2010. november 14., vasárnap

Budapesti bolyongásom

A győri gyorsról, ami Rajkáról indult és egykocsis Flirt volt előbb ért be Budapest Kelenföldre, majd felszálltam a 103-as buszra, amit megújítottak és a fekete helyett piros járat lett, ami gyorsjárat lett. Ez azt jelenti, hogy a busz ugyanazon az útvonalon jár Kelenföld vasútállomás és a Népliget autóbuszállomás közt, összesen 3 megállót vettek ki abszolúte értelmetlenül, mert ezeket a megállókat feltételes megállókká tették, ami azt jelenti, hogy a járat csak akkor áll meg az adott megállóban, ha le vagy felszálló utas van a megállóban. Megérkeztem az Országos Műszaki Múzeumba, ahová muzeális kincseket vittem, amelyeket ede küldött. K.G. barátom, a múzeum munkatársa elvette a kincseket tartalmazó csomagot, majd pedig visszahívott a délutáni számítástechnikai előadássorozatokra, melyeknek ő volt az egyik szervezője és rendezője is.
Amikor K.G. barátomtól megtudtam, hogy csak 14 órától lesznek az előadások, akkor agyilag átszerveztem a programot. A délutánra tervezett Budapest Galériába tervezett programomat áttettem délelőttre. Ekkor már 12 óra volt.
A BKV útvonaltervezője és a Topolisz Kft. útvonaltervezője egyaránt azt adta ki a legrövidebb útvonalnak, hogy a Dombóvári útnál kell felszállnom a 33-as buszra és 1 megállót utazva a Karinthy Frigyes útnál kell átszállnom a 86-os buszra. A bökkenő csak az volt, hogy ez nem 1, hanem 2 megálló volt és a sofőr szólt, hogy hol szálljak le. A 33-as és 86-os buszok alacsony padlós Volvo buszok, amelyek Lengyelországban az FSM Autógyárban (régen kis Polski és nagy Polski) készülnek Ikarus motorból és műszaki adottságokkal, Magyarországon a Járműtechnika Kft. gyártja őket, amely Széles Gábor vállalkozó tulajdona.
A 86-os busszal elmentem a Kiscelli útig és leszálltam. Bementem a III. kerületi Főpostára, ahol a Polgármesteri Hivatal irányába elküldtek, hogy ott kérdezzem meg, de az csak egy Okmányiroda volt. A keresett Lajos utca 158 sehol nem volt. Majd néhány járókelőt szólítottam meg, ahol volt a 90 éves fogatlan nénikétől a BKV autóbuszvezetőn át 20 éves egyetemi hallgatóig mindenki. Ezek mind mást mondtak. Az utolsó volt a 20 éves egyetemista hallgató lány, aki ott is született és ott is lakott mindig. Ő mondta nekem, hogy ahol te állsz attól 10 méterre van egy földszintes ház: Óbudai Galéria. Ezt kerestem. Ekkor Óbuda Fő terén álltam és fényképeztem. Nagyon szép városháza, szabadtéri színpad és köztéri szobrok voltak ott.
Az Óbudai Galériában a teremőr nénit kérdeztem, hogy az időszaki grafikai kiállítás Önöknél van? Mondta, hogy nem, mert ők az Óbudai Galéria Vasarely Gyűjteménye, a grafikai kiállítás ugyanezen intézmény Budapest Galériája a megközelítendő cél. Vagy 15 perc gyalog, vagy pedig a szentendre-óbudai hévvel 1 megálló. Árpád hídnál felszállás, Tímár utcánál leszállás. Köszönöm, mondtam nekik és felszálltam a HÉV-re, miközben lefényképeztem az óbudai zsinagógát, amely ma már nem aktív, mert a főbejáraton és az oldalbejáraton is egy nagy rozsdás lakat lityegett, de a MAZSIHISZ Óbuda-Békásmegyeri Területi Szövetsége felújíttatta a Goldberger Alapítvány támogatásával 2005-ben. Ezt tanúsítja az emléktábla. Az Országos Textilipari Múzeum előtt mentem el, Lajos utca 150. szám alatt van, 2001-ben a gyáralapítás 130 éves évfordulójára az Országos Textilipari Múzeum Goldberger Gyártörténeti Kiállítóhely nevet vette fel. Bementem a Budapest Galériába, amely egy kétemeletes épület, régen raktár volt. Ezt a múzeumőr mondta, aki már születése óta ott lakik és mondta, hogy már ő 70 éves! Nagyon rövid volt a kiállítás, mert ez egy időszaki tárlat volt, szép volt, csak kicsit elvontak voltak az alkotások. Ez az óbudai bolyongásom időszaka 12.25-től 13.40-ig tartott, amikor is az Árpád-hídnál felszálltam a HÉV-re és bevonatoztam a Batthyány térre, ahol a 41-es villamosra felszállva a Fővárosi Művelődési Ház megállóig utazva újra visszatértem az Országos Műszaki Múzeumba (OMM) K.G. barátomhoz és 14.20-tól 16.30-ig. Igen-igen érdekes előadásokat hallottam a Retro '85-ről!
Az első számítástechnikai előadást a PC-Guru Magazin alapító-főszerkesztője tartotta az Amiga számítógép történetéről, a második a magyar ATARI-Klub alapító tagjai tartották, akik közt találtam K.G. barátomat és a bátyját, K.Gy. informatikust is. A harmadik előadó a Neumann Társaság főtitkára volt, aki alapító főszerkesztője volt a Mikroszámítógép Magazinnak és meghonosítója volt a TV-Basic tudományos előadássorozatnak. A PC-Gurus és ATARI-Klubos előadók 30-45 év közti fiatalok voltak, a harmadik előadó 78 éves volt, ő egy villamosmérnök professzor volt.
Napomat ott fejeztem be, ahol kezdtem: az OMM előtt szálltam föl a 103-as buszra és irány a Kelenföldi pályaudvar, ahonnan a soproni gyorssal, ede szerint a zörgőssel jöttem haza Győrbe és volt egy nagyon hosszú, de jó napom.
Ajánlók:
Stadler Flirt 
103-as busz 
33-as busz 
86-os busz
Országos Műszaki Múzeum
Óbuda-Szentendrei HÉV 
Árpád-híd 
Batthyány tér 
Fővárosi Művelődési Ház 
41-es villamos
Országos Textilipari Múzeum, Goldberger-ház 
Óbudai Zsinagóga 
Óbudai Gázgyár
Óbudai Városháza
Óbudai Galéria
Óbuda
Budapest III. kerülete
Hajógyári-(Óbudai)-sziget
Óbudai Egyetem
Római kori Fürdőmúzeum
Óbudai Társaskör
Hercules-villa

1 megjegyzés:

  1. Nem is tudtam, hogy otthon is vannak feltételes megállók. A 4-es metróban is lesz... csak hogy olcsóbb legyen. Az utasok a feltételes megállóban elvennének egy ásót és leásnák magukat a peronig.

    VálaszTörlés