2010. november 8., hétfő

A Rotes Wien építészete

A múlt szombatra szép napos idő ígérkezett, így mégis elutaztunk Bécsbe, pedig már elhatároztuk, hogy ebben az évben már nem megyünk.

Ha Bécsbe utazunk, akkor mindig előre eltervezzük, hogy mit fogunk megnézni, hogyan és mivel utazunk a városon belül. Az EUREGIO-ra váltott vasúti jegy tartalmaz 1 napi tömegközlekedést a 100-as zónán belül, így bármikor járműre szállhatunk és kedvünkre utazhatunk. Ezt különösen Pölös élvezi, mert ő megszállottja a közösségi közlekedésnek.

A szombati témánk a Rotes Wien szociális lakásépítése volt. Ez így elég hülyén hangzik. Mit is jelent ez. A Rotes Wien az osztrák főváros 1919-től 1934-ig tartó időszakát jelenti. Ez alatt az idő alatt több mint 60 000 lakást építettek. Ezeket az épületeket az Otto Wagner iskolájából kikerült építészek tervezték.

Eddig csak a Karl-Marx-Hofot – ezek közül az épületek közül a legismertebbet – láttuk többször is Heiligenstadtban.

Most kicsit utána olvastam, és találtam még jó néhány olyan épülettömböt, amit azután meg is néztünk. Nagyon érdekesnek tartom, hogy ezek a lakóépülettömbök, mindig tartalmaznak zárt udvarokat, az udvarokban óvodát, orvosi rendelőt, könyvtárat stb. a közösségi életnek teret adó helyeket.

Ez a lakótömbökben való építkezés még az 50-es évekre is jellemző volt. Ez nálunk a szocreál igen lenézett építészeti időszaka. Én kedvelem ezeket a lakótelepeket, mert mára már a fák megnőttek, az épületek a körülöttük kialakított parkokkal együtt kellemes látványt nyújtanak. És ezek a lakótelepek még emberi léptékűek, nem olyan húskombinátok, mint például az Árpád-híd budai hídfőjénél lévő panelrengeteg.

Nos térjünk vissza Bécshez! Megérkezésünk után szemügyre vettük a Bahnoramat.


Ez az. Most, hogy szétkapták a Südbahnhofot és építik az új főpályaudvart, építettek egy ilyen csinos tornyot, ahonnan lehet nézelődni.

Így távolról is elég volt látni, mert mi sajnos már attól is rosszul leszünk, ha üvegliftet, magasba vezető lépcsősorokat látunk. Ez a tériszony.

És akkor már tényleg elkezdődött az épületnézős program. Az 0 jelű villamossal a Südtiroler Platzra, onnan U 1-gyel a Reumann Platzra, majd a 67-es villamossal a Troststrasseig. Ez az utca csupa érdekesség. http://de.wikipedia.org/wiki/Troststraße

Az elején az 50-es évek lakótömbjei felújítva. Minden házon van valami dekoráció – hasonlóan mint Budapesten a Kerepesi úti lakótelepen.

Aztán jött a Pernerstorferhof. http://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Pernerstorferhof?uselang=de

Majd az utca végén a Victor-Adler-Hof



Itt nem időztünk hosszan, mert a Triesterstr. sarkán áll az épület és az egy nagyon forgalmas, zajos út, ami a képen nem látszik.

Igyekeztünk tovább a George-Washington-Hof felé.

Itt több udvar is volt, és a folytatásában volt az Ulmenhof, Akazienhof, meg még mindenféle udvarok jöttek egymás után szorosan. De az út túlsó oldalán ott magasodott a Business Center Austria. Kár.

A 15/A jelzésű busszal utaztunk a Wienerbergbrückéig és innen tovább a 62-es vilingerrel az Eichenstrasseig. Itt három nagy épülettömb volt érdekes: a Metzleinstaler-Hof, a Matteotti-Hof és a Reumann-Hof. Kiegészítésként annyit, hogy Jakob Reumann Bécs főpolgármestere volt a Rotes Wien időszak első éveiben, 1920-1923 közt. Szociáldemokrata politikus volt, de mivel a fővárosiak nagyon meg voltak elégedve a munkájával, ezért Bécs tartomány tanácsnokává választották, ami ma a tartományi miniszterelnök rangot jelenti. Ekkor a főpolgármesterségről lemondott és 1923-1925 közt viselte ezt a hivatalt. Jelentőségét az jelzi, hogy nemcsak ez a hof jelzi Reumann kimagasló munkásságát, hanem az, hogy a Belváros egyik részén egy metróállomás, a Reumannplatz is az ő nevét viseli és több szobra is áll a városban.



Az első udvarában egy óvoda volt, elfoglalva az egyik épületrész földszintjét. A másodikban egy iskolát találtunk. Az utolsóban volt óvoda is, meg medence is. Itt letelepedtünk Jakob Reumann szobra elé és elfogyasztottuk szerény ebédünket az „Altwiener Schinkenfleckerl”-t.

Az 59/A jelű busszal közelítettük meg a Bebelhofot, amely a 21 lépcsőházával nem tartozik a nagyobbak közé (a Karl-Marx-Hofnak 99 lépcsőháza van).

Közvetlen mellette van a Lorenshof.

Ezt követően legyalogoltunk a Längenfeldgassei U-Bahn állomáshoz és Hietzingig utaztunk, mert ott tudtunk átszállni a 10-es villamosra.

A villamoson utazás előnye, hogy kicsit pihen az ember, de közben van lehetősége nézelődni is. Természetesen nem a csúcsforgalomban, és szombat délután nincs csúcsforgalom.

A Sandleitenhof már egy lakótelep 4-5000 lakossal. Terekkel, belső udvarokkal, az udvarokban játszóterekkel és óvodával. És itt is van könyvtár!

A Sandleitenhof Matteotti terén találtunk egy Espresso – Grösser Bier feliratú vendéglátóipari üzemegységet. Benne néhány helyi lakossal, akik olyan nyelven beszéltek, mint a német, de én semmit se értettem belőle. Mi egy közepesen rossz kávét ittunk, a helyiek fröccsöt. Ez ellentmond a feliratnak, de ők nem voltak sörösek. Míg mi ott múlattuk az időt, az egyiket, a Friedrichet elvitte a mentő.

A lakóteleppel szemben van a Kongresspark, ami nagyon barátságos és van benne egy hatalmas játszótér – EU-konform- sok gyerekkel. Ide még visszajövünk.

Ismét közlekedni kezdtünk. A 44-essel elmentünk a Mayssengasseig, itt átszálltunk a 9-es villamosra, amiről az U 3-ra váltottunk a Schweglerstraßénál. Egészen a Kardinal-Nagel-Platzig utaztunk. Közvetlenül a metróállomás mellett van a Rabenhof.

Ez egy akkora lakótelep, hogy még színháza is van.

Rabenhof:

A lépcsőházak száma 78. Itt is van minden, ami kell. Játszóterek, iskola, óvoda és természetesen könyvtár.

Továbbutaztunk az U 3-mal egészen az Enk Platzig. Innen kicsit nehezen, de eljutottunk a Wildholzhofig. A nehézséget egy kis építkezés és útfelbontás jelentette. És ekkor már erősen sötétedett. Pölös befejezte a fényképezést és újra villamosra szálltunk, a 6-osra. El is mentünk vele a Burggasse-i végállomásig, hogy megnézzük a Stadthallét, ami eddig kimaradt. Ehelyett rátaláltunk a Városi Könyvtárra (Büchereien Wien), amit egy éve adtak át, és igen izgalmasnak tűnik, hogy egy metroállomásra épült rá. Ezt is meg kell majd néznem még jobban.



A sötétben megtaláltuk a Stadhallét is, de ezt is meg kell nézni majd világosban.

Újabb utazgatás után – 18-as villamos a Westbahhofig, onnan U 3 a Volkstheaterig – eljutottunk a Ringre, ami mindig a kirándulás végét jelenti, mert innen a D-s vilingerrel már a Südbahnra megyünk.

Jó kis nap volt. Sok érdekeset láttunk. Igaz az eltervezettnek egy része kimaradt, de majd azt is megnézzük egyszer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése