, 178).

Betétjáratok

A betétjáratok mindig egy alapjárathoz kapcsolódnak. Rövidített útvonalon közlekednek, a viszonylat forgalmasabb szakaszán segítik az utazást. A betétjáratokat A betűvel jelölik (pl. 178A).

Expresszjáratok

Az expresszjáratok (korábban: gyorsjáratok) rendszerint csak az útvonalukba eső fontosabb, forgalmasabb megállókban állnak meg, ezzel rövidítve a menetidőt az utasok célhelyre való gyorsabb eljutása érdekében. Az új viszonylatszámozási rendszerben az E betűvel jelölik (pl. 7E, 173E).

Zónázó járatok

A zónázó járatok célja egy adott (általában külső) városrészben lakó utasok lehető leggyorsabb eljuttatása a város belsőbb területén lévő közlekedési csomópontba. A zónázó járatok lehetnek alapjáratok és expresszjáratok egyaránt (pl. 239, 233E).
Budapest első kísérleti autóbuszvonala 1915. március 1-jén reggel 7 órakor indult egy emeletes, akkumulátoros, és egy egyszintes, benzinmotoros autóbusszal, melyek 15 percenként közlekedtek egy 2,8 km-es szakaszon, majd népszerűségének köszönhetően 1915. október 13-án a vonalat meghosszabbították, így már 3,8 km-en közlekedtek a kocsik 7:30-tól 21:30-ig. Gumi- és üzemanyaghiány miatt 1917. április 10-én megszüntették, majd 4 év múlva - 1921. szeptember 24-én - újraindították a járatot, ezúttal négy autóbusszal és 1-es jelöléssel. 1924. október 24-én indult meg az autóbusz-forgalom a budai oldalon. Budapest második autóbuszvonalán már csak benzinmotoros buszok közlekedtek, 3-as jelzéssel. 1929 októberében a SZAÜ (Székesfővárosi Autóbusz Üzem) már 29 autóbusszal rendelkezett, egy hónappal később pedig utolsó omnibuszvonala is megszűnt. 1930. november 15-én megnyílt az első állandó autóbusz-telephely: a Szent Domonkos (később Récsei) garázs. 1937-ben az összes autóbusz oldalát kékre, tetejüket először fehérre, majd szürkére festették. A háborúban a járműpark fele tönkrement, vagy évekig javították. 1960. november 5-én forgalomba állt az első csuklós autóbusz az 1-es vonalon, majd 1961-ben megindult a sorozatgyártás: még ebben az évben gyártottak 50 darabot. 1964-ben forgalomba álltak az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár új típusú járművei, a 75+1 férőhelyes Ikarus 556, és a 120+1 férőhelyes Ikarus 180-as. A FAÜ (Fővárosi Autóbuszüzem) autóbuszparkja ebben az évben már 1200 autóbuszból állt, melyek összesen 469 millió utast szállítottak. 1968. január 1-jén a FVV, FAÜ, BHÉV, és a hajózás egyesítésével létrejött a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV). A 1970-es évek elején aztán megjelentek Budapest útjain az Ikarus 260-as és Ikarus 280-as típusok, melyek már automata váltóval lettek szerelve. A BKV több buszvonalat is alvállalkozásba ad. A BKV alvállalkozói – a Csiki-Bege Kft., a Nógrád Volán és a Volánbusz Zrt., illetve a VT-Transman Kft. – 6 fajta buszt bocsátanak a BKV rendelkezésére: egy MAN, egy Ikarus, két Mercedes-Benz egy Volvo, és egy Alfa gyártmányút.
Budapest útjain négy fajta szóló (ebből egy midi) és négy fajta csuklós BKV-autóbusz közlekedik, tehát a BKV összesen 8 különböző típusú autóbuszt üzemeltet, ezek többsége – nyolcból hét – Ikarus gyártmányú.

Ikarus 260

Magyar gyártmányú, magaspadlós autóbusz, hossza 11 méter. A székesfehérvári Ikarus autógyár autóbuszgyár legsikeresebb modellje. Megbízható, fordulékony, ugyanakkor rendkívül zajos. A jelenleg forgalomban lévő járművek kora 16 és 22 év közé tehető. 3 színben fordul elő: sima kék, sötétkék-világoskék, illetve kék-ezüst, azaz „Ezüst Nyíl” festésben. Az első prototípus Budapesten, a BKV-nál jelent meg 1972-ben a cég az évek során több száz ilyen típusú autóbuszt szerzett be. A típust 1985-ig harmonikaajtóval gyártották. A BKV utoljára 1993-ban szerzett be Ikarus 260-ast.

Ikarus 415

A székesfehérvári Ikarus autóbuszgyár 11,5 méter hosszú, farmotoros szóló autóbusza. Elővárosi-városi közlekedésre tervezték középmagas padlóval. Három sorozatban gyártották, melyeket 1984-ben, 1992-ben és 1996-ban kezdtek gyártani. A BKV-nál mindhárom széria használatos.

Ikarus 412

A Székesfehérvári Ikarus autóbuszgyár 12 méter hosszú, farmotoros szóló autóbusza. Elővárosi-városi közlekedésre tervezték alacsonypadlós kivitelben. 1996-ban mutatták be a prototípusát, amely Rába D10 Euro 2-es motort tartalmazott. (A ma Budapesten közlekedő 412-esek Euro 2-es MAN dízelmotorokkal rendelkeznek.) 101 utas szállítására alkalmas, 25 normál, 4 lehajtható ülőhellyel rendelkezik. Ezek a BKV legfiatalabb (6-8 évesek) és egyben a legnagyobb szóló autóbuszai.

Ikarus 405

A székesfehérvári Ikarus autóbuszgyár 7,3 méter hosszú, kétajtós midibusza. Elővárosi-városi közlekedésre tervezett, farmotoros autóbusz. 1993-ban, az 1996-ra tervezett világkiállításra fejlesztették ki, de mivel ez elmaradt – kormányzati nyomásra – a BKV vásárolta meg őket. Eredetileg Perkins Phaser 135T Euro 1 dízelmotorral szerelték fel. 46 utas szállítására képes, 16 ülőhellyel rendelkezik.

Ikarus 280

Az IK-260-as csuklós változata. Ezek a 15 és 21 év közötti autóbuszok kormányzott C tengellyel készültek, így ugyanazon az íven képes fordulni, mint az IK-260-as. A BKV-nál 3 különböző színben fordul elő: kék, a gyors 7-es és 173-as vonalára felújított piros-kék és kék-ezüst, azaz „Ezüst Nyíl” festésben, ami szintén felújított busz.

Ikarus 435

A székesfehérvári Ikarus autóbuszgyár 17,9 méter hosszú, tolócsuklós autóbusza. Elővárosi-városi közlekedésre tervezték, az IK-415-ös csuklós változata. Első sorozatát Magyarországon nem alkalmazzák. A második szériát 1994-ben kezdték gyártani, DAF LT 195 Euro I motorral.

Ikarus Agora

A székesfehérvári Ikarus autóbuszgyár, Irisbusból eredő elővárosi-városi, 3/4 részben alacsony padlómagasságú csuklós busza. A BKV tulajdonában mindössze egyetlen darab található, mely 2003 januárjától járja Budapest útjait. Ez jelenleg (2008-ban) az 54-es és 55-ös viszonylaton közlekedik.

Volvo 7700A

Lengyelországban készült, alacsonypadlós, tolócsuklós autóbusz. Hossza közel 18 méter. A BKV-flotta legfiatalabb darabjai. 2004 és 2006 között 150 darab érkezett Budapestre.

Volvo 9700 és Volvo 9900

A Volvo Alfa Localo egy szóló autóbusz. Budapesten B7R (hivatalosan B7RLE) típusúak közlekednek, a BKV alvállalkozói üzemeltetik, a VT-Transman és a Nógrád Volán. A busz félig alacsonypadlós, mivel az első két ajtó esetében nincs, a harmadiknál viszont már van lépcső. A második ajtónál a mozgássérültek számára rámpát helyeztek el.

A Budapest Közlekedési Zrt. autóbusz-állományába jelenleg 150 darab Volvo 7700A-s autóbusz tartozik. A Volvo 7700A típusú járművei a Lengyelországi Wroclawban készülnek. A járműveket a Volvo három év alatt szállította le (2004 és 2006 között) évi 50 darabos mennyiségben. Jelenleg Cinkota, Délpest, Kelenföld és Óbuda telephelyekhez tartoznak Volvo 7700A-s buszok. A járművek szállítási évtől függően különböznek a felszereltségükben is. A 2004-es szállítású járművek narancssárga kapaszkodóval, ún. vandálbiztos (kemény) ülésekkel, 1/4-ed részben nyitható (eltolható) ablakokkal érkeztek. A légkondicionáló berendezéseket 2007 őszéig majdnem mindegyik járműbe beszerelték. Már kész van az összes jármű. A 2005-ös és a 2006-os szállítású autóbuszok már kényelmesebb ülésekkel, légkondicionálóval, 1/2 részben nyitható (eltolható) ablakokkal és zöld színű kapaszkodókkal érkeztek. A 2005-ös járműpark 1 része azaz FKU-901-től FKU-916-ig GPS berendezéssel vannak felszerelve(azaz 16 jármű) Valamennyi jármű Vultron optikai utastájékoztatóval és Protokon jegykezelővel van felszerelve. Volvo 7700A típusú autóbuszok megtalálhatóak még (háromajtós, helyközi kivitelben) a Gemenc Volán (5 darab), Volánbusz (32 darab), Borsod Volán (1 darab), Körös Volán (1 darab), Kunság Volán (8 darab), Zala Volán (2 darab), és a Vértes Volán (7 darab) állományában.
Az Ikarus 263 típusú buszokat a Székesfehérvári Ikarus gyár készítette, főleg exportra. Ez a típus az Ikarus 262 utóda. Főleg az NDK és Oroszország rendelt belőle (utóbbi az Ikarus 283-asból is) nagy számú mennyiséget, de pl. Kuvaitba is eljutott (Ikarus 263.04).
Szériák:
  • Ikarus 263.K1: kísérleti példány, ma erősen átalakítva Magyarországon van.
  • Ikarus 263.00: A Szovjetunió részére szállított példányok (2-2-2 ajtóelrendezés, trilexes futómű)
  • Ikarus 263.01: NDK exportra gyártott busz (2-0-2 ajtóelrendezés, ráncajtós). Az egyesítés után sok került Magyarországra (pl. Körös Volán EUA-123).
  • Ikarus 263.04: Kuvaiti exportbusz (2-0-2 ajtóelrendezés, trilexes futómű)
  • Ikarus 263.06: Tajvanra exportált busz (2-0-0 ajtóelrendezés, hátsó vészkijárattal)
  • Ikarus 263.08: Kuvaiti exportbusz (2-0-2 ajtóelrendezés)
  • Ikarus 263.10: Orosz exportbusznak készült, nem vették át (2-2-2 ajtóelrendezés)
  • Ikarus 263.30: Magyarországra szállított busz (2-2-2 ajtóelrendezés, pl. Alba Volán)
1998-ban egy rendelésre sokat legyártottak az Ikarus 263.10-esből Oroszország számára, de az ott bekövetkezett válság miatt nem vették át. Felépítésében az Ik260 ra hasonlít. Legtöbb Rába D10-es Euro1/euro2 motorral készült. Legnagyobb számban a BKV alvállalkozója, a VT Transman rendelkezik, ahol többek közt főleg a dél-budai járatokon futnak. Ezek Ikarus 263.10-esek.
  • Ikarus 263.30-ast az Alba és a Hajdú Volán vett.
  • Ikarus 263.10-esből még a Kunság Volán Zrt. 4 darabot birtokol. Emellett a Szabolcs, a Mátra, Borsod, a Balaton, a Bács,a Hatvani, az Agria (átalakítva helyközire (2-2-0 ajtóelrendezés)), a Hajdú és a Kisalföld Volán birtokol (átalakítva helyközire (2-0-2 ajtóelrendezés)), nagy részük helyi járatként
A Körös, a Szabolcs, a Borsod, a Vasi, a Zala és az Alba Volán is rendelkezik Ikarus 263.01-gyel, különböző kivitelekben (pl. az Alba Volán buszát átépítették).
  • Ikarus 263.04-est csak a Nógrád Volán birtokol (FPF-989).
Továbbfejlesztett változata a C63-as, amiből kettőt az Alba, egyet a Bács Volán vett.
A Mercedes Citaro, egy a németországi Mercedes-Benz által gyártott autóbusz. A BKV-nak nincsenek Citaro típusú autóbuszai, de egyik vonalukon, a 88-as busz vonalán Citarok közlekednek, ugyanis a BKV ezt a vonalat bérbe adta a Volánbusznak, ami rendelkezik ezzel a busztípussal és ezeket használja erre a vonalra. A Volánbusz több ilyen autóbusszal rendelkezik. Ezek a buszok piros, sárga, illetve fehér festésűek. Ilyen buszok járnak pl. a Budapest-Etyek vonalon, de a Volánbusz ezeket a buszokat használja a BKV 88-as buszának vonalára is. A Tisza Volán ZRT. 6 Mercedes Citaro G típusú autóbusszal rendelkezik, amik kék-fehér festésűek. (A Citaro G a busz csuklós változata.) Pécsen is üzemelnek a Citarok. Itt a színük kék-sárga. A vállalatnak jelenleg 5 Citaro típusú busza van. Szegeden is járnak a Citarok. A társaság 2005-ben szerezte be autóbuszokat járműparkja fejlesztésének céljából. A buszok színe itt fehér-zöld-szürke. A Mercedes Citaro G a busz csuklós változata. Magyarországon a Tisza Volán ZRT. alkalmazásában járnak ezek a buszok. Külföldön többek között London, Theszaloníki, Hannover és Tübingen tömegközlekedését erősítik. Ezt az altípust 2002-től 2006-ig gyártották. Ennek is van csuklós modellje.
A BKV által üzemeltetett autóbuszjáratokat öt garázs állítja ki: a Cinkotai, a Dél-pesti, a Kőbányai, az Óbudai és a Kelenföldi garázs. Az öt garázs – 2007. augusztus 1-jétől – egy Főmérnökség alá tartozik.

Kelenföldi garázs

  • Cím: Budapest XI. kerület, Hamzsabégi út 55.,  Átadás: 1949. január 1.,  A garázs hivatalos neve: Autóbusz és Trolibusz Főmérnökség, Kelenföldi Forgalmi Szolgálat (korábban Fürst Sándor garázs), A garázs által üzemeltetett szóló buszok: Ikarus 260, 405, 412, 415, A garázs által üzemeltetett csuklós buszok: Ikarus 280, 435, Volvo 7700A

Dél-pesti garázs

Óbudai garázs

  • Cím: Budapest III. kerület, Pomázi út 15., Átadás éve: 1971, A garázs hivatalos neve: Autóbusz és Trolibusz Főmérnökség, Óbudai Forgalmi Szolgálat, A garázs által üzemeltetett szóló buszok: Ikarus 260, 405, 415, A garázs által üzemeltetett csuklós buszok: Ikarus 280, Volvo 7700A

Cinkotai garázs

Kőbányai garázs

  • Cím: Budapest X. kerület, Zách utca 8., Átadás éve: 1962, A garázs hivatalos neve: Autóbusz és Trolibusz Főmérnökség, Kőbányai Forgalmi Szolgálat (korábban Pongrác garázs), A garázs által üzemeltetett szóló busz: Ikarus 260, A garázs által üzemeltetett csuklós busz: Ikarus 280

Megszűnt garázsok

  • Récsei garázs:
    • Cím: Budapest XIV. kerület, Isvánmezei út 6., Átadás: 1930. november 15. (Szent Domonkos garázs), Jelentősége: Budapest első – erre a célra épített – autóbuszgarázsa, Helyén lakópark épült, és szerelőcsarnokából (ipari műemlék lévén) bevásárlóközpont lett
  • Mező Imre garázs:

A BKV hálózata 2008. augusztus 21-én és szeptember 6-án – két ütemben – jelentősen megváltozott és jelentős szerepet kaptak a régiós autóbuszjáratok is, melyek a következők:
Csepel-szigeti térség
661 Budapest – Áporka – Ráckeve – Makád
665 Szigethalom – Kiskunlacháza - Ráckeve
667 Szigethalom – Majosháza – Áporka
668 Szigethalom – Áporka – Kiskunlacháza – Dömsöd
669 Ráckeve – Kiskunlacháza – Apaj – Dömsöd
670 Ráckeve – Kiskunlacháza
671 Ráckeve – Kiskunlacháza – Dömsöd
673 Budapest – Szigetszentmiklós – Szigethalom – Tököl
674 Budapest – Szigetszentmiklós – Szigethalom
675 Budapest – Szigethalom – Makád
676 Budapest – Szigethalom – Szigetújfalu – Makád
677 Budapest – Szigetszentmiklós
679 Budapest – Szigetszentmiklós, József A. tp. – Szigetszentmiklós, vh. – Budapest
680 Budapest – Szigetszentmiklós, vh. – Szigetszentmiklós, József A. tp. – Budapest
682 Szigetszentmiklós, aut. ford. – József A. tp. – vh. – Szigetszentmiklós, aut. ford.
683 Szigetszentmiklós, aut. ford. – vh. – József A. tp. – Szigetszentmiklós, aut. ford.
684 Szigetszentmiklós, József A. tp. – vh. – aut. ford. – Szigetszentmiklós, József A. tp.
685 Szigetszentmiklós, vh. – Szigetszentmiklós, vh.
687 Budapest – Halásztelek – Szigethalom – Szigetújfalu
688 Budapest – Lakihegy – Halásztelek
689 Budapest – Halásztelek – Szigethalom
690 Budapest – Lakihegy – Halásztelek – Szigethalom
692 Szigethalom – Szigethalom, Dunasor
693 Szigethalom, aut. áll. – Nyár u. – Szigethalom, aut. áll.
694 Szigethalom, aut. áll. – Csillag u. – Szigethalom, aut. áll.
695 Szigethalom, aut. áll. – Csillag u. – aut. ford. – Szigethalom, aut. áll.
697 Ráckeve – Szigetbecse – Makád
698 Ráckeve – Lórév
699 Budapest, Csepel – Érd

Zsámbéki térség
780 Budapest – Páty – Zsámbék – Gyermely
781 Budapest – Zsámbék – Gyermely, Gyarmatpuszta,
Budapest – Zsámbék – Gyermely, Gyarmatpuszta (Anyácsapuszta betéréssel),
Budapest – Zsámbék – Tarján – Tardos
782 Budapest – Páty – Biatorbágy – Etyek – Bicske,
Budapest – Páty – Biatorbágy – Etyek,
Budapest – Páty – Biatorbágy – Etyek (Biatorbágy, vá. betéréssel),
Biatorbágy – Etyek – Bicske
783 Budapest – Zsámbék – Bajna – Nagysáp,
Budapest – Zsámbék – Bajna,
Zsámbék – Nagysáp
784 Budapest – Zsámbék – Mány – Bicske,
Zsámbék – Mány – Bicske,
Zsámbék – Mány – Bicske (Mány, aut. ford. betéréssel),
Zsámbék – Mány
785 Budapest – Zsámbék
786 Budapest – Páty,
Budakeszi – Páty
789 Budapest – Páty – Perbál,
Zsámbék Budapest – Páty – Perbál
795 Budapest – Perbál – Zsámbék,
Budapest – Perbál
799 Zsámbék – Perbál – Piliscsaba – Pilisvörösvár,
Zsámbék – Perbál – Piliscsaba

10-es út térsége
800 Budapest – Pilisvörösvár – Dorog – Esztergom
801 Budapest – Tinnye – Csolnok (/Sárisáp, /Bajna) – Esztergom
805 Budapest – Piliscsév – Kesztölc – Dorog
810 Budapest – Pilisvörösvár – Kesztölc
820 Budapest – Pilisvörösvár (/Pv. Nyár u.) – Pilisszántó
830 Budapest – Solymár – Pilisszentiván – Pilisszántó
832 Budapest – Solymár – Pilisszentiván – Piliscsaba
840 Budapest – Üröm – Pilisborosjenő

Dunakanyar térsége
851 Pomáz, aut.áll. – Pomáz, Híd
852 Pomáz aut. áll. – Pomáz, Vörösmarty ltp. – Pomáz, aut.áll.
855 Pomáz – Csobánka
856 Pomáz – Csobánka – Pilisvörösvár
857 Budapest-Pomáz – Csobánka
860 Budapest-Pomáz – Pilisszentkereszt – Dobogókő
861 Pomáz – Pilisszentkereszt aut.ford.
869 Budapest – Szentendre, Püspökmajori ltp.
872 Budapest – Szentendre, Püspökmajori ltp.
880 Budapest-Szentendre – Visegrád-Esztergom
882 Budapest-Szentendre – Visegrád
882 Szentendre – Visegrád
884 Budapest – Szentendre – Dunabogdány
886 Budapest – Szentendre – Leányfalu
890 Budapest – Szentendre – Tahitótfalu, Váci rév
893 Szentendre – Szigetmonostor – Surány
895 Szentendre – Szigetmonostor
898 Szentendre – Kisoroszi

A BKV a hálózatátalakítás után további fejlesztéseket ígér.
154Kispest, Határ út – Soroksár, Auchan áruház, szóló, nincs adat
197 (Vasút-busz) Rákoskert-vasútállomás – Rákoscsaba-vasútállomás, szóló, nincs adat
236 (Soroksár-busz) Millenniumtelep – Soroksár, Auchan áruház, szóló, nincs adat

BKV alvállalkozói által üzemeltetett autóbuszjáratok
5 (5+25) Pasaréti tér – Rákospalota, Kossuth utca, szóló, vegyes
8 Gazdagréti tér – Kálvin tér M, szóló, vegyes
9 Kőbánya alsó vasútállomás – Deák Ferenc tér M, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, vegyes
11 Batthyány tér M+H – Nagybányai út, szóló, vegyes
13 Budatétény vasútállomás (Campona) – Diósd, Búzavirág utca, szóló, vegyes
15 Boráros tér (Közraktár utca) H – Lehel tér M, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, vegyes
16 A (10)Moszkva tér (Várfok utca) M – Dísz tér, midi, magas
20E (20gy)Káposztásmegyer, Szilas-patak – Keleti pályaudvar M, csuklós, vegyes
22 Moszkva tér M – Budakeszi, Táncsics Mihály utca, szóló, vegyes
22E (22gy)Moszkva tér M – Budakeszi, Táncsics Mihály utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
23 Boráros tér H – Pesterzsébet, Ady Endre tér, csuklós, magas
23E (23gy)Boráros tér H – Pesterzsébet, Ady Endre tér, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
25 (25Agy)Mexikói út M – Újpest-Központ M, szóló, magas
26 Nyugati pályaudvar M – Margitsziget - Árpád híd M, szóló, alacsony, nyáron: vegyes
27 Móricz Zsigmond körtér, Villányi út – Sánc utca, midi, magas
29 Kolosy tér – Kelemen László utca, szóló, vegyes
30 Keleti pályaudvar M – Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak, csuklós, vegyes
30A (30)Keleti pályaudvar M – Megyer, Szondi utca, csuklós, magas
31 Örs vezér tere M+H – Árpádföld, Bekecs utca, csuklós, vegyes
32 Árpád híd M – Örs vezér tere M+H, csuklós, vegyes
33 (3) Móricz Zsigmond körtér, Karinthy Frigyes utca – Nagytétény-Chinoin, csuklós, vegyes
33E (3gy) Móricz Zsigmond körtér, Karinthy Frigyes utca – Nagytétény vasútállomás, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
34 (34+145) Árpád híd M – Békásmegyer, Újmegyeri tér, csuklós, vegyes
35 (59) Szentlőrinci úti lakótelep – Csepel, Csillagtelep, szóló, vegyes
36 (19+59A) Pestszentlőrinc vasútállomás – Csepel, Csillagtelep, csuklós, vegyes
38 (38A) Lakihegy, Cseresznyés utca – Csepel, Szent Imre tér, csuklós, vegyes
39 Batthyány tér M+H – Goldmark Károly utca, midi, magas
40Móricz Zsigmond körtér,Villányi út – Budaörsi lakótelep, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, alacsony
40E Móricz Zsigmond körtér,Villányi út – Budaörs, Patkó utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
44 Örs vezér tere M+H – Centenáriumi lakótelep, csuklós, vegyes
45 Örs vezér tere M+H – Cinkota, Lassú utca, szóló (ideiglenesen), vegyes
53 Fehérvári út – Mindszenty József bíboros tér, szóló, vegyes
54 Boráros tér H – Pestszentimre, Ültetvény utca, csuklós, vegyes
55 Boráros tér H – Gyál, Vecsési út, csuklós, vegyes
57 Hűvösvölgy – Remete-Kertváros – Hűvösvölgy Körforgalom, szóló, vegyes
58 Savoya Park – Balatoni út (Háros utca), szóló, vegyes
63 Hűvösvölgy – Nagykovácsi, Tisza István tér, szóló, vegyes
64 Hűvösvölgy – Solymár, Templom tér, szóló, vegyes
65 Kolosy tér – Fenyőgyöngye, szóló, vegyes
66 Határ út M – Soroksár, központi raktárak, csuklós, vegyes
66E (66gy)Határ út M – BILK logisztikai központ, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, délelőtt: csuklós, délután: szóló, magas
67 Örs vezér tere M+H – Rákoskeresztúr, Aranylúd utca, szóló, vegyes
68 Kispest, Vas Gereben utca – Akadémiaújtelep, 525. tér, csuklós, vegyes
71 Csepel, Szent Imre tér – Csepel, Horgásztanya, szóló, vegyes
84E (84gy)Határ út M – Gyál, Deák Ferenc utca, csuklós, vegyes
85 Örs vezér tere M+H – Kőbánya-Kispest M, csuklós, vegyes
85E (85gy) Örs vezér tere M+H – Kőbánya-Kispest M, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
86 Óbuda, Bogdáni út – Újbuda, Függetlenségi park, csuklós, vegyes
87 Kosztolányi Dezső tér – Mechanikai Művek, szóló, vegyes
87A Kosztolányi Dezső tér – Kamaraerdő, szóló, vegyes
88 Kamaraerdő – Törökbálint, Munkácsy Mihály utca, szóló, vegyes
89E (89gy)Határ út M – Gyál, Bem József utca, csuklós, vegyes
90 Moszkva tér, Várfok utca M – Csillebérc, KFKI, szóló, vegyes
90A (21)Moszkva tér, Várfok utca M – Normafa, szóló, vegyes
91 Nyugati pályaudvar M – Moszkva tér M, szóló, vegyes
91A (91)Nyugati pályaudvar M – Endrődi Sándor utca, szóló, magas
92 Rákosszentmihály, vasútállomás – Kistarcsa, Kórház, szóló, vegyes
93 (36+93)Kőbánya-Kispest M – Ferihegy 1 Airport, szóló, vegyes
94E Határ út M – Gyál, Vecsési út, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, vegyes
95A (95) Stadionok, Ifjúság útja M – Pestszentlőrinc, Gyömrői út, szóló, vegyes
95 Keleti pályaudvar, Kerepesi út M – Pestszentlőrinc, Gyömrői út, szóló, vegyes
96 (47+96)Újpalota, Szentmihályi út – Újpest, Fóti út, szóló, vegyes
97E (61E+97+Rákoskert-busz)Örs vezér tere M+H – Rákoskert, Sáránd utca – Örs vezér tere M+H Körforgalom, csuklós, vegyes
98E (98gy) Kőbánya-Kispest M – Rákoshegy, vasútállomás, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
99 Blaha Lujza tér (Népszínház utca) M – Pesterzsébet, Mátyás király tér, szóló, vegyes
100 (EXPO-járat) Örs vezér tere M+H – EXPO tér, szóló, magas
102 Moszkva tér, Várfok utca M – Szendrő utca, szóló, vegyes
103 Kelenföldi pályaudvar – Népliget M, csuklós, vegyes
104 Rákospalota, Kossuth utca – Dunakeszi, Auchan áruház, szóló, vegyes
104A (104) Rákospalota, Kossuth utca – Székesdűlő, ipartelep, szóló, vegyes
105 Apor Vilmos tér – Gyöngyösi utca M, szóló, vegyes
106 Árpád híd M – Római úti lakótelep, Varsa utca, csuklós,vegyes
109 (6+9) Kőbánya alsó vasútállomás – Óbuda, Bogdáni út, hétvégén és ünnepnapokon közlekedik, csak 2008. szeptember 6-tól, csuklós, vegyes
112 Kálvin tér M – Thomán István utca – Szendrő utca, szóló, vegyes
113 Budatétény vasútállomás, Campona – Diósd, Sashegyi út, szóló, vegyes
113A Budatétény vasútállomás, Campona – Nagytétény, Angeli utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, vegyes
114 Kosztolányi Dezső tér – Baross Gábor-telep, Ispiláng utca, szóló, vegyes
115 (15+133)Boráros tér, Közraktár utca H – Árpád híd M, hétvégén és ünnepnapokon közlekedik, csak 2008. szeptember 6-tól, szóló, vegyes
116 (110)Fény utcai piac - Dísz tér, midi, magas
117 Kőbánya alsó vasútállomás – Mélytó utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, 2008. szeptember 6-tól, szóló, vegyes
119 (Erzsébet-busz)Lajtha László utca – Gubacsi utca – Lajtha László utca, SZERZŐDÉSES JÁRAT, Körforgalom, szóló, magas
120 Árpád híd M – Újpest-Központ M, szóló, vegyes
122 (122gy) Újpest-Városkapu M – Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
123 Határ út M – Soroksár, Auchan áruház, hétköznap: csuklós, hétvégén: szóló, vegyes
123A (123) Határ út M – Szentlőrinci úti lakótelep, hétköznap: csuklós, hétvégén: szóló, vegyes
124 (24) Bosnyák tér – Rákospalota, Bogáncs utca, szóló, vegyes
125 (70) Bosnyák tér – Rákospalota, MEDIMPEX, szóló, vegyes
126 Káposztásmegyer, Szilas-patak – Dunakeszi, Auchan áruház, szóló, vegyes
126A Káposztásmegyer, Szilas-patak – Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak, szóló, vegyes
128 Moszkva tér, Várfok utca M – Városkúti út, szóló, vegyes
130 Stadionok M – Újpalota, Sárfű utca, szóló, vegyes
131 Örs vezér tere M+H – Kisszentmihály, Baross utca, szóló, vegyes
133 Lehel tér M – Árpád híd M, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, vegyes
134 (42+146) Árpád híd, Szentlélek tér H – Békásmegyer, Újmegyeri tér, szóló, vegyes
136E (136gy) Kőbánya-Kispest M – Havanna utcai lakótelep – Kőbánya-Kispest M, Körforgalom, csuklós, vegyes
137 Árpád híd, Szentlélek tér H – Máramaros út, szóló, vegyes
139 Moszkva tér M – Gazdagréti tér, hétvégén és ünnepnapokon közlekedik, csuklós, vegyes
139A (139) Déli pályaudvar M – Gazdagréti tér, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, vegyes
140 Budaörsi lakótelep – Törökbálint, bevásárlóközpont, szóló, magas
141 Kelenföldi pályaudvar – Balatoni út, Háros utca, szóló, vegyes
141A (141) Kelenföldi pályaudvar – Budafok-Albertfalva vasútállomás, Mustár utca – Kelenföldi pályaudvar Körforgalom, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, vegyes
143 Békásmegyer H – Pince köz, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, midi, magas
144 Örs vezér tere M+H – Rákosszentmihály, Csömöri út, szóló, vegyes
147 Újpest-Központ M – Megyer, Julianus barát utca, szóló, vegyes
148 (48+52) Kőbánya-Kispest M – Csepel, Soroksári rév, csuklós, vegyes
149 (49) Moszkva tér M – Fenyves utca, szóló, vegyes
150E (41gy) Fehérvári út – Őrmezői lakótelep, Menyecske utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
151 Csepel, Határ utca – Kőbánya alsó vasútállomás, csuklós, vegyes
152 Csepel, Szent Imre tér – Csepel, Királyerdő út, szóló, vegyes
155 (28) Moszkva tér M – Zugligeti út, szóló, vegyes
156 (156+158) Moszkva tér M – Zugliget, Libegő, szóló, alacsony
157 Hűvösvölgy – Budaliget, Géza fejedelem utca, szóló, vegyes
159 Csepel, Szent Imre tér – Szent László úti lakótelep, csuklós, vegyes
160 (Békás-busz+60) Batthyány tér M+H – Békásmegyer, Csobánka tér H, csuklós, vegyes
161 (61+161) Örs vezér tere M+H – Rákoscsaba – Örs vezér tere M+H Körforgalom, csuklós, vegyes
161A (161gy) Örs vezér tere M+H – Rákoskeresztúr, Kis utcai lakótelep, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
162 (62+69A) Kőbánya alsó vasútállomás – Csabagyöngye utca – Zrínyi utca – Kőbánya alsó vasútállomás Körforgalom, szóló, vegyes
164 Hűvösvölgy – Solymár, PEMÜ, szóló, magas
165 Kolosy tér – Remetehegyi út, szóló, vegyes
166 (35+135+166) Pesterzsébet, városközpont – Mednyánszky utca – Ferihegy vasútállomás, szóló, vegyes
166A (35+135+166) Pestszentimre, központ – Mednyánszky utca – Ferihegy vasútállomás, hétvégén és ünnepnapokon közlekedik, szóló, vegyes
168E (168) Örs vezér tere M+H – Rákoshegy, Ferihegyi út, szóló, vegyes
169E (61E+69) Örs vezér tere M+H – Pécel, Kun József utca, csuklós, vegyes
170 (170gy) Újpest-Központ M – Rákospalota, Csömöri-patak, szóló, vegyes
172E (172gy) Kosztolányi Dezső tér – Törökbálint, Munkácsy Mihály utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
173 (73) Bornemissza tér – Újpalota, Nyírpalota út, csuklós, alacsony
173E (173gy) Kelenföldi pályaudvar – Újpalota, Nyírpalota út, csuklós, magas
174 (Új) Örs vezér tere M+H – Ostoros út – Cinkota H, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
175 Újpalota, Szentmihályi út – Cinkota H, szóló, vegyes
176E (176gy)Örs vezér tere M+H – Rákoscsaba-Újtelep, Tóalmás utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
178 Stadionok M – Naphegy tér, szóló, vegyes
178A (78) Keleti pályaudvar M – Naphegy tér, szóló, vegyes
179 Vágóhíd H – Csepel, Szent Imre tér, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, vegyes
181 (81) Aszódi utca – József Attila lakótelep, Lobogó utca, szóló, vegyes
182 Kőbánya-Kispest M – Alacskai úti lakótelep, szóló, vegyes
183 Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér – Szemeretelep vasútállomás, hétköznap: szóló, hétvégén: midi, magas
184 Kőbánya-Kispest M – Pestszentimre, Benjámin utca, szóló, vegyes
185 (185+Újhegy-busz) Kőbánya alsó vasútállomás – Újhegyi út, Sportliget, szóló, hétköznap: vegyes, hétvégén: alacsony
186 Békásmegyer H – Donát utca, midi, magas
187 Kosztolányi Dezső tér - Kamaraerdő, szóló, magas
188E (140E) Móricz Zsigmond körtér (Villányi út) – Budaörs, Tetra Pak, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
190 (21gy) Moszkva tér (Várfok utca) M – Svábhegy, fogaskerekű, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
191 Nyugati pályaudvar M – Sarolta utca, midi, magas
193E Kőbánya-Kispest M – Pestszentlőrinc, Mednyánszky utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
194 Határ út M – Gloriett lakótelep, szóló, vegyes
196 (96gy) Újpalota, Szentmihályi út – Újpest, Fóti út, csuklós, hétköznap: vegyes, hétvégén: alacsony
196A (96Agy) Újpalota, Szentmihályi út – Újpest-Városkapu (Temesvár utca) M, csuklós, magas
198 (80+198) Dél-pesti autóbuszgarázs – Szarvas csárda tér – Rákoscsaba-Újtelep, Tóalmás utca, szóló, vegyes
199 (154+154A+154B) Határ út M – Hofherr Albert utca – Határ út M Körforgalom, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
200E (200) Kőbánya-Kispest M – Ferihegy 2 Airport, csuklós, alacsony
201E (Keresztúr-busz+161) Kőbánya-Kispest M – Rákoscsaba – Kőbánya-Kispest M Körforgalom, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
202E (Keresztúr-busz+162) Kőbánya-Kispest M – Rákoscsaba – Kőbánya-Kispest M Körforgalom, csuklós, vegyes
203 (Infopark-busz)Neumann János utca – Móricz Zsigmond körtér, Karinthy Frigyes út – Neumann János utca Körforgalom, midi, magas
203A (Infopark-busz) Neumann János utca – Petőfi híd, budai hídfő – Neumann János utca, SZERZŐDÉSES JÁRAT, Körforgalom, midi, magas
204 Rákospalota, Kossuth utca – Békásmegyer H, szóló, vegyes
206 (6) Nyugati pályaudvar M – Óbuda, Bogdáni út, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, vegyes
212 (12) Boráros tér H – Apor Vilmos tér, szóló, hétköznap: vegyes, hétvégén: alacsony
213 (Új) Kosztolányi Dezső tér – Baross Gábor telep, Török utca, szóló
214 (14) Kosztolányi Dezső tér – Baross Gábor telep, Ispiláng utca, szóló, vegyes
217 (17) Kőbánya alsó vasútállomás – Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér, szóló, vegyes
217E (17gy) Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér – Blaha Lujza tér, Népszínház utca M, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
218 (18) Árpád híd, Szentlélek tér H – Solymár, Auchan áruház, csuklós, késő este: szóló, vegyes
220 (20) Újpest-Központ M – Újpest, Erdősor út, szóló, vegyes
222 (Új) Moszkva tér M – Budakeszi, Honfoglalás sétány, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló
224 (Palota-busz) Rákospalota, Kossuth utca – Vásárcsarnok – Rákospalota, Kossuth utca Körforgalom, SZERZŐDÉSES JÁRAT, szóló, alacsony
225 (25gy) Mexikói út M – Rákospalota, Székely Elek út, szóló, vegyes
233E Uránia – Budatétény vasútállomás, Campona, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
237 (37) Árpád híd, Szentlélek tér H – Jablonka út, midi, magas
239 (239gy) Uránia – Gazdagréti tér, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, csuklós, magas
240 (40) Móricz Zsigmond körtér, Villányi út – Budaörsi lakótelep, hétvégén és ünnepnapokon közlekedik, szóló, alacsony
240E (40gy) Móricz Zsigmond körtér, Villányi út) – Budaörsi lakótelep, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, vegyes
243 (143+186) Békásmegyer H – Donát utca – Pince köz, hétvégén és ünnepnapokon közlekedik, midi, magas
244 Örs vezér tere M+H – Centenáriumi lakótelep, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, vegyes, vegyes
250 Kosztolányi Dezső tér – Savoya park, szóló, vegyes
250A (150) Savoya park – Arany János úti lakótelep, szóló, magas
251 (Új) Budafok, Törley tér – Budafok, Vincellér út, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, midi, magas
254E (254gy) Népliget M - Alacskai úti lakótelep, szóló, magas
256 (56gy) Moszkva tér, Várfok utca M – Hűvösvölgy, szóló, vegyes
257 Hűvösvölgy – Pesthidegkút – Hűvösvölgy Körforgalom, szóló, magas
260 (60+18A) Batthyány tér M+H – Gábor Dénes Főiskola, csuklós, vegyes
266 (135) Ferihegy vasútállomás – Pestszentimre központ, szóló, magas
272 (72) Kosztolányi Dezső tér – Törökbálint, Munkácsy Mihály utca, csuklós, vegyes
273E (Pólus-busz)Keleti pályaudvar M – Újpalota, Pólus Center, hétköznap: szóló, hétvégén: csuklós, magas
276E Örs vezér tere M+H – Rákoscsaba-Újtelep, Naplás út, szóló, vegyes
277 Örs vezér tere M+H – Bosnyák tér, szóló, vegyes
281 (Ferenc-busz) Aszódi utca – Szakorvosi rendelő – Aszódi utca Körforgalom, SZERZŐDÉSES JÁRAT, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, alacsony
282E Kőbánya-Kispest M – Alacskai úti lakótelep, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
284E Kőbánya-Kispest M – Pestszentimre, Benjámin utca, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
288 (Budaörs-busz)Budaörsi lakótelep – Kamaraerdő – Budaörsi lakótelep Körforgalom, SZERZŐDÉSES JÁRAT, szóló, magas
289 (Budaörs-belváros busz)Budaörsi lakótelep – Budaörs vasútállomás – Budaörsi lakótelep Körforgalom, SZERZŐDÉSES JÁRAT, vasárnap és ünnepnapokon nem közlekedik, midi, magas
293 (Pestszentimre-busz)Pestszentimre, központ – Pestszentlőrinc, Szakorvosi Rendelőintézet – Pestszentimre, központ Körforgalom, SZERZŐDÉSES JÁRAT, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
293I (Pestszentimre-iskolabusz)Szálfa utca – Pestszentimre, központ – Szálfa utca Körforgalom, SZERZŐDÉSES JÁRAT, hétvégén és ünnepnapokon nem közlekedik, szóló, magas
294E (94gy) Határ út M – Gyál, Vecsési út, csuklós,magas
296 (96) Újpalota, Szentmihályi út – Káposztásmegyer, Szilas-patak, szóló, vegyes

Nagy Zsolt Levente: Az autóbusz Budapesten
Dátumok a budapesti buszközlekedés történetéből
1914. március 31-én a főváros nemzetközi pályázatot írt ki, egyrészt 80 autóbusz szállítására, másrészt azok üzemeltetésére. Ugyanebben az évben a főváros felmondta a bérleti szerződést a Székesfővárosi Közlekedési Vállalattal (SZKV) is, és saját kezelésébe vette a közlekedést, ez lett később a Budapest Fővárosi Közlekedési Vállalat (BFKV). A főváros tanácsának határozata alapján 1915. február 16-án autóbusz-próbaüzem létesült. A típuskiválasztó kísérlet 1915. március 1-én reggel 7 órakor indult egy emeletes, akkumulátoros, és egy egyszintes, benzinmotoros autóbusszal.
Ezek a kocsik 15 percenként közlekedtek a későbbi 1-es autóbusz vonalának egy 2,8 km-es szakaszán. 1915. október 13-án a hamar közkedveltté vált buszok vonalát 3,8 km-re növelték. A kocsik 7:30-tól 21:30-ig közlekedtek, a díjszabás az omnibuszéval azonos volt. A forgalmat 1917. április 10-én gumi- és üzemanyaghiány miatt meg kellett szüntetni, de a több mint két éves üzem tapasztalatai kedvezőek voltak. Az újraindulásra több mint négy évet várni kellett: a forgalmat 1921. szeptember 24-én indították be a régi 1-es vonalon négy autóbusszal.
1923. január 1-én, a BFKV-ból történt kiválás után megalakult a Székesfővárosi Autóbusz Üzem (SZAÜ). 1924. október 24-én Budán új autóbuszvonal is létesült, 3-as jelzéssel, itt már csak kizárólag benzinmotoros autóbuszokat üzemeltettek. 1925-ben bevezették az utasszámlálást a forgalom nagyságának napszakonkénti megállapítására.
A városvezetés már 1924-ben szükségesnek tartotta az autóbusz-járműállomány korszerűsítését, és a hálózat bővítését. 1926-ban egy új, háromtengelyes, nyergesvontató-szerű Laurin-Klement autóbuszt vettek bérbe. Ez volt az első fúvott abroncsú haszongépkocsi Budapesten. A főváros közgyűlése 1926. április 30-án foglalkozott egy 8-10 darabszámú külföldi próbakocsi vételével kapcsolatos előterjesztéssel. A városatyák egyetértettek a javaslattal, mely szerint a legkönnyebben úgy lehet választani, ha a számításba jöhető járművekből egyet-egyet üzemeltetnek egy ideig. 1926 őszén ezért egy Büssing, egy Associated Equipment Company, egy DAAG, egy Rába, egy Renault, egy Daimler-Benz, egy Fross-Büssing, és két Tolling-Stevens gyártmányú benzinüzemű próbakocsi állt forgalomba.
1926. decembertől a Blaha Lujza téren - kísérletképpen - forgalomirányító jelzőlámpa segítette az áthaladást. A SZAÜ 1929 októberében már 29 autóbusszal rendelkezett, egy hónappal később pedig utolsó omnibuszvonala is megszűnt. A növekvő kocsiállomány elhelyezése gondot okozott, ezért a cég kénytelen volt az Erzsébet királyné úton lévő két lóistállót garázs céljára átalakítani. 1927. szeptember 9-én pályázatot írtak ki állandó telephely kialakítására, mely eredményeként 1930. november 15-én megnyílt a Szent Domonkos (később Récsei) garázs. A gépkocsiállomány gyarapodása szükségessé tette a műhelyek további fejlesztését is, így 1931. szeptember 15-én átadták a Miskolci úti főműhelyt az Ajax reszelőgyár egyik gyáregységében. Még ebben az évben Dél-Budán is építkezésbe kezdtek.
A MÁVAG 1928-ban 100 darab Mercedes-Benz N 500 típusú autóbuszt szállított a SZAÜ-nek - az utolsó példányok ebből a sorozatból egészen 1955-ig forgalomban maradtak. A főváros a növekvő igények jobb kielégítése végett szerződést kötött egy magántársasággal, a Budapesti Autóbuszközlekedési Rt.-vel (BART). E cég 40 darab Rába autóbusszal vett részt a személyszállításban.
1930-ban a SZAÜ-t a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Rt.-be (BSZKRT) olvasztották be. További fejlesztések keretében hazai gyártmányú, olcsóbb üzemű dizelmotorokra cserélték ki a korábbi autóbuszok benzinmotorjait, sőt, Európában Budapesten alkalmaztak először dízelmotorokat autóbuszokban. A vállalat 1937-ig minden benzinmotort gázolaj-üzeműre cserélt, a BART Rába típusú autóbuszaiba pedig négyhengeres, négyütemű benzinmotorokat építettek, amelyeknek maximális teljesítménye 33 KW, sebessége pedig 45 km/h volt. Ugyanakkor megváltoztatták az autóbuszok színezését. Az oldaluk kék, a tetejük először fehér, majd szürke lett. Az autóbuszok fa karosszériáját idővel acélváz váltotta fel.
Az ostrom alatt Budapest tömegközlekedése teljesen megszűnt. Sok gépjármű annyira megrongálódott, hogy lehetetlen volt helyreállítani. A háború előtti autóbusz-állománynak csupán a felét, 147 darabot tudtak javításokkal üzemképessé tenni, a többit selejtezték, vagy évekig javították.
A rekonstrukció egészen 1948-ig tartott, de az első 1-es már 1945. július 2-án elindult. 1949. január 1-én megnyílt a helyreállított Fürst garázs. A főműhely ideiglenes helyéről, a Damjanich telepről a mai helyére, a Gyömrői útra költözött, a volt hálókocsigyár helyére, 1950. április 1-től pedig önálló lett. Az autóbusz-állomány 408 darabra emelkedett.
1951. január 1-én megalakult a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ). 1951-ben jelent meg a főváros utcáin az Ikarus 30-as, egy évvel később pedig az Ikarus 60-as.
1954-ben elkészült a FAÜ új székháza a Curia utca 3. szám alatt. A forgalomirányításnak ekkor még nem igazán volt technikai háttere: az itteni központi ügyeletesnek még telefonja sem volt.
1955 szeptemberében megindult a pótkocsis közlekedés a 62, 62/A, 38, és a 43-as viszonylatokon, és ebben az évben 648 darabra emelkedett a vállalat autóbusz-állománya. Még ugyanebben az évben a főműhely pótkocsikat készített selejtezésre érett Ikarus 30-as autóbuszokból a férőhelyi gondok csökkentésére. Szintén 1955-ben került a FAÜ-höz a farmotoros Ikarus 66-os autóbusz egyik kísérleti példánya.
Ez a típus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért 1964-ig az összeset átadták vidéki üzemek részére.1958-ban az autóbuszpark már több mint 900 darabból állt, április 4-én pedig üzembe helyezték a Kilián Üzemegységet a Köztisztasági Vállalat egykori mozdonyjavító telephelyén. Ugyanezen év november 7-én üzembe helyezték a Mező Imre Üzemegységet, a Kossuth Akadémia lóistállóinak átalakításával. 1959. április elsején egyesítették a FAÜ-t és a főműhelyt, az ősz folyamán pedig forgalomba álltak a legmodernebb Ikarus-620-as típusú autóbuszok.
E típusból 1970-ig több mint 900 darab került a FAÜ állományába - az utolsók 1978 januárjában közlekedtek a 67-es viszonylaton. 1960-ban megérkezett a FAÜ-höz az ezredik autóbusz (rendszáma természetesen GA 10-00).
Teljesen új fejezetet nyitott Budapest autóbusz-közlekedésében a FAÜ dolgozói által 1960-ban tervezett és később a főműhelyben sorozatban gyártott csuklós típus. Ezek első változatának a gépes része Ikarus 60-asból, az utánfutó pedig leselejtezett Tr 5-ös autóbuszból lett kialakítva. A második változatnál, melyet 1965-től gyártottak, az utánfutórész is Ikarus 60-asból készült. Az első FAÜ csuklós autóbusz 1960. november 5-én az 1-es vonalon állt forgalomba. 1961-ben megindult a sorozatgyártás; ebben az évben 50 db-ot, 1962-ben 95 db-ot gyártottak belőlük. 1962-ben az autóbusz-főműhelyben elkészült a 4000 négyzetméteres kocsiszekrény-javító műhelycsarnok, és szintén ebben az évben már városnéző autóbuszok és mikrobusz-szerelvények készültek itt. A FAÜ autóbuszparkja 1964-ben már 1200 autóbuszból állt, melyek összesen 469 millió utast szállítottak.
1964-ben forgalomba álltak az Ikarus Karosszéria-és Járműgyár új típusú járművei, a 75+1 férőhelyes Ikarus 556, és a 120+1 férőhelyes Ikarus 180-as. Ez az új autóbusztípus minden részletében eltért a régiektől. A gyár megváltoztatta a karosszériát, a futóművet, a kormányt, a motort, a fék- és a rugózási rendszert.
A 70-es évek elején aztán megjelentek az Ikarus 260-as és 280-as típusok, melyek elsődlegesen a karosszériában és a sebességváltó típusában tértek el az előzőektől. A vállalat működése alatt ezekbe az autóbuszokba került először nagy sorozatban automata sebességváltó, jelentősen megkönnyítve a vezetők munkáját.
1968. január 1-én a FVV, FAÜ, BHÉV, és a hajózás egyesítésével létrejött a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV). 1969. július 1-től bevezetésre került a kalauz nélküli közlekedés, ekkor szerelték fel a járművekre a jegykezelő készülékeket. 1971-ben átadták Óbuda Üzemegységet, mely több száz autóbusz javítási és karbantartási feladatait végzi az észak-budai térségben. 1975. december 15-én került átadásra a 350 autóbusz üzemeltetésére alkalmas Cinkota Autóbusz Üzemegység .
1979-ben próbaképpen a BKV-hoz került a Német VÖV szabvány alapján tervezett Ikarus 190-es típus. Elsősorban a gyors 76-os és a 130-as viszonylatokra osztották be, sorozati járművek azonban nem készültek belőle. 1981-ben visszaadták az Ikarusnak.
1985-ben került állományba az Ikarus gyár legújabb fejlesztéseként az Ikarus 415-ös, egy év múlva pedig a csuklós változat, az Ikarus 435-ös. Mindkettőből sorozatjárművek is érkeztek: az Ikarus 415-ösből 1987-1988-ban, valamint 1992 és 1995 között, az Ikarus 435-ösből 1993-1996 között.
A nyugat-európai szabványok átvételével a BKV ezután már alacsonypadlós járműveket állított forgalomba: 1999 és 2001 között az Ikarus 412-est. Nyílt közbeszerzési pályázatot követően, több évtizednyi szünet azután ismét nem hazai járművekkel gyarapodik az autóbusz-állomány, hiszen a svéd VOLVO cég B7LA típusú, a legmodernebb technológiát képviselő járművei 2004-től kezdve folyamatosan állnak forgalomba.
Ide jutott el 90 év alatt a budapesti autóbusz-közlekedés, de ez még semmiképp sem a történet vége...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...