2020. július 1., szerda

Bécsi Egyetem kronológiája képekben

Az európai kultúra egyik fellegvára az osztrák főváros, az 1,7 millió lakosú Bécs. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Európában az egyik legrégibb alapítású kórház (korabeli nyelven szólva ispotály vagy ispita) mellett az egyik legrégibb alapítású egyetem is itt működik, amely folyamatosan képezte hallgatóit és a háborúk alatt is tanítás folyt benne.
Prágában Károly cseh-morva király megalapítja egyetemét, a Karolineumot, a mai Károly Egyetemet, Csehország legnagyobb létszámú egyetemét. Erre válaszul az osztrákok is egy új akadémia megalapítását határozták el.
IV. Rudolf osztrák császár 1365. márciusban megalapítja a Rudolfinumot, a későbbi Mária Terézia Egyetemet, amelynek központja a Ringen látható díszes épület Bécs város egyik ékessége. A Rudolfinum, vagy Mária Terézia Egyetem három karból áll: jogi kar, természettudományi kar és bölcsészkar.
Ezt az egyetemet is elérte a 2000-es évek összeolvadási hulláma.
Mai szerkezete a következő:
1365-ben alakult meg az egyetem központi része, és ugyanezen évben külön és önálló intézményként indult az Orvosegyetem (az Altes AKH).
1623-ban alakult meg a Jezsuita Kollégium, a későbbi Római Katolikus Teológiai Főiskola.
Mária Terézia a Rudolf császár alapított központi egyetemi részt 1753-55 közt egyetemi levéltárral bővítette, ekkor jön létre a Mária Terézia Egyetem, amely Ferenc József alatt költözik a Ringen lévő épületbe.
Az 1754-ben alapított Kertészeti Egyetem és Botanikus Kert szintén Mária Terézia uralkodásához köthető.
Az 1850-ben alapított Evangélikus Teológiai Egyetem hosszú ideig önállóan létezik.
A Bécsi Filozófusiskola, amely az Evangélikus Teológiai Egyetem Filozófiai Karaként működik egyetemként működik önálló rektorral az élen.
Az osztrák egészségügy többszöri átszervezésének köszönhetően felépül az U 6 metróvonal mentén a Neues AKH, vagyis az új és modern Allgemeindeskrankenhaus Wien az 1980-as évek elején, ezt beárnyékolandó Androsch gazdasági miniszterként a kórház felügyelőbizottságában tagként benne volt valami gazdasági csalás kapcsolódott a nevéhez tettestársként Habsburg Károllyal. Miután ezek a zavaros ügyek tisztázódtak és mindkét főkolompos megkapta méltó büntetését az osztrák államügyészségtől felépült az új AKH akkor 8000 ággyal és 10000 dolgozóval 1981-ben. Minekutána az Orvosegyetem és az AKH mindig együtt voltak alapításuk óta, amely 1365-ben történt, ezért az Orvosegyetem központi része is költözött és ennek központja az új AKH lett 1983-ban. Akkortól a neve: Stadt Wien Allgemeindeskrankenhaus Wien-Universitätsklinikum Wien.
2000-ben Bécs városvezetése egy nagy egyetemmé vonta össze ezeket.
1365 - Orvosegyetem
1623 - Jezsuita kollégium (római katolikus teológiai főiskola)
1753-55 - Egyetemi Levéltár
1754 - Kertészeti Egyetem és Botanikus Kert
1850 - Evangélikus Teológiai Egyetem
1897 - Filozófiai Kar (Evangélikus Teológiai Egyetem filozófiai iskolája)
Ebből a 6 nagy felsőoktatási intézményből 2004. szeptemberében létrejött a Bécsi Egyetem a maga 90 000 fős hallgatói létszámával, 497 tanárával és 8000 dolgozójával. Jelenlegi rektora egy matematikus professzor.
A régi AKH-ban jelenleg az anatómiai múzeum és a fogászati múzeum működik, valamint a Röntgentanszéknek is otthont ad.
Bécs új és modern városrészében épült fel a 2006-2008 közti időszakban az Északi Kórház, a Donauspital, új 800 ágyas résszel bővülve és szintén gazdasági csalásokkal tarkítva, ahogy annak idején a Neues AKH építésénél. A nagy egyetemi szervezetbe, az osztrákok által főegyetemnek vagy "Hauptuni"-nak nevezett intézménybe egyedül a Kertészeti Egyetem Tájépítészeti Kara nem csatlakozott be és ők Bodenkultur Wien néven az alapításuk óta Kagranban vannak kint.

Képek:
AKH Wien átjárója Anyuval
AKH Wien
Egyetem
Egyetem Afroázsiai Intézete
Egyetem főépülete és főlépcsőháza
Egyetem Kertészeti Kara és Növényélettani Intézete
Egyetem, I. vh. emlékmű
Egyetem, Pongau-ház
Egyetemi Könyvtár
Egyetemi Könyvtár Olvasóterem
Egyetemi Tudásközpont (régi Egyetemi Levéltár)
Főegyetem (Hauptuni)
Iparművészeti Egyetem
Műszaki Egyetem (Ressel Egyetem - TU Wien)
Orvosegyetem régi épülete
Osztrák Fizikális Kft. (régen Orvosegyetem Röntgentanszéke)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pápa, a reformáció városa

Debrecen a kálvinista Róma, Pápa pedig a reformáció városa.  A gondolatot az adta, hogy tavasszal elmentem Pápa városába, mert a Reformata M...