2016. február 23., kedd

Nyugat kapujában: Sopron

Még régebben, valamikor az 1980-as évek közepén kaptam egy útikönyvet Nyugat kapujában: Sopron címmel.
Ennek a könyvcímnek a hatására mentem el először 1998-ban Sopronba. Lakhelyemtől, a Kisalföld fővárosától: Győrtől vonattal 85 km-re, közúton 98 km-re található Hűség városa: Sopron.
Ezt a jelzőt az 1921-es népszavazáskor kapta, ennek emléke a Széchenyi téren látható Országzászló emlékmű, ahol még a Postapalota (Soproni Posta-főigazgatóság), a GySEV Művelődési Ház (mai Liszt Ferenc Művelődési Központ), az Evangélikus Líceum, ahol az Országos Evangélikus Múzeum Központi Kiállítása jelképes belépőért megtekinthető, vagy éppen a Perkovátz-házban működő Dömötöri Cukrászda. A GySEV Művelődési Ház Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján vette fel a Doborjánban született híres zeneszerző nevét. Az Evangélikus Líceum Berzsenyi halálának évfordulóján vette fel a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és Diákotthon nevet.
Ha a GySEV pályaudvartól kifelé indulunk gyalogosan vagy busszal, akkor elhaladunk a mai Nyugat-Magyarországi Egyetem Központi épülete előtt, amely a Selmecbányai Erdészeti és Bányászati Akadémia néhány karának 1922-ben Magyarországra telepítéséből jött létre. Néhány évvel ezelőtt építették az Erdészeti és Faipari Egyetem udvarán a Ligneum Oktatóközpontot, ahol az egyetem múltjáról, a faipar és az erdészet történetéről láthatunk érdekes interaktív kiállítást, az egyetem Botanikus Kertje is világhíres messzeföldön.
A Belvárosban járva a Fő téren áll a Régi Vármegyeháza, amely ma rendezvényeknek ad otthont és jelenleg az Anyakönyvi Hivatal és a Családi Intézet, valamint az 1. sz. Házasságkötő terem működik benne. A Vármegyeháza épületével szemben a Városháza épülete, amely a Városi Levéltárnak is helyt ad. Itt található a Fekete Sas Patikamúzeum, amely patika az alapításától mindvégig magánkézben volt. A Patikamúzeum mellett a Kecske-templom áll.
A Patikamúzeummal szemben pillanthatjuk meg a Városi Múzeumot, amely Stornó Ferenc helyi művészetpártoló nevét viseli. A Stornó Múzeum és a Városháza közt egy szűk, díszes kapuátjáró a Régi Városkapu vagy Hűségkapu nevet viseli, ahol egy hatalmas kulcs jele felvésve a város 700 éves születésnapjára állíttatott fel 1977-ben a következő felirattal: Civitas Fidelissima Sopron, 1277-1977: a városunk 700 éves születésnapjára állította a Magyar Népköztársaság Kormánya, Sopron város Tanácsa és az Országos Műemlékvédelmi Főigazgatóság. A kapu feletti részen, a Városháza felé eső részen a város jelképévé vált Tűztorony látszik.
A város Ausztriától való távolsága 5 km! (Győr Szlovákiától való távolsága 8 km!)
A Bécsi-dombon, a mai közigazgatási felosztásban Bécsi Külvárosban található a régi Kugler-ház, amely ma, 1981-től a Pékmúzeumnak ad otthont.
Lehetne említeni a Wollner Szálló rododendronvirágait, vagy pedig a Bányászati Múzeum és az Erdészeti Múzeum állandó és időszaki tárlatait is meg lehet nézni.
A Két mór háza is egy szép műemlék.
Sopron mellett nemcsak a szépre és jóra emlékezik a történelem.
Még a Habsburg-korban, az 1900-as évek elején emelték Sopronkőhida mellett a Fegyházat császári rendeletre.
Bánfalva városrészben, amit 1910 körül csatoltak a városhoz Sopronbánfalva néven egy kis kegyeleti kápolna áll az út mellett, mert a temetőben már nem volt hely az elhelyezésére.
A Győri Külvárosban, amit régen Győri dombként ismertek, vagyis ahol Győr felől beérünk a városba itt áll a régi evangélikus temető, ahol néhány zsidó sír is fellelhető.
Brennbergbánya, ami az 1930-as évek elejétől tartozik Sopron városához egy mészégető boksa műemlékké van nyilvánítva.
Az osztrák-magyar határ közvetlen közelében, Harka határában van a Páneurópai Piknik Történelmi Emlékhely.
A városból kirándulást tehetünk Fertőrákosra, ahol nemcsak a Kőfejtő és egy kis Fertő-tavi Hajókirándulás, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park Látogatóközpontja jelent nagy élményt, hanem a 26. éve folyamatosan működő Magyar Ásványtani Kiállítás és Múzeum, amit egy biológiatanár házaspár alapított és jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeum Sopron-Fertővidéki Kiállítóhelye.
A Fertőrákossal összeépült Sarród nemcsak madárvártájáról és bivalyrezervátumáról híres, hanem Hany Istók legendája is ide kötődik.
A Rozália-domb tövében, a Kurucdombon van a régi Sörétgyár elég rossz állapotban.
Itt a Rozália-domb aljában található a Szent István katolikus templom, ami olyan stílusban épült, mint a győri Szent Imre-templom.
Szintén egy külvárosi részen a Papréten a Wiener Walzer Cukrászda mellett magasodik méltóságteljesen a Széchenyi István Városi Könyvtár.
1975-ben a műemlékvédelemért Európa Nostra díjat kapott és ezzel vívta ki a megyei jogú város rangot, így 1990-ig Sopron volt a 6. megyei jogú város Magyarországon (1990-től 26 ilyen van).
Szintén a GySEV pályaudvar a kiindulásunk kezdőpontja. A Lővérek irányába indulva az Alsó-Lővérek irányába a Harrer Csokoládégyár Múzeumát látogathatjuk meg vagy a buszvégállomásnál leszállva a Nádor-magaslatnál lévő TV-toronyra mászhatunk fel, ami egyben kilátótoronyként üzemel, de mivel a kilátó tetején található étterem egy része folyamatosan forog panorámakilátóként írnak róla a programajánlók.
Ha a GySEV pályaudvarnál felszállva egy másik buszra szállunk, akkor a Felső-Lővérek irányába tartva először a szanatóriumi negyedet pillanthatjuk meg (Hotel Fagus GySEV Vasutas Szálló, Állami Szívszanatórium), a végállomásra érve pedig a Károly-magaslaton álló Károly-kilátó gyönyörű kilátást biztosít Ausztria felé is.
Aki csak a városon belül akar egy kicsit nézelődni, akkor a város tüdeje, az Erzsébet liget a kisgyermekes családok kedvence a fajátékokkal teli játszótéren, amit az Erdészeti és Faipari Egyetem hallgatói és tanárai, valamint az Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) tanulói és mesterei készítettek.
A Vasútpalota (GySEV Vezérigazgatóság) épületével szemben, egy üres gimnáziumi épületben 2000. szeptemberében alapították meg az Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) nevű főiskolát úgy, hogy egy osztály, aki 2000. nyarán végeztek a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen és a Budapesti Iparművészeti Egyetemen lejöttek művészeti tantárgyakat tanítani és főleg ipari formatervezést oktatnak.
A Deák téren látható barométer mutatja, hogy már nemsokára bent van az ember a belvárosban.
Az Orsolya téren található Lábasház a Stornó Múzeum Ideiglenes Kiállítóterme, az Orsolya templom mellett pedig található az ország legrégibb postakocsi állomása az 1600-as évek elejéről.
A Színház utca elején áll az ország egyik legdíszesebb színháza: a Soproni Petőfi Színház szecessziós épületével.
Egyszóval Sopron város és környékén mindenki megtalálja a saját ízlésének valót:
vasútbarátoknak — GySEV
vendéglátósoknak — Pékmúzeum, Harrer Csokoládémúzeum
természetjáróknak — Lővérek, Erdészeti- és Faipari Egyetem és a Botanikus Kertje, valamint a Ligneum
kultúrabarátoknak — Stornó Múzeum és Kiállítótermei, Patikamúzeum
pihenni vágyóknak — Erzsébet-liget, Deák tér, Széchenyi tér
Aki csak nézelődik céltalanul az eltöltheti az időt az Ikvasoron sétálva és gyönyörködhet a régi jezsuita konviktus épületében, a mai Sopron Városi Zeneiskola épületkomplexumában.
Még sokat tudnék írni, de be kell fejeznem, mert csak egy majdnem 60 000 lakosú városról lassan annyi információt írtam, mint a 2 millió lakosú fővárosról, Budapestről.

Most pedig a képek téma szerint:
Belváros:
Benedek Elek szobra
Deák tér történetének táblája
Eggenberg-ház bejárata
esti fényekben a Tűztorony
Földhivatal
Gambrinus Taverna és a Tűztorony
IPOSZ-palota
Karlovits-ház emléktáblája
Magyar Földtani Társulat emléktáblája
népművészeti baba


Petőfi Színház díszei
Petőfi Színház régen
Reáliskola centenáriuma (1876-1976)
régi megyecímer
Régi Városháza karácsonyfával
Révai emléktábla
Schilling János emléktábla
Sina György bankár
Szt. Domonkos templom bejárata
Szt. Domonkos templom épülete
Templom utca
Töpler-ház emléktáblája
Tűztorony-Mária oszlop-Városháza-Patikamúzeum
Új utca
Új utca a Tűztoronnyal
Új utcai söröző
Várkerület
város főtere az adventi vásárral
város főtere karácsony este
VUK
Wagner Károly szobra
Walter Mihály szobra
werklis mikulás
Wilkens Henrik emléktábla
Wollner Szálló
Zichy-Meskó palota
Anna Átrium bejárata
APEH és a Középkori Zsinagóga
Aranyoroszlán Patika (1623)
bástya




Egyetem (Soproni Erdészeti- és Faipari Egyetem, NyME):
Botvay Károly szobra
TAEG Zrt.: Erdészet fatelepe
TAEG Zrt.: erdészház
fajátékkiállítás
NyME bányász szobor
NyME épülete (Soproni Erdészeti- és Faipari Egyetem)
Vadas Jenő szobra
NyME Botanikus kert: égig érő fák

 Líceum (Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum):
Evangélikus Líceum belső udvara

Evangélikus Líceum főépülete





Evangélikus Líceum jelvénye




Evangélikus Líceum római kori emléke


Evangélikus Líceum, Fényes Imre emléktábla


Evangélikus Líceum, II. vh. emlékmű


Evangélikus Líceum, Kapi család emléktáblája
Evangélikus Líceum, Mikola Sándor emléktábla
Evangélikus Líceum, Prőhle Jenő emléktábla


Tolli Balázs líceumigazgató


Külvárosok:
Bécsi kapu anno
 
Wiener Walzer Cukrászda
Városi Zeneiskola (volt jezsuita konviktus) épülete
Vági Sándor vállalkozó háza
TV-torony
Szt. István templom
Szent Kereszt oltárjavadalom Háza
Soproni-hegység: folytatása Ausztriában a Rozália-hegység, sokan Sopron-Rozáliai hegységnek is nevezik.
Sopron-Harka, templom
Orsolyita templom és zárda a díszkúttal
Orsolya téri díszkút
Orsolya tér este
Lőportorony
Lábasház és a Cézár Pince
Kurucdombi Könyvtár
Kurucdombi Általános Iskola
Kereskedelmi-és Vendéglátóipari Szki.
Ipar körút
Ikva-patak
Hillebrand Nyomda
Győri külváros pincesor
Győri külváros látképe
gabonapiac 1831-ben
Evangélikus Idősek Otthona
első postaállomás bejárata
Elektromechanikai Szakközépiskola

Dáridózó

Béke Kávézó

Sopron és a Lővérek:

Alexandra Könyvesbolt
város 700 éves emlékműve (1277-1977)

Városi Zsinagóga
város főtere
város főtere


Tűztorony és a Városháza
tanösvény a Lővérekben
Szt. György utca és a Gambrinus-ház
szélmalom
Széchenyi István Gimnázium
Sopron-Harka, Szögesdrótbontás emlékműve
Sas tér
Pékmúzeum
Pannónia Nagyszálló
múzeumnegyed a templommal
Mária-oszlop
Lővérek
Lővér Szálló

Kecske templom és a Mária-oszlop
Károly-kilátó

Hűségkapu
Hotel Szieszta
Holocaust emlékmű
GySEV-pályaudvar Pölössel
GySEV-pályaudvar a Bécsújhely gőzössel
Fő tér a múzeummal és Pölössel
feljáró a Scarbantia romvároshoz
Erdő szelleme szobor
Déli pályaudvar
Deák-kút
Bécsi úti templom
Bécsi úti borozó

Bányászati Múzeum Haydn-pavilon
Bányászati Múzeum főépülete
Bánfalvi lépcső

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...