2010. november 9., kedd

Az osztrák Burgenland, avagy a magyar Várvidék?

Ez is, az is. Hogy miért? Mert ez a terület egy földrajzilag összefüggő tájegységet képez Ausztria és Magyarország határán, ami a mai Ausztria területének legkeskenyebb és legkisebb létszámú tartományát képezi, valamint Magyarországra átnyúló része pedig a Sopron-Kőszeg-Szombathely vonalig tart.
Ez nem egy nagyon nagy terület, mondhatni úgy is, hogy igen parányi, de stratégiailag és hadászatilag ennél fontosabb volt. És ma pedig turisztikailag nagyon fontos.
Mai területe az 1921-es soproni népszavazáskor alakult ki. Vas megye nyugati része, Zala megye északnyugati csücske és Győr-Sopron megye nyugati része lecsippentéséből jött létre. Magyar neve Várvidék volt a területnek, gyakorlatilag a legnagyobb területvesztést Vas megye szenvedte el. Vas vármegye megyeszékhelye Vasvár volt, majd pedig a Mária Terézia által végrehajtott közigazgatási reform következtében több mint 300 év után az 1760-as évek elején a megyeszékhely Szombathely lesz, Vasvár megtartja városi rangját és megyeszékhely múltjára már csak az utal, hogy szabad királyi városi rangot kap a császárnőtől.
Amikor a magyarok által Várvidéknek nevezett terület Ausztriához kerül, akkor Burgenlandra változik a neve és a megyéből tartomány lesz.
A szómagyarázat egyszerű: burg = vár, land = vidék, Burgenland = Várvidék.
Még egy kis kiegészítés: Ausztria neve németül Österreich. Az osztrák pedig szóösszetétel: ost = kelet, trák = thrak népcsoport, osthrak = keleti trák, vagyis ez azt jelenti, hogy a keleti trák népcsoportnak a népvándorlás korában ez volt a keleti őrvidéke. Innen kapta az ország az Ausztria nevet, de mivel a trákok beolvadtak a germán népcsoportba, ezért lett Ausztria hivatalos nyelve a német.
Most, hogy már általánosságban már leírtam a legfontosabbakat, akkor most néhány várat felsorolnék, amelyeket mindenképpen érdemes megnézni.
Ezek a várak a következők:
FRAKNÓ - FORCHTENSTEIN, HAUSBERG - ÓFRAKNÓ
Hausberg: A templom mögött emelkedő hegyen tisztán felismerhető egy kora középkori vár nyoma. A legújabb kutatások alapján feltételezhető, hogy a Nagymartoni grófok a 13.század elején itt építették fel az első várukat, amely a kor szokása szerint sáncokkal és árkokkal megerősített lakótorony lehetett, a mintegy 30 m hosszú, alaprajzában körte alakú, legfelső platón. A várat Albert osztrák herceg 1289-ben elfoglalta és bár öt évvel később III. András visszaszerezte, a hainburgi béke előírása szerint le kellett rombolni. Közvetlenül ezután építették fel a Nagymartoni grófok a szemben lévő sziklán a réginél sokkal hatalmasabb várukat, a mai Fraknót. A grófi családnak bizonyára Nagymartonban is volt háza ( a templomdombon), veszély esetén azonban ide vonult vissza, a nagyobb biztonságot nyújtó és mindössze 4,5 km-re fekvő Hausbergre.
A hegytetőn látható nyomok fejlett technikájú földmunkára utalnak. A sáncok hatalmas földmozgatással készültek és az egyik helyen kiásott földet másutt használták fel. A központi plató nyugati oldalát három természetes tereplépcső zárja le. A legfelső tereplépcsőn egy elővár, vagy udvar lehetett, amelynek ÉNY-i sarkán torony állt. Innen sánc vezetett a fő erődítmény északi részéhez, feltehetően az utánpótlás és a visszavonulás biztosítására. A sáncok ÉK-en egy nagy, kör alakú dombot vesznek körül, amelyen bástyatorony állott. A hegy északi oldalán három teraszos sánc húzódik, közülük a legalsó nyugat, majd déli irányba fordulva átöleli a hegy lábát. A délkeleti oldalon, ahol a hegy meredek fala elegendő védelmet nyújtott az ellenséggel szemben, nem emeltek mesterséges akadályokat. A kutatók biztosra veszik, hogy a sáncokat palánkkal erősítették meg és azt a tűz ellen agyaggal betapasztották. A sáncok kiterjedése olyan nagy, hogy egyetlen falu lakossága nem tudta biztosítani a védelmét, ahhoz sok száz katonára volt szükség.
Bár a várat a 13.század végén lerombolták, minden jel arra vall, hogy a környék lakossága a későbbi századokban is, ellenséges támadás esetén, védelmi célokra használta fel a hegy középkori sáncait és a legfontosabb ingóságaival ide menekült (Fluchtburg). A hegy keleti lábánál, az egykori Esterházy-gyümölcsösben (Erbgarten) DK-ÉNY-i irányba, párhuzamosan három sánc húzódik. Feltehetően itt volt a Hausberg legkülső védelmi vonala. 

LOCKENHAUS – LÉKA
Az 1200-as évek elején a Herény-nemzetségből származó Bana soproni ispán, majd a Csákiak tulajdonában volt a lékai-birtok. A helység neve először 1254-ben, IV. Béla nyugati hadakozása idején merült fel az oklevelekben, amikor Győr fia Torda hősiesen védte Leuka várát. Moór Elemér a német helységnevet a magyarra vezeti vissza (Leuka, Leukenhaus, Lockenhaus). 1270-ben a Németújváriak tulajdonába került. Miután a család többször is az osztrák hercegek oldalára állott, Károly Róbert elkobozta a birtokaikat, így Lékát is.
A monda szerint, a lékai vár a 14. században véres összecsapás színhelye volt a templomos szerzetesek és a királyi csapatok között. Ez az esemény arra az időre eshetett, amikor Károly Róbert haragja elől a Németújváriak Ausztriába menekültek és elképzelhető, hogy a vár védelmét erre a harcias szerzetesrendre bízták. Valótlan azonban az a feltevés, hogy valaha is a templomosok tulajdonában volt. Mivel a néphagyomány vörös papokról (Rote Plaffen) beszél, így az is lehetséges, hogy nem templomosok, hanem johanniták voltak Lékán. A monda szerint, a barátok elsáncolták magukat a várban és megesküdtek, hogy élve nem adják meg magukat. Az ostromló királyi csapatok egy titkos alagúton bejutottak a bástyák mögé és a hősiesen védekező szerzeteseket beszorították a lovagterembe. A boltíves falak között csak akkor csitult el a csatazaj, amikor az utolsó barát is halva terült el a kövön. A lovagterem padlójáról sokáig nem tudták lemosni a barátok vérét., akik hosszú évekig kísértettek éjfél táján a lékai várkápolnában. Az idegenvezető szerint, a lovagterem bejáratánál még ma is látni időnként egy tenyérnyi vörös foltot a földön…
A lékai vár 1390-ben került az Osli-nemzetségből származó Kanizsai-család birtokába. 1406-ban az osztrák herceg több más várral együtt elfoglalta, 1409-ban azonban már ismét a Kanizsai-zászló lengett a tornyán. 1513-ban II. Ulászló monyorókeréki Erdődy Péternek adományozta Lékát, két évvel később azonban a Kanizsaiaknak sikerült megerősíteniük birtokjogukat. Kőszeg török ostroma idején Léka is sokat szenvedett, ekkor tűnt el a föld színéről a ferencesek kolostora. Nádasdy Tamás 1535-ben, amikor Zápolyától visszapártolt Ferdinándhoz, felesége, Kanizsai Orsolya hozományaként, a többi birtokkal együtt Lékát is megkapta. Ezt követően, közel másfél évszázadon keresztül a Nádasdyak tulajdonában maradt. Nádasdy Tamás 1537-ben horvát bán, 1540-ben országbíró, 1552-ben hadvezér, 1554-ben nádor. Ő telepítette birtokára a törökök elől menekülő horvátokat (1533). Mint a kultúra és az oktatás nagy pártfogója, iskolákat, nyomdákat alapított és segítette a tehetséges fiatalok külföldi tanulmányait. A magyar protestantizmus támogatója volt. Személyét, humanista gondolkodása, műveltsége és áldozatkészsége alapján sokan Széchenyi Istvánhoz hasonlítják. Nádasdy Tamás 1562.július 2-án, 64 éves korában halt meg Egerváron, ahonnan holttestét Lékára szállították és 1669-ben, amikor elkészült a templom, az új családi kriptában helyezték örök nyugalomra. A török 1605-ben eredménytelen kísérletet tett a lékai vár bevételére. Nádasdy Pál (1598-1633) tizenkét éves volt, amikor anyját, az őrült Báthory Erzsébet Thurzó György nádor elfogatta és fiatal lányokon elkövetett kéjgyilkosság vádjával előbb halálra, majd életfogytiglan börtönre ítélte. Báthori Erzsébet a csejtei és a sárvári várban követte el vérfürdőit és minden alapot nélkülöz a feltevés, hogy a lékai vár is színhelye volt rémtetteink. Az ő unokája volt Nádasdy Ferenc (1622-1671), aki elfordult a család protestáns tradícióitól és katolizált. 1643-ban elvette feleségül Esterházy Júliát. A gazdag főurat, aki rangban az országbírói méltóságig emelkedett, 1671-ben hűtlenség vádjával fejvesztésre ítélték és kivégezték. A Nádasdy-vagyon nagy részét elkobozták, az árvák gyámja az elhunyt veje, Draskovich Miklós lett. Átmenetileg ő irányította a lékai birtokot (1672-76). Ez alatt a rövid idő alatt szegényházat alapított Lékán és nagy gondot fordított a templom szépítésére. Az Esterházyak 1676-ban szerezték meg a lékai-birtokot. A 19.század elején jelentős posztóipara volt a községnek és még az ötvenes években is 250 külföldi posztómunkás dolgozott a helyi üzemekben. Velikey Gergely ferences szerzetes 1522-ben Lékán másolta a híres Keszthelyi Kódexet, Roznak Márton pedig itt örökítette meg 1789-ben német nyelven Kőszeg ostromát. Az I. világháború alatt egy hadifogoly orosz tábornok lakott a várban. Az osztrák államszerződés aláírása és a megszálló csapatok kivonulása után Paul Anton Keller osztrák író vásárolta meg a várat és sokat tett helyreállításáért.
BERNSTEIN-BOROSTYÁNKŐ
Almásy vár: Legrégibb része a sziklára épült északi szárny. Egy befalazott román kapu nyomai ma is felfedezhetők az északi oldalon. A bástyák építését 1546-ban kezdték meg Francesco Pozzo tervei szerint és Antonio Spazzo vezetésével. 1617-ben felrobbant a lőporos torony és a vár nagy része elpusztult. Az északi szárny romos épületrészeit 1625 és 1627 között újították fel. A nyugati szárnyat Batthyány Ádám építette a l7.sz. végén. A várkastély eredetileg egyenletes volt, csak a barokk korban építettek rá egy újabb szintet.
Története: A gyepük felszámolása után, a 13. század elején felépített vár a nyugati védelmi rendszer fontos erődítménye volt. II. Frigyes osztrák herceg nem nézte jó szemmel az ellene emelt várat és 1231-ben elfoglalta (Peristan). IV. Béla négy évvel később visszaszerezte Borostyánkőt, amely a tatárjárás után a Németújvári grófok tulajdonába került. 1285-ben Albert osztrák herceg súlyos vereséget szenvedett falai alatt, négy évvel később azonban sikerült bevennie. A magyar királyok és az osztrák hercegek között továbbra is váltakozó szerencsével folyt a harc a vár birtoklásáért. A Kanizsaiak 1388-ban Zsigmond királytól zálogba kapták a borostyánkői birtokot (Porostyán), melynek 1392-ben a tulajdonjogát is megszerezték. 1491-től Ausztriához tartozott a vár és csak 1647-ben került vissza Magyarországhoz. Borostyánkő 1636-tól 1864-ig Batthyány Gusztáv 1865-ben az angol Edward Egannak adta el a birtokot, akinek örökösétől 1892-ben vásárolta meg az Almásy-család a várat.
A helység eredeti neve Barenstein (Medvekő) volt és ebből alakult ki évszázadok során a mai elnevezés. A névnek tehát semmi köze sincs a környéken található ásványkőhöz. 
ROHONC - RECHNITZ, BATTHYÁNY VÁRKASTÉLY
I. Ferdinánd 1527-ben Batthyány Ferencnek adta a rohonci birtokot. A rohonci kastélyt Batthyány Ádám építette fel a 17 .század elején. A Bethlen-hadjárat idején a Batthyányak szembefordultak Béccsel és Bethlen Gábor 1620 októberében több napot töltött a rohonci kastélyban. A császári csapatok 1622-ben megtorlásként elpusztították az épületet, amelynek helyén Batthyány Ádám hamarosan még pompásabb és még nagyobb kastélyt emelt. A kétszáz termes barokk épület hatalmas udvarán elegendő hely volt egy huszárezred felvonulására.
A Rohonc a 17.század második felében élte fénykorát, amikor Batthyány II. Ádám itt képezte ki a törökök ellen szervezett ezredét. Csapataival részt vett Esztergom (1683), Buda (1686) és Kanizsa (1690) visszafoglalásában. A Rákóczi-hadjárat idején a kuruc seregek megszállták Rohoncot, és 1708-ban a kastélyban volt Kisfaludy György kuruc ezredes főhadiszállása. 
ROHONC - RECHNITZ, ÖDES SCHLOSS
RECHNITZ – ROHONC
Várrom: a községtől északra, a Faludi-völgy nyugati oldalán emelkedő magaslaton állt a Németújváriak középkori vára, amely az évszázadok során kiállt számos ostromban annyira megrongálódott, hogy Mátyás király 1478-as támadása után helyreállításának már nem látták értelmét. A romos falakat 1838-ban bontották le, már csak az árkok, a sáncok és itt-ott az épület fundamentumának maradványai emlékeztetnek az egykori várra.
Története: A tatárjárás után a község két részből állt: a várat és a nyugati települést (Deutschmarkt) és az ott emelkedő grófok birtokolták, míg a keleti rész (Ungarmarkt) és sz ott emelkedő kastély a Ják nemzetség tulajdonában volt. 1289-ben Albert osztrák herceg nyolc napig ostromolta a várat, míg be tudta venni. Három ével később III. Endre visszaszerezte a rohonci várat és ismét a Németújváriak tulajdonába adta. Miután 1329-ben a Jákiak (A Niczky-család ősei) két faliért elcserélték a rohonci birtokukat, az egész község Kakas Miklós tulajdonába került, aki a Németújváriak rohonci ágának megalapítója volt.
A 15. század elején Garai Miklós nádor legyőzte és elűzte a magyar királlyal ismételten szembeforduló rohonci grófokat, és Zsigmond hálából neki adományozta a birtokot. 1445-ben Frigyes császár elfoglalta a várat és a Garai-örökösök már hiába pereskedtek, jogaikat többé nem tudták érvényesíteni. Mátyás király, amikor 1478-ban visszafoglalta a várat, egy porosz származású tüzérének (bombardarius regius), Jakob Margenwerdernek ajándékozta a birtokot. Az új tulajdonos felvette a Rohonczy nevet, Mátyás halála után azonban eladta a rohonci-uradalmat a Baumkircher-családnak.
Az 1491-es pozsonyi béke Ausztriához csatolta Rohoncot, amely csak 1648-ban került vissza a közjogilag Magyarországhoz.
Bad Tazmannsdorf (Oberwart) Tarcsafürdő
Ez a kis falu a 14. században egy családhoz tartozott kik magukat Tarcsainak nevezték. Tarcsa Fábián halála után az egész örökség királyi adománnyal a lányára szállt. A 16. században először a Büxy vagy Bükkösi (Bieling) család házasság útján jut a helység birtokába, később a Hassókai Tarródy család és a Széplaki Bottkák tulajdona. A 16. sz. végére az uradalom számtalan magyar család között örökösödés útján széttöredezett, akik itt jelentős számban kúriákat építtették. Közülük is kiemelkedik Szentviszlói Desők, akik az egész uradalmat 1710-re ismét egy kézben egyesítették. A 18. sz. első felében újra feldarabolódott a birtok a Deső család különböző ágai és a rokonság között. 1746-ban Deső Baltazár a terület egyes részeit megvette 29 000 forintért, de már 1750-ben eladta Batthyány Lajosnak, a magyar birodalmi kancellárnak, aki Tarcsafürdőt saját birtokához, Borostyánkőhöz (Bernstein) csatolta. Batthyány magához vette a 17. sz.-tól ismert gyógyforrásokra alapozott fürdőt és egy kastélyt építtetett hozzá.
Feltehetően a kastély egy korábbi kúria átépítése. A népnyelv “boszorkányháznak” (Hexenhaus) nevezte, mert báró Tóth Ferenc, aki Törökországban született fia egy Rákóczi felkelőnek és ő maga ismert erődítménymérnök a Dardanellák mentén, különös alkímiai kísérleteket végzet itt. Egy 19. század közepéről ismert ábrázolás szerint a kastély egyemeletes barokk épület, aminek a homlokzatán úgy tíz ablak lehetett. Az épületet kerítés övezte.
A többi nemesi kúria túlnyomórészt kőépület volt hasonlóképpen, mint a őriszigeti, felső- és alsóőri udvarházak, de többszöri átépítés vagy bontás miatt ma már nem fellelhetők a településen.
Oberwart (Stadt/Oberwart) Felsőőr
A 13. század második felében a határőrfalu Felsőőr a Németújvári grófok fennhatósága alá került. Az 1327-es bukásuk után Károly Róbert megújította a falu határőr kiváltságát és egy Miklós nevű comest állított az élükre, mint kapitányt.
A kapitány székhelyének egy védművet feltételezhetünk, amire a későbbi birtoknév Sárosvár vagy Várkő emlékeztet. Ez mint vizivárnak elfogadott erődítés a Pinka mocsaras völgyében fekszik Rödöny (Riedlingdorf) irányában. 
Védművek az „Őrvidéken” – Die Wehranlagen in der „Wart”
A „Continuatio” időrendi elbeszélésében az „Őrvidéken” három vár kerül megemlítésre, mindenesetre a nevük és fekvésük pontosítása nélkül. A leírt hadjáratok illetve sorrendjük a „Continuanito”-ban megenged néhány következtetést. Az „Őrvidékre” történő belepés előtt megnevezett várak: Villámos, Pinkafő, Peterschachen, Óbér, Szentelek, ezt követi az „Őrvidéki” hadmozdulat eredeti idézettel „Drei veste daz drin warten”, végül Felsőkéthely, Városszalók, Nagyszentmihály zárja a sort.
Prickler megadja I. Albert ténykedésének kiindulási pontját a királyi határőrség területén. Felsőőr mint határőr település a 13. sz. második felében a Kőszegiek uralma alá került. Ez alatt közvetlenül a határőr „várak” meghódítását kell érteni. A Kőszegiek illetve Németújváriak hatalmának megtörése után I. Károly (Károly Róbert) megújította a határőrök jogait és egy Miklós comest nevezett ki számukra kapitánynak = Őrnagy. Prickler a kapitány feltételezett székhelyét egy védműben látja, amit a Sárosvár (Sumpburg) illetve Várkő (Burgstein) név takarhat. Ez a vízivárnak elfogatható erődítés a Pinka völgyének mocsaras területén Rödöny irányában feküdhetett.
Ennyit az előzményekről. Ezzel azonban az eredeti helyszín keresése épp, hogy csak megkezdődött. Nem hogy a fő erődítés nincs még meghatározva, hanem még két másik vár is hiányzik. Kezdjük a legutolsó időkben megkutatott lelőhellyel ezen a területen, nevezetesen Felsőlövővel. Már 1981-ben egy erődítés felmérését közöltem, ami oklevelekkel nem igazolható, ám a terepen határozottan megfogható. A védmű területén ma a római-katolikus szent Bartolomeusnak szentelt templom és a temető fekszik. Már akkoriban azt feltételezték, hogy a templom legrégebbi részét másodlagosan emelték a földhányásra. 1988/89-ben G. Seebach a templom belsejében ásatott, ez egyrészt igazolta a feltételezést és egyúttal egy megelőző vár létezésének bizonyíthatóságát megerősítette. Tehát elfogatható, hogy az egyik megemlített vár az „Őrvidéken” Felsőlövővel azonos, itt még Villámos közelségét kell kiemelni.
A következő két létesítmény számára több lehetőség is kínálkozik. Elsőnek foglalkozzunk az „Őrvidék” jellegzetes közlekedési csomópontjával, a „Steinbrückle”-vel. Ez a már 1128-ban említett útszakasz a Steiermark-ból a Hartberg-en át az „Őrvidékre” vezető közlekedési útvonal része, amit akkoriban „Strata Ungarica” névvel illettek. A „Steinbrückle” közelében a Strém mélyedésében, ami a történelmi időkben biztosan állítható, hogy mocsaras volt, egy mesterséges halom található. Ezt az erődítést az Állapotfelmérésben már közöltem 1977-ben, az akkori időkben még hiányzó kutatási eredmények miatt itt csak a lehetősége merült fel egy védműnek, egyébként a tereptárgy mint halomsír került bemutatásra1. Ehhez a dombhoz illetve toronydombhoz közvetlen délen egy 100 méter hosszú és 60 méter széles kiemelkedés csatlakozik, ami megfelelhet egy kisebb településnek2.
Felsőőrre visszatérve, ahová Prickler a kapitány székhelyét teszi, támaszkodhatunk Pricler kutatásaira.
Ird.: Harald Prickler, Eine Burg der Grenzwaecter in Oberwart?; BHBL 25. Jg. 1963, 140 ff. Innen elsősorban a dűlőneveket úgy, mint Sárosberek és Várkő kell kiemelni. A temetkezési dombok állapotfelmérése közbeni kutatásaim során Felsőőr és Rödöny határában több figyelemre méltó dűlőnévvel találkoztam. Felsőőrön ebben az összefüggésben a Sárosberek=Kotwiesen mellett még a Diefort=a gázlónál elnevezést érdemes megemlíteni. Rödöny közvetlen közelében találhatjuk a „Tulpfert” és „Tulpfert Örtel” elnevezéseket valamint északon a „Dorstatt” nevet. Úgy tűnik ezen a területen egy régiók közötti útvonal húzódott, ami kelet-nyugat irányban az erősen elmocsarasodott Pinka völgyet átszelte, ahol az akadályok nagysága vagy jelentősége szerint ez három határnévben maradt fenn. A Dorstatt dűlőnév kétségtelenül egy pusztaságra utal, egy kisebb településre, melynek okleveles bizonyítása még várat magára. A szomszédos Alsólövőben a „Wartenau” mezőnév található, sőt ennek területe részben a Diefort és Tulpfert Örtel közé ékelődik. A már említett Állapotfelmérésben ezen a területen szintén egy közlekedési csomópont feltételeztetik.
A következő lehetőség a „Drei veste daz drin warten” területén további feltételezhető helyszíneket magában Felsőőrön bemutatni. Elsőnek kínálja magát a római katolikus Mária mennybemenetele templom. Itt a Szövetségi Műemlékvédelmi Hivatal (Bundesdekmalamt) új ásatási eredményeket produkált, ami látható a „Die obere Wart” című művészeti albumban. Ebben Hannsjörg Ubl ásatási leleteiről és beszámolójáról készült összefoglalóból, ami a 376. oldalon található következik, hogy a templomot legkorábban 1260 és 1276 között építették, míg a bekövetkező 1289-es pusztulás a templomajtó melletti sírleletekkel összefüggésbe hozható. A templomépület datálását egy érme leletre alapozzák, ahol azonban megjegyzik, hogy a templom építésekor a területet gondosan elplanírozták és az előző kultúrréteget elhordták. Így ugyanaz a variáció áll fenn, mint Felsőlövőnél, ahol a templom a megsemmisített és planírozott várszinten lett felépítve és az érme az úgynevezett planíranyaggal maradt vissza. A rombolás az ajtó környékén időben nem meghatározott. Ubl vitatja a lehetőségét egy védműnek a Strém völgyében (Steinbrückel) a templomi ásatási eredmények fényében anélkül, hogy a halomsírok állapotfelmérését ismerné.
OBERPULLENDORF – FELSŐPULYA
Rohonczy-kastély: Barokk épület a 17.századból, tornyán lőrésekkel. A fal vastagsága több helyen eléri a másfél métert, ami arra utal, hogy a kastély magja középkori eredetű. Hosszú időn keresztül a Bácsmegyei-, majd a Rohonczy-család tulajdonában volt. Miután a Rohonczy-család utolsó sarja átköltözött Középpulyára, az uradalom egykori intézői lakásába, a felsőpulyai kastélyt az ötvenes évek elején átalakították gazdasági főiskola céljaira.
BOZSOK   
RÖVID TÖRTÉNET: 
A község közepén épült templommal szemben, a patak keleti oldalán találhatók a középkori eredetű bozsoki vár romjai.
Keletkezésének, pusztulásának körülményeit, a vár alaprajzi elrendezését nem ismerjük
Történelmünkben nem szerepel. Az 1616-os években már romként említik.
BOZSOK-PUSZTA
RÖVID TÖRTÉNET: Dénes József közlése alapján:
A bozsoki temető közelében található az ismeretlen történetű Árpád-kori nemesi vár. Birtokosai a Csém nemzetségből származó Sibrikek lehettek.
A központi mottétól kb 30 - 40 m-re húzódó töltés a motte körüli térség vízzel való feltöltését segítette. A vár területén kisebb ásatás is volt, amelynek eredményéről azonban nem tudok.
BOZSOK-BATTHYÁNY KASTÉLY
RÖVID TÖRTÉNET: 
Szabályos négyzet alakú, négy sarokbástyás reneszánsz várkastély. Az 1500-1600-as években kedvelt tartózkodási helye volt a Batthyány családnak.
1629-ben leégett, majd újjáépítették, de az 1841 évi nagy tűzvészben teljesen elpusztult.
Megmaradt köveit nagyrészt széthordták. Ma már csak két sarokbástyájának romjai, a nyugati szárny kőboltozatos alsó szintje és a körítő árok látható. 
IKERVÁR, PÓKA-DOMB
RÖVID TÖRTÉNET: 
Egyike Vas megye legrégibb településének. A Fejér-féle kódex szerint itt a Rába két partján a XI. században egy-egy kis méretű királyi vár állott, ahol Salamon király 1073-ban Géza herceggel békét kötött.Salamon király 1073 karácsonyát is itt töltötte. Az 1255-ben oklevélben "Ikurwar", az 1358-ban kiadottban pedig "Hospites seu jobbagiones regales de Ikyruar" alakban fordul elő. Elõbb királyi, majd később részben köznemesi birtok, részben pedig vámjával együtt Sárvárhoz tartozott.
A hódoltság idején 1532-ben a törökök, majd uralmuk után II. Rákóczi Ferenc szabadságharca során Heister császári tábornok vezetésével az osztrákok foglalták el. Ezután a Batthyány család birtoka lett.
A község régi pecsétnyomóján két vár képe volt látható.
A másik vár - a Fazékdombi vár - dombját már elhordták. A Póka-domb kör alakú platójának átmérője 17 m, területe 0,02 ha, relatív magassága 6 m.
KÖRMEND
RÖVID TÖRTÉNET: 
A helységet első ízben az 1238-ban kelt oklevél említi "regis de villa Curmend" alakban, amikor Pál fehérvári főispán bizonyos földbirtok ügyben intézkedik a körmendi vendégek és Búza s társai között.
IV. Béla király a tatárjárás után, 1244.október 28-án különféle kiváltságokkal ruházta fel a várost. Oklevelében a várat is megemlíti. Eszerint a Csörnöc folyón túl terjedő földet a körmendi lakosság nem használhatja, mert a körmendi várat szolgálja, "castrum volumus quiste et paci fice remanere".
IV. László uralkodása idején 1289-ben egy bizonyos Trusalch nevű német foglalta el csapatával a várat, mely azonban rövidesen ismét magyar kézre került vissza és továbbra is királyi vár maradt.
Zsigmond 1394-ben a várat és tartozékait Lentiért s Újvárért cserélte el felsőlendvai Szécsi Péter feleségével. 1430-ban már a Széchenyi család birtoka, melyet azonban a király 1437-ben Arany Mihály fia István nógrádi comesnek és biki Basó Istvánnak adományozott. Nem sokkal ezután 1440-ben újra a Szécsieké lett.
Albert király halála után a Széchenyiek I. Ulászló pártjára állnak, ezért Erzsébet királyné nevében Háságyi Dénes fia Imre a várost elfoglalta, de a várat eredménytelenül ostromolta. A várost 1441-ben Ulászló visszavette, és valószínű, hogy visszaadta Széchenyi Lászlónak. V. László király 1456-ban meghagyta a budai káptalannak, hogy Gúthi Országh Mihályt és Széchenyi László leányait, Annát és Advigát iktassa be Körmend város és tartozékainak birtokába. Ennek megtörténtérõl azonban nincsenek adataink.
Széchenyi László magtalan halála után, 1457-ben alsólendvai Bánfi Pál királyi ajtónállómester lett Körmend felének birtokosa, míg 1458-ban Mátyás király egyes részeit Nádasdi Darabos Lászlónak, és Darabos Jakab fiainak, Gergely-, Balázs- és Lőrincnek adományozta. Darabos László 1462-ben saját részét 50 forintért monyorókeréki Ellerbach Bertoldnak adta el, kinek fia Ellerbach János 1496,március elején a körmendi várat és várost 22 000 forintért Szécsi Miklód fiainak Miklósnak és Tamásnak zálogosította el, de még ebben a hónapban Ellerbach a pozsonyi káptalan előtt, magtalan halála esetére Erdődy Bakács Tamás egri püspökre és családjára hagyományozta azért a 40 000 forintért, amit Erdődytõl kapott. Ennek alapján II. Ulászló király rendeletére a budai káptalan 1496.május 1-én Erdõdy be is iktatta a birtokba. Ekkor említik első ízben várnagyát, Tharódy Bertalant. Geréb Péter országbíró rendeletére 1497-ben a vasvári káptalan ellentmondás nélkül ugyanebbe a birtokba Szécsi Miklóst és Tamást is beiktatta zálog címén. Az emiatt indult perben Erdődy Tamás lett a győztes, és 1503-ban egyedüli birtokos Körmendnek.
A várat és tartozékait Erdődy Pétertől hűtlenség miatt I. Ferdinánd 1529-ben elvette és Máris királynénak adta zálogba. Úgy látszik azonban, hogy Erdődy visszakapta a birtokot, mert 1551-ben a várat Tarnóczy Andrásnak 13 000 forintért elzálogosította, majd 1565-ben visszaváltotta. Erdődy Tamás horvát bán 1595-ben e birtokot Kanaházi Joó Jánosnak adta el, akit azonban 1603-ban Mátyás főherceg felségsértés vádjával elfogadott, fej- és jószágvesztésre ítélt. Joó életét csak a királynak felajánlott összes birtokaiért, köztük Körmend vár és városáért menthette meg. A Körmendi uradalmat 1604-ben Batthyány II. Ferenc királyi főlovászmester, Sopron vármegye főispánja nyerte királyi adományul.
Bocskai hadainak egy része 1605-ben Németh Gergely vezetésével ágyúval lőtte a várat, de elfoglalni nem tudta. A vár elsõ leírását is 1605-bõl ismerjük, amikor Batthyány II . Ferencnek adta át. Eszerint a vár szabályos négyzet alaprajzú, négy sarkán egy-egy sarokbástyával, egyetlen kettős kapuval, csapórácsos belső kapuval és a kapu feletti toronnyal. Az egészet mocsár vette körül, mely megnehezítette megközelítését. A várban különböző rendeltetésű szobák voltak, a földszinten az őrség és a cselédség, az emeleten pedig azok a lakószobák helyezkedtek el, ahol az uradalom birtokosa és családja lakott. A vár vízellátását az udvaron ásott kút biztosította.
A várat 1621-ben Collalto császári vezér akarta elfoglalni, de az ostromot Kondoray György és Hidasy János várkapitányok sikeresen verték vissza. Körmend 1650-ben végvár lett, ekkor német katonaságot rendeltek védelmére, akik a városban laktak. Ez időben gróf Batthyány Ádám volt Körmend földesura. A várat 1652-ben tűz pusztította, helyreállítási munkálatai 1654-ben kezdődtek meg és 1657-ben fejeződtek be.
A török kiűzése után, 1702-ben I. Lipót király rendeletére a várat lerombolták, és köveinek felhasználásával a XVIII. század elején felépítették a ma is látható kétemeletes, hengeres saroktornyos, manzardtetős Batthyány-kastélyt.
Dénes József közlése alapján: Körmenden a város nevéből következően kellett lennie egy X-XI. századi korai sáncvárnak, talán a belső város délkeleti részén. II. Endre király (1205-1235) a várost Hermán nembeli Dés "comes" elõdeinek adományozta. A Hermánok a korban általános, megszokott módon a korai templom közelében építették fel tornyukat.Ennek építéséről két okleveles adat is tanúskodik (1255, 1269). A XIII. században épült torony még a XVII. században is használatban volt. Maradványai a mai iskolaépület alatt rejtőzhetnek.
Dénes József véleménye szerint a Kõszegiek tartományúri birtoklása idején, akik 1273-74 táján szerezhették meg a Hermánok adott ágának kihalását követően a birtokot, új vár épült a mai Batthyány-kastély helyén.
KŐSZEG
RÖVID TÖRTÉNET: 
Vas megye nyugati szélén, a Sopron-Kőszegi-hegység lábánál, a Gyöngyös patak jobb partján települt város legrégibb része, a megközelítően négyzet alaprajzú belváros északnyugati sarkában épült, elővárból és belsővárból álló Jurisics-vár. A várostól különálló belső várat és a tőle keletre fekvő elővárat is külön-külön vizesárok vette körül.
Az elővár alakja és elhelyezkedése teljesen független a város alaprajzi elrendezésétől azt a következtetést lehet levonni, hogy az elővár eredeti alakjában már a városszerkezet kialakulásakor fennállott.
Az 1955-ben megindult feltárási és műemléki helyreállítási munkálatok során az elővár északi épületcsoportja alatt - amely ma városi közfürdő - a kazánház építésekor csekély fa- és cölöpmaradványokra bukkantak, amelyek egyrészt az elővárnak a XIII. századi fennállására, másrészt ennek a kerek földváraknál, az ún. "gyűrűk"nél szokásos alakja, még korábbi keletkezésre utalnak. Erre vonatkozóan azonban, a teljes feltárás elmaradása miatt megbízható adataink nincsenek, okleveleink sem említik, így messzemenő következtetéseket sem lehet levonni.
Az elővár keleti kapujához a mintegy12 m széles vizesárkon átvezető híd minden bizonnyal cölöpökön nyugvó fahíd volt, melyet a bejárat előtt felvonóhíd szakított meg. A kapucsarnok feletti egyemeletes épület az elővár alakját követi.
Az elővár a belső vár felé nyitott, ahol a vizesárkon újabb híd vezetett annak kapujához, ahol egykor ugyancsak felvonóhíd volt.
A nagyjából trapéz alakú belső vár északi és nyugati fala egybeesik a városfal ide vezető részével, míg a keleti fal a vizesárok nyomait követi. A korábbi négy saroktoronyból ma már csak délkeleti és az északkeleti van meg, míg az északnyugati és a délnyugati épületszárny tetőszerkezete alatt helyezkedik el. Ezen kívül még az északi szárny közepe táján, annak tetőszerkezete alatt egy ötödik torony maradványai is láthatók, melynek három oldala szabadon állt be a vár udvarára, mert az északi fal, a jelenlegitől északabbra feküdt.
A belső vár szélesebb, nyugati épületszárnyának emeleti részén alakították ki a lovagtermet, míg a földszinti részen a pincét. Az északi épülettömbben a kápolnát, a keleti és déli szárnyakon a lakóhelyiségeket helyezték el. Ezeknek az építkezések a XIV. század folyamán zajlottak, míg az északi szárny nyugati részének egy emelettel való bővítése - melynek anyaga a többitől eltérően tégla - XV. századi építésre utalnak. Ugyancsak e század elejére tehető a vár falfestése, a déli és keleti szárny földszintjének megépítése is. A század végére megépült a várat körülvevő külsőtornyos, pártázatos, lőréses védőfal a védőterasszal.
Az 1532. évi ostrom után végeztek ugyan kisebb javításokat, azonban a vár teljes helyreállítása és a várudvar körülépítése 1616-ban történt meg.
Az 1777. évi hatalmas tűzvész következtében leégett vár északi szárnyának emeletét lebontották, a déli oldalra megépítették az új szárnyat, amelybe beépült az ötödik torony is. Elkészül az északi, nyugati, és déli oldal árkádsora. Az Esterházyak az ötödik toronyban kápolnát alakítottak ki.
A belső várat szűk falszoros vette körül, sarkain kör alaprajzú külsőtornyok nyomai láthatók. -az övező árok eredeti, mélyebb szintjét ma már részben feltöltötték és fákkal beültették.
A várost nagyjából szabálytalan, négyszög alaprajzú fal övezte, melynek déli részén az Alsó-kapu, az északi oldalon pedig a Felső- vagy Ausztriai-kapu vezetett ki. Később kijáratot létesítettek a Chernel utca nyugati végénél is, amikor a Halász-tornyot kaputoronnyá alakították át. A városfalat vizesárok övezte, melyet a Gyöngyös-patak vizével töltöttek meg.
Az Alsó-kaput 1780-ban, a Felső-kapu tornyát és a Halász-kaput 1838-ban bontották le. A Chernel utcai torony, egy kör alaprajzú külsőtorony és a városfal tekintélyes maradványai még ma is aránylag ép állapotban állnak.
A XIII. században a birtokos Kőszegi család fő erőssége volt. Az itteni, nagyjából négyszög alakú fennsíkon fal vette körül, melynek csekély maradványa az övező árok és a földsánc nyomaival még megtalálható. Egyes feltevések szerint a falakon belül állt a család egykori lakótornya. E várat 1291-ben a hainburgi béke értelmében III. Endre király romboltatta le.
Kőszeg környéke már a történelem előtti időkben is lakott terület volt. A Szent Vid hegyen Miske Kálmán tárta fel a híres ősi telepet, ahol az újabb kőkorban is éltek emberek.
A pusztulások után újra benépesült helyet előbb az illírek, a La Tene-korban kelták foglalták el, uralmukat a rómaiak törték meg, megszállva e vidéket a Noricum nevű, majd alig egy évtized múlva a keleti gótok foglalták el ezt a földet, őket rövidesen a longobárdok, majd a VI. század végén Nagy Károly igázta le, de egyes törzsek összefogva, az ellenük küldött sereget 802-ben itt, Kőszeg környékén verték meg. A következő évben már az avarok vesztettek csatát úgy, hogy mint azt Einhard az egykori krónikás írja: "emberi lakásnak még nyoma sem maradt". E leírásban már Kőszeg vára is szerepel "castellum Guntionis" néven, de hogy az alsó vagy felső várra vonatkozik-e, nem lehet megállapítani.
A VIII-IX. századi oklevelekbe először 796-ban említik a vár és város nevét "Kunz Guntio Gunzio" alakban.
A honfoglaló magyarok letelepedéséről okleveleink nem beszélnek és Anonymus sem említi. Tatárdúlástól nem szenvedett a település, de az akkori zavaros időkben kihasználva az osztrákok szállták meg. Tőlük foglalta vissza néhány év múlva Osl comes fia Herbord, aki a tatárok közeledtekor a király feleségét, gyermekeit, az egyházi kincseket és István király holttestét Dalmáciába mentette. Kőszeg vára "Castrum Kuszigh" alakban első ízben IV. Béla királynak 1248-ban kiadott oklevelében szerepel, amelyben Herbord grófnak a fenti vitézi tettéért, valamint azért, mert a Frigyes császár birtokába került Kőszeg várát visszafoglalta, a Dráván túli Razna birtokot adományozta.
A tatárok kivonulása után, IV. Béla az ország védelme érdekében indított várépítkezései során épülhetett meg Kőszeg új vára, amely egy 1263-ban kelt oklevélben "novum castrum Kyzug" alakban fordul elő. Az új vár és város alapítását Kőszegi Henrik bánnak és hasonló nevű fiának tulajdonítják. Egy 1276-ban kiadott okmányban szerepel első ismert várnagya, "Bullo noster castellanus in Gunz" néven.
A várat Henrik halála után a vasvári káptalan előtt 1279-ben kötött osztálylevél szerint a legidősebb fia, István örökölte, aki két év múlva a nádori méltóságot is elnyerte, de féktelen garázda természete miatt "lupus rapax"-nak ragadozó farkasnak is neveztek. E főúr megfékezésére Habsburg Albert osztrák herceg 1289-ben mintegy 15 000 emberrel Kőszeg alá jött, és a várost a várral együtt elfoglalta. Az ostrom során, amikor is "A várost elborítá a kő, a nyíl, megfesté a védők vére", leégett a minoriták temploma és kolostora. Az ostrom következtében megsérült falakat Albert helyreállíttatta, és erős őrséget hagyott benne Emerberg Berchold várnagy vezetése alatt. III. Endre, az utolsó Árpád-házi királyunk és Albert herceg között 1291. augusztus 26-án megkötött békeszerződésben Albert lemondott a nyugati határszéli területekről azzal a kikötéssel, hogy az ottani több várat, köztük Kőszeg várát is le kell rombolni. III. Endre a székesfehérvári Országgyűlésen rendelte el a kőszegi Óvárnak lerombolását.
A király halála után 1301-ben a Kőszegiek előbb Vencel cseh királyt, majd Ottó bajor herceget támogatták trónkövetelőként. Amikor Károly Róbert került trónra, ellene lázadtak fel. Iván 1307-ben meghalt, de utódai is a király ellen fordultak, ezért Károly Róbert parancsára 1323-ban Köcski Sándor és Kanizsai Lőrinc Kőszeg várát ostrommal Kőszegi Andrástól elfoglalták. Köcski jutalma sem maradt el, mert ez év június 19-én kelt oklevél szerint hősi tettéért a Győr megyei Écs és Pázmán falvakat adományozta neki a király.
Ez időtõl Kőszeg vára és városa királyi birtok volt, melynek régi jogait 1328-ban a király megerősítette, egyben tíz évre mentesítette az adózás alól a város polgárait, azzal, hogy tartoztak az elpusztult falakat újraépíteni, a sérülteket kijavítani, a bástyákat megerősíteni és a várat megfelelően körülárkolni.
Zsigmond király 1387-ben felesége, Mária nevében újra megerősítette a kiváltságokat, majd 1392-ben a várost a várral együtt a rác határszéleken fekvő várakért cserében Garai Miklósnak és testvérének Jánosnak adományozta, egyben a kőszegi polgárokat öt évre minden harmincad és vámfizetés alól mentesítette. A birtokba történő beiktatást a veszprémi káptalan 1392. október 20-án jelentette a királynak. E család kezén volt 1441-ig, amikor I. Ulászló király Pálóczi Simon főlovászmesternek és Gúthy Országh Mihály főkincstárnoknak adományozta.
III. Frigyes császár 1445-ben rövid ostrom után a várat elfoglalta, és 80 polgárt kihallgatás és ítélet nélkül, koholt vádak alapján felakasztott. A következő évben azonban a város összes kiváltságait megújította, sőt címert is adományozott neki. Frigyestől Mátyás király sereggel foglalta vissza 1482-ben, és fiának Korvin Jánosnak adományozta. II. Ulászló a farkashidai szerződésben ugyancsak Korvinnak adta, azonban 1491-ben Pozsonyban kötött egyezség alapján Miksa császár javára más várakkal együtt Kőszeg váráról is lemondott, amely így az osztrákok kezén maradt egészen a XVII. század közepéig.
Szulejmán szultán elleni 1529. évi sikertelen hadjárata után I. Ferdinánd Jurisics Miklóst küldte másodmagával Konstantinápolyba a béketárgyalásokra. Szolimán azonban Jurisicsot fogságba vezette, s csak 1530 decemberében szabadult rabságából, és tért vissza Kőszegre, ahová még az előzõ évben nevezték ki várkapitánynak.
Szulejmán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen, melynek során a Dunántúl nagy részének elfoglalása után Bécs ellen vonuló seregéből mintegy 60 000 katona érkezett Kőszeg vára falai alá. A vár ostroma augusztus 10-én kezdődött meg, melyről két egykori krónikás is beszámolt.
A török 25 napi sikertelen és heves ostrom után elvonulása előtt "csak hódolatot és békét keresett a várkapitánynál az udvarral szemben, és béke lett". Az történt ugyanis, hogy a nagyvezír kérésére Jurisics beleegyezett abba, miszerint török zászlóknak a vár tornyaira nyolc török zászlót a magyarok kitűztek, Ibrahim serege megkezdte elvonulását. Ferdinánd e vitézi tettéért Jurisics Miklóst Kőszeg bárójává nevezte ki, és a várat is nekiadományozta. A város vezetősége pedig úgy határozott, hogy a sikeres megmenekülés emlékére mindennap tizenegy órakor harangoznak, mely hagyományt a város ma is megtartja.
Jurisics magtalan halála után 1544-ben Weispriach János báró, ezután Teufel Kristóf császári kapitány, majd pedig a Jurisics fivérek gyermekeinek, ifjabb Jurisics Miklósnak és Jánosnak lett zálogbirtoka. 1603-ban már Nádasdy Tamás kezén találjuk Kőszeget, aki 1605-ben Bocskai István vezérének Németh Gergelynek felszólítására a város polgárainak egyetértésével a kapukat megnyittatta.. A császáriak azonban kilenc hét múlva visszafoglalták. II. Mátyás király 1616-ban tartozékaival együtt 221 253 forintért Széchy Tamásnak adta el.
Bethlen Gábor serege foglalta el 1620 őszén, majd amikor a császári csapatok 1621-ben visszavették, Hörmann Mihály várnagyot árulás vádjával kivégezték.
Az ostrom során többször leégett a város, a lakosok házai szinte lakhatatlanná váltak, és sokszor az éhhalállal küszködtek. A nikolsburgi béke után kezdett ismét fejlődésnek indulni Kőszeg és környéke.
A magyar Országgyűlés több éves követelésének eredményeként 1647-ben Kőszeget és uradalmát visszacsatolták Magyarországhoz, egy év múlva szabad királyi várossá nyilvánították. Hű szolgálataiért pedig 1649-ben Széchy Dénes gróf kapta meg a várat, az Óházat, a környék 13 falujával, vám- és egyéb jogokkal. Az 1680-as évek elején hol a török által támogatott Thököly Imre, hol pedig a császári csapatok birtokába került a város. Tetézte a bajokat, hogy 1684. április 21-én hatalmas tűzvész pusztított, melynek során 242 ház, az 1700 január 30-i tűzben pedig az egész belváros leégett. A Széchyek kihalta után 1795-ben Esterházy Pál herceg szerezte meg örökjoggal Kőszeget és birtokát.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején hol a kurucoké, hol a császáriaké volt a város. A XIX. század elején, 1809. június 7.én Eugéne Beauharnais alkirály vezetésével francia csapatok foglalták el Kőszeget. Kivonulásuk után az 1830-as években megkezdték a várfalak és bástyák lebontását, s ezzel megszűnt a vár minden hadi jelentősége.
Az időközben átalakított vár 1932-ben határőrlaktanya, majd 1954-ben terményraktár lett.
Az OMF 1955-63 között Gergelyffy András és Holl Imre régészekkel feltáratta , s Sedlmayr János építész vezette műemléki helyreállítást.
Ostffyasszonyfa-Kádár-Csonkavár
A Ostffyasszonyfa központjától 1,1 km-re ÉNy-ra, a Lánka-patak jelenlegi medrének Ny-i, bal partján található, a Kádárok-dűlőben a Csonkavár. Jelenleg szántóföldi művelés alatt áll a terület. tszf. magassága 148 m, környezetéből nem emelkedik ki. Megközelíthető a faluból Uraiújfalu felé vezető úton. A Lánka-patak hídjától elindulva É-i irányban 500 m-re találjuk a várhelyet.
A vár belső területe kerek alaprajzú, átmérője 23-27 m. Védett területének nagysága 0,05 ha. Az erősen szétszántott árok szélessége 28 m, mélysége 3 m.
A Kádár falu a hasonló nevű nemzetség birtokában volt III. Béla koráig. A kapornaki apátságnak adományozták, melynek kegyurasága a nemzetség kihalásakor a királyra szállt, aki a Kőszegieknek adta tovább. Valter Ilona szerint a kapornaki apátságot 1150 körül alapították.
VELEM-SZENT VID
RÖVID TÖRTÉNET:
VELEM-SZENT VID ÁRPÁD-KORI VÁRA
A velemi Szent Vid-hegy a késő bronzkortól folyamatosan lakott volt.A hegy központja a fellegvár, lejjebb a plató kísérőterasza található, alatta lakóteraszok sora húzódik. Velem-Szent Vid jelentős kereskedelmi és kézműves centrum volt a késő kelta korig. A hegyen csak szórványos római jelenlét nyomai figyelhetők meg. A 9.században templom és település helyezkedett el a hegyen .
A 13.századi vár közvetlen előzménye egy annál jóval nagyobb alapterületű, fa-föld sáncszerkezetű 11.századi földvár. A mai Szent Vid kápolna előtt, 1,5 méterrel alacsonyabb szinten helyezkedett el a félköríves szentélyzáródású 9. századi templom. Ennek kiszedett falain halad végig a kora Árpád-kori vár 2-2,2 m széles kettős, fapalánkok közé töltött köves, agyagos égett sánca. Később a földsáncba ásták bele a korai kő varfalat.
A vár egy DK-ÉNy irányú platón helyezkedik el, tengerszint feletti magassága 586 m. Erődítései a plató lejtőjének peremén húzódtak. A kápolna előtti sziklanyelven, az erődítés DK-i részén egy 3,6-3,7 m belső átmérőjű torony került elő, amelyhez szorosan hozzáépült egy elliptikus alakú, 2 m falvastagságú későbbi torony. A plató felszínén, elsősorban É-i és Ny-i részen nyomon követhető a várfal néhány szakasza, az ÉNy-i zárófal mellett egy nagyméretű, nyolcszögletes öregtorony maradványai, a várfaltól 30 méterre pedig várárok és híd figyelhető meg. Az elővárban 13.századi útfelület, illetve további kőfal-maradványok kerültek elő.
Az Árpád-kori kápolna a mai templom egyes részeiben kimutatható.A templom alaprajzára némi támpontot ad az 1857 évi kataszteri felmérés térképe.
Szent Vid vára a forrásokban 1270-től szerepel, amikor ura, Kőszegi Henrik átadta II. Ottokár cseh királynak. 1271-ben a várat V István visszafoglalta, más, Ottokár kezére jutott várakkal együtt, 1273-ban azonban újra cseh kézre került. 1279-ben, Kőszegi Henrik fiainak osztozkodáskor Szent Vid Miklós fiáé lesz. 1283-1284-ben IV. László sikertelenül ostromolta a várat. 1288-ban Wel nevű várnagya szerepel. 1289-ben Albert herceg elfoglalja, majd 1291-ben, a hainburgi békekötés alapján III. András és Albert osztrák herceg más, kisebb várakkal együtt Szent Vid lerombolásáról is döntöttek, ami azonban csak részben történhetett meg. Egy 1374-es felsorolás szerint a vár tartozékai Rohonc várához csatolták.
Forrás:
Skriba Péter: Velem.Szentvid Árpád-kori vára (in: Castrum 5, Budapest, 2007, 150-152
Az itt felsorolt magyar és osztrák várak és várromok tartoznak a történelmi Várvidékhez, ami egy kicsit tágabb területet ölel fel, mint az osztrák Burgenland tartomány területe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése