2018. augusztus 30., csütörtök

Gödöllő, a királyi főváros

Sokáig nem volt szerencsém eljutni, pedig a főváros azon kerülete, ahol 9 éves koromig, 1984-ig laktam Zugló Rákosfalva városrésze közvetlen határos Gödöllő városával. Először 1992 nyarán jutottam el ide az Örs vezér teréről induló HÉV-vel mentem ki nagyanyámmal, de nagy pechemre felújítás miatt nem tudtunk a Grassalkovich kastélyba bemenni. Utána apámmal kétszer próbáltunk bejutni a kastélyba, de amikor elértük a város határát leszakadt az ég és ömlött az eső.
Ez 1995 tavaszán volt, de végre hosszú kihagyás után kedvezett a szerencse, 2017 tavaszán a MÁV Nosztalgia Kft. élményvonatával jutottam el Gödöllőre, majd pedig ezt megismételve néhány nappal ezelőtt augusztus 21-én Anyuval tettem látogatást ide.
Gödöllő őstörténetéről nem tudok sokat, de régóta lakottnak gondolom, mert a Szilas-patak a településen folyik keresztül.
A településnek igazi lendületet Mária Terézia testőrköltői adtak, többek közt Bessenyei György. Majd később a Grassalkovich kastély színhelye volt Sissi, Erzsébet királyné és gróf Andrássy Gyula feltételezett szerelmének. A Grassalkovich kastély helyén egy kicsiny majorsági épület volt eredetileg, tudtam meg tavaly a város alpolgármesterétől, aki fogadta a nosztalgiavonatot. Grassalkovich Antal királyi főkamarásból lett az uralkodói ház magánügyvédje és a birtokperei bevételéből egy hatalmas kastély építésébe fogott és így épült fel a pozsonyi főkastély és a gödöllői nyaralókastély, ez egy kicsit kisebb a pozsonyinál.
Grassalkovich a királyi udvar kancelláriavezetőjeként nyert grófi rangot és Gödöllő és Pozsony városok helytartó ura lett.
Viszonylag korán, 1911-ben elérte az elővárosi vasút, a HÉV a várost.
A régi majorság múltjára a Gödöllő Állami Telepek vasúti megállóhely utal, amely mára már csak egy lovardát jelent. A Palotakert HÉV megálló a Grassalkovich kastély kertjében lévő megálló.
Agráros múltjára utal, hogy hosszú évszázadokig mezőváros volt és erre épült rá a Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE), a Szent István Egyetem elődje. Az egyetem múzeumát 1986-ban nyitották meg Agrártörténeti Gépmúzeum néven, amely 1995-ben lett a Magyar Mezőgazdasági Múzeum fiókja. Ehhez szorosan kapcsolódik a Gödöllői Általános Gépgyár története, amely eredetileg mezőgazdasági gépgyárként alakult meg, majd pedig az 1960-as évek közepén vette át a Honvédelmi Minisztérium a gyárat és 1990 óta HM Currus Haditechnikai Zrt. néven működik tovább.
Amikor 1990-ben bejött a szabad vállalkozásalapítás, akkor az Avon Cosmetics Hungary Kft. magyarországi gyára ide települt, amely 2000-ben kelet-közép európai gyárrá bővült.
A városnak az a szerencséje, hogy nemcsak vasúton és HÉV-en lehet elérni a fővárostól 36 km-re és Zuglótól 15 km-re fekvő települést, de közúton a 3-as főközlekedési főútvonal és az M 3-as autópálya is érinti. Így kedvező földrajzi fekvése miatt is vált vonzóvá a befektetők előtt a Gödöllői-dombság központja.
Azért kapta a királyi főváros nevet, mert Ferenc József magyar király-osztrák császár egyik kedvenc helye volt és nagyon sok jót tett a településért. Magánvagyonából sokat ajánlott fel a településnek.
Gödöllő sorsa hányatott volt sokáig, a 2000-es közigazgatási reformnál harcba szállt Pest megye megyeszékhelye rangért, de ezt nem kapta meg, hanem Kerepes lett az, majd a régióközponti rangot pedig Szentendre vette el tőle. Ezért a település azóta a királyi főváros rangot használja.
A 35 000 lakosú város folyamatosan fejlődik jó földrajzi fekvésének és erős városvezetésének köszönhetően.

képek:
Grassalkovich-kastély
Palotakert HÉV-megálló HÉV-vel
100 éves a gödöllői HÉV (1911-2011)
Hamvay-kúria (Városi Múzeum)
Református Líceum
Agrártörténeti Gépmúzeum, szabadtéri kiállítás
Szent István Egyetem, Agrártechnológiai Kutatóintézet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...