2016. március 2., szerda

Rododendronvirágzás Malonyán

Az egyik egynapos társasutazásunk során jutottam el Malonyára. A Malonyai Botanikus Kert leglátványosabb eseménye a rododendronvirágzás. Az évszázadok során a két település Taszár és Malonya települések egyesültek és 1911 óta Taszármalonya néven említik. A település malonyai részén alapította Ambrózy-Migazzi gróf a Botanikus Kertet, amely 1920-tól a Szlovák Tudományos Akadémia Botanikai Kutatóintézeteként működik.
A Malonyai Botanikus Kert legjelesebb eseménye minden évben a Rododendronvirágzás Malonyán című esemény, ahová a világ minden tájáról nemcsak botanikusokat, de rengeteg turistát is várnak. Ambrózy-Migazzi gróf eredeti végzettsége jogász volt, de hobbija a botanika volt és a mendemondák szerint olasz felesége, Migazzi mondta a férjének, Abrózynak, hogy ha a botanikus szakma érdekli alapítson egy botanikus kertet, így indult a Malonyai Botanikus Kert évszázados története, tudtam meg a helyi, szlovák idegenvezetőtől, aki a botanikus kertben egy kis beszámolót tartott a kertről és a család történetéről.

Most pedig jöjjenek a képek:
Ambrózy-Migazzi arborétumalapító szobra



Ambrózy-Migazzi kastély főépülete címerrel
Ambrózy-Migazzi kastély orangerie-je
Ambrózy-Migazzi kastély parkja
aranyeső
arborétum kertje felhősen
arborétum növény- és útvonaltérképe
égig érő fa
évelők és örökzöldek
fenyő
harangláb
levendula
nőszirom
orgonabokor
philadelphia
rododendronok
rododendronok
rododendronok
rododendronok
rododendronok
rododendronok
rododendronok
rododendronok
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rododendronvirágzás
rózsa
sóskaborbolya
vadrózsa
vörösfenyő

Rododendron = havas szépe: örökzöld, áttelelő vagy lombhullató cserjék. Több ezer faj ismert. Élénk színű, tömegben nyíló nagy virágaikkal a kertek-parkok legszebb virágos cserjéi közé tartoznak. Fő virágzási idejük május első felére esik. Magyarországon legnagyobb elterjedési területe a Kámoni és a Jeli Arborétum.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...