2016. május 14., szombat

Veszprém, a királynék városa

A magyar történelemben sokáig az uralkodóknak és királyoknak több koronázóvárosa is volt: Esztergom, Pest, Buda, Pozsony, Bécs, Pécs, Székesfehérvár, Gyulafehérvár, egyszer Győr is, Claudius császárt és lányát, Nagy Klaudiát pedig Szombathelyen koronázták meg.
Később, II. András király rendeletileg szabályozta, hogy az uralkodónők és királynék, királynők városává avatták Veszprém városát.
A város neve az alapító-püspök: Besprim apát nevéből ered. A város központja a Várhegy, ahol az Érseki Palota és több műemléképület áll.
A 60 000 lakosú megyeszékhely egyetemét 1951-ben alapították Vegyipari Egyetem néven, állatkertje 1955 óta fogadja a látogatóit Kittenberger Kálmán Vadaspark néven.
A város másik történelmi nevezetessége az 1930-as években Séd-patak felett átívelő viadukt, valamint a város határában álló Veszprém-völgyi apácák kolostorának romjai. Az építészet iránt érdeklődőknek nyújt nagy élményt az Építőipari- és Téglamúzeum, amelyet az egykori Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV), az 1986-2002 közt VÁÉV Bramac Zrt., 2002 óta Wienerberger Hungária Zrt. alapított az 1960-as évek végén. Az osztrák Wienerberger 2011-es kivonulásával becsődölt a magyar fiókcég és így a múzeum is automatikusan megszűnt, mert a magyar kormány nem vállalta a múzeum fenntartásának költségeit.
A Veszprém megyei Tejipari Vállalat a rendszerváltáskor magáncéggé alakult Veszprémtej Zrt. néven és azóta is gyártja finomabbnál finomabb termékeit már közel 60 éve.
A város szerencséje az is, hogy innen Balatonfüred már csak kevesebb, mint 40 km és az már a Balaton-partja.
A Petőfi Színház művészei jobbnál jobb előadásokkal fogadja a nézőit. A Cholnoky Ferenc Megyei Kórház pedig Rácz Jenő kórházigazgató-főorvos irányítása alatt egyre több szakmában pedig regionális centrum rangot kapott, ami egy nagyon-nagyon magas ellátási és szakmai színvonalat jelent. Például a szájsebészeti osztályból regionális ellátó centrum lett, vagyis az jelenti, hogy orvosai közt többségében egyetemi tanárok vagy címzetes egyetemi tanárok dolgoznak a főorvosi karban. A Győrből való közlekedés közúton, busszal vagy autóval 74 km és kb. 1,5-2 óra, de a vasúti közlekedés ezt a távot 2 óra 40 perc alatt teszi meg, mert Nemcsók János és Suchmann Tamás a Balaton-fejlesztési Tanács vezetői mindent megtesznek a Cuha-völgyi vasút vagy másik nevén Bakonyvasút megmentéséért, de teljesen sikertelenül, mert a mai napig ezen a vicinális vonalon különböző síndöcögények rójják a vaspályát.
Ha a gyorsabb eljutást választja az utas, akkor a Szombathely-Székesfehérvár-Budapest vasútvonal valamennyi járatával átlagosan 50 perces járatsűrűséggel eljuthat Veszprém megye székhelyére a turista.

Képek:
14 emeletes ház
Árkád Üzletház
Egyetem
Téglamúzeum
Főposta
Gizella-malom (ma étterem)
felszabadulási emlékmű
bauhausos villa
Margit-romok
Petőfi Színház
Püspöki Palota
Tűztorony
új kulturális központ
Várnegyed
Vár
várostérkép
városközpont
Vásárcsarnok
Veszprémvölgyi apácák kolostorának romjai
Veszprémvölgyi apácák kolostora
viadukt a Séddel
viadukt a Várral

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...