2016. február 16., kedd

Szkipetárok földjén, Albániában jártam

Mi jutott eszembe Albániáról, amíg nem jártam ott?

Enver Hodzsa és az ő bunkerei
Közlekedése fejletlen — sem út, sem vasút.
Teljes zártság, vérbosszú.
Ismail Kadare könyvei, Apponyi Gerardine, egy város: Tirana és az albán flotta törött evezője, valamint berúgott, mint az albán szamár, illetve ordít, mint az albán szamár.

Miután ott jártam:

Szkander bég (Kasztrióta György)
Gyönyörű tájak — hegyek és tengerpart, kedves emberek, kellemes szálloda, rengeteg műemlék: pl. Berat és a hozzá tartozó Gjirokastra vára.
Persze ellentmondásos az ország — kaotikus közlekedés amolyan déli módra — kátyús utak, ami 20 km távolságot 1 óra utat jelent. Épülő utak és épülő autópályák, amelyek egymással párhuzamosan haladnak és csak az út elején és végén le és felhajtani. Autóállomány változatos (Mercedes, Range Rover és szamaras kordé, valamint nagypapa 3 unokával a mopeden). 1 vasúti sínpár van lefektetve, ahol vonat csak naponta egyszer jár, addig amíg nem jön semmi rajta ül a tehénpásztor és legelteti a teheneit.
Kiépült városközpont: Durres, Vlora.
Tirana — egyetemi negyed, Enver Hodzsa lepusztult mauzóleuma, kávéházak, Szkander bég (Kasztrióta György) szobra

Most pedig a képek az országról:
Berat I. rész — Gjirokastra vára:
várból lenézve, hegyen NEVER felirat
várból lenézve, látkép a városra
útban a mecset felé a csoporttal
vár
Helyrajzi Múzeum szoborral

vár a Helyrajzi Múzeummal és a csoporttal
vár sétaútja, háttérben a hegyen NEVER felirat
vár, erőd
vár, Ikonmúzeum
Berat II. rész — város:
háztető hordókkal
Osum-híd a Régi Városrésszel
óvárosi utcarészlet a csoporttal
sétálóutca, háttérben a várbástya
városközpont a minarettel
városközpont a minarettel, hegytetőn a várbástya
városközpont a minarettel, hegytetőn a várbástya
Durres I. rész — Mali-i Robit üdülőtelep:
kilátás a szállásunk ablakából
strand
strand
strand, távolban Durres városa
üdülőtelep főutcája
Durres II. rész — város:
amfiteátrum, háttérben a minaret
lukas ház

felszabadulási emlékmű
Fly Mirage Szálloda
kikötő darukkal
körbástya
mecset és minaret
római romváros
szállodasor
tengerpart, szállodasor a kagylós házzal
vasútállomás látképe
Kruja:
bazársor a csoporttal
erőd főbástyája
Néprajzi Múzeum épülete
Néprajzi Múzeum kertje bugenvilleával
Néprajzi Múzeum kútja
Néprajzi Múzeum lépcsőfeljárója virágokkal
Szkander-bég dombormű
Szkander-bég lovasszobor
Szkander-bég mauzóleum bástyarendszere
Szkander-bég mauzóleum főbejárata
város látképe, háttérben az erőd
Lezha:
romváros a városközponttal

Szkander-bég mauzóleum a mellszoborral és az albán címerrel
Szkander-bég mauzóleum a város látképével
Szkander-bég mauzóleum főkapuja
Szkander-bég mauzóleum karddal
Shkodra I. rész — Rozafa vára:
bejárat a városba, háttérben a vár
vár parkolója a busszal és a kecskékkel
Shkodra II. rész — város:
Colosseum Nagyszálló

Ebu Beker dzsámija
EU Információs Pont
Európa Nagyszálló
főutca
katedrális belseje
katedrális kertje pálmafával
katedrális rozettája
Tirana, az ország fővárosa:
ortodox templom belseje
ortodox templom és óratornya
ortodox templom freskója
Egyetem
Elnöki Palota
Enver Hodzsa mauzóleuma
Et-hem Bey-mecset
Et-hem Bey-mecset fala
fővárosi csúcsforgalom
Közlekedési- és Infrastruktúrafejlesztési Minisztérium
minaret és Szkander-bég lovasszobor
Operaház
Országos Kereskedelmi Kamara a történelmi tablóval
Parlament
Tirana Nagyszálló a városközponttal
Vlora:
Cobo Center
Eqerem-ház a minarettel és a mecsettel
Eqerem-ház épülő főépülete
felszabadulási emlékmű
Fő tér, albán nemzeti lobogó az épülő sportcsarnokkal
főutca a Merci-taxisorral
főutca szállodasorral és a pálmafákkal
főutca, Ismail Cemal szobor
kikötő a mólóval
mecset
mecset és minaret
pálmafák háttérben a szállodával
sikátor
szállodasor turistabusszal és a pálmafákkal
útközben készültek:
albán határ bunkerral
albán határ, tájrészlet
albán határ, tájrészlet háttérben a minaret
Az ország történelméről egy kicsit: a mindössze Dél-Dunántúl méretű ország nagy részét Magas-Albánia 1000 m-nél magasabb, folyók által erősen felszabdalt hegyvidéke uralja. A hegységek előtt Alacsony-Albánia 20-30 km széles, lapos parti övezete húzódik. A partvidék éghajlata jellegzetesen mediterrán, míg a belső hegyvidéki területeken különösen télen érződik a szárazföldi hatás. Albánia történelme megszállások és felkelések sorozata. Az illírek földjét elfoglaló rómaiak hódítását Bizánc, majd a szlávok, bolgárok, szerbek, velenceiek uralma, aztán hosszú időn át a Török Birodalom követte. Az 1912-es függetlenség után osztrák-magyar és olasz megszállók érkeztek. 1946-tól az 1992. évi első szabad választásokig kommunista köztársaság, azóta demokrácia. A korábban zárt ország ekkor nyitotta meg kapuit a turisták előtt. A lenyűgöző, sok helyütt érintetlen természeti környezeten kívül 2 világörökség-helyszín várja a látogatókat: Butrint romjai az egykori görög kolónia, római város és bizánci püspökség virágkorát idézik, Gjirokasztra történelmi városa pedig az épségben fennmaradt török birodalmi városok ritka példája.

Általános információk az országról:
Hivatalos neve: Albán Köztársaság
Államformája: parlamentáris köztársaság
Területe: 28 748 km2 
Népessége: 3 020 209 fő (2014)
Népsűrűsége: 105 fő/km2
Népcsoportok: albán (91 %), görög (3,5 %), cigány (3 %), aromán vagy cincár (1,5 %), szerb és bolgár (1 %)
Vallások: szunnita muzulmán (70 %), ortodox (20 %), római katolikus (10 %)
Hivatalos nyelv: albán
Legmagasabb pontja: Maja e Korabit (Golem Korab) 2 753 m
Fővárosa: Tirana (1 034 344 fő; 2006)
Fővárosi lakosság aránya: 34,2 %
Pénzneme: lek (1 lek = 100 qindarka)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...